Andy Vajna minden szavát hörpöljük, amikor a Figyelőnek azt mondja: "Mi a Filmalapnál az egyetlen olyan kulturális sziget vagyunk, amelybe a politika nem szól bele.” A magyarok labdarúgás iránti példátlan összefogásának (átlagos nézőszám meccsenként 2669) dicséretébe merült kormányfő nem is találhatott volna nemesebb lovagot, akire vakon rábízhatta ezt az egyetlen politikamentes kulturális szigetet. Hagyjuk most azt az apró bizonytalanságot, hogy ezek szerint a szárazföldön a politika az úr. A lényeg mégis csak az, hogy a bolsevik Lenin felismerése – minden művészet közül számunkra legfontosabb a film – még időben megvilágosította miniszterelnököt: ide olyan ember kell, aki a képek nyelvén tud szólni a maga egyszerűségében legeltetett néphez. Hogy a film a XXI. században a televízió, azzal azért Vajna is tisztában lehetett, amikor a külügyminisztérium kezében lévő, export-finanszírozásra létrehozott állami Eximbank hitelével megvásárolta a TV2-t. Nincs ebben semmi fura: lehet, hogy majd külföldre is terjeszkednek. Főként, ha majd a bulvárkirálynőből faragott hírigazgató keze alatt bulvárosan kivirágzik a csatorna.
Az egyszerű nép egyszerű képet kíván, a betű meg számüzetett abból a világból, ahol a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke bele tudja vágni a közönség képébe: nem dolga a kis példányszámú szépirodalmi és más művészeti folyóiratok fenntartása. Ahol az egyik írástudó – persze magánvéleményként – olyat tud mondani, hogy amíg ő kurátor, a Mozgó Világ nem kap egyetlen fillért sem, mert "bűnben fogant" és túl közel áll Gyurcsány Ferenchez.
„Politikailag teljesen független vagyok", mondja Vajna. És mi – az alelnökökhöz, kurátorokhoz hasonlóan - csak bólogatunk. Mily rosszindulatú ostobaság vádolhatná politikai elfogultsággal őt, a kormányfő emberét, a belső tanácsos Habony Árpád és a kommunikációs csúcsminiszter Rogán Antal kebelbarátját? Aki csak mellesleg a hivatali főnöke. Mint látni: a gépezet politikai befolyástól mentesen olajozottan működik, a kulturkampf lovagjai teszik a dolgukat. Szablyáikkal szorgosan kaszabolnak, miközben a miniszterelnök díszpáholya zavartalanul kovácsolhatja a példátlan társadalmi összefogást.
Hanem a legszörnyűbb az, hogy olyan országban élünk, ahol az ember nem tud valódi focit nézni, hóna alatt egy folyóirattal.
