A Népszava is sokszor beszámolt már a TTIP, az Európai Unió és az Egyesült Államok között kötendő szabad kereskedelmi és beruházás védelmi szerződés körüli bonyodalmakról. A TTIP megkötésére irányuló tárgyalások pontos képet adnak az európai és amerikai gazdasági érdekekről, a különböző politikai pártok és civil mozgalmak ideológiájáról, stratégiájáról. A vita elsősorban a szerződésnek a beruházásokat védő részéről szól. Az EU és az USA közti kereskedelemben már jelenleg is alacsonyak a vámok, ezek esetleges eltörlése nem váltana ki komolyabb politikai vihart.
A szerződés a befektetők védelme címén lehetővé tenné, hogy ha egy amerikai cég túl szigorúnak tartja egy európai ország környezetvédelmi, egészségügyi vagy élelmiszer-biztonsági előírásait, akkor egy EU-n kívüli ország bíróságán töröltethesse el az adott jogszabályokat. És mivel az ilyen jellegű amerikai jogszabályok sokkal megengedőbbek, mint az európaiak, ez az európai környezeti és egészségügyi normák veszélyes fellazulását, az eddigi vívmányok elvesztését eredményezné. Egyben lényegében megszüntetné a nemzeti parlamentek hatáskörét számos, az emberek mindennapi életét érintő döntéseket illetően. Az Európai Unión belül, legalábbis elvben, a megelőzés elve érvényesül, míg az USA-ban a már megtörtént, bebizonyítható kár esetén lehet csak betiltani bizonyos termékeket. Nem véletlen, hogy bár az Egyesült Államoké a világ leghatalmasabb gazdasága, az USA a lakosság egészségügyi mutatóit tekintve messze elmarad a legtöbb nyugat-európai országétól.
A megállapodás körüli európai vita hűen kifejezi a különböző politikai és társadalmi szervezetek jövőképét. Ennyiben túlmutat a konkrét szerződésen, ezért tudnak például Németországban százezer fős tüntetést szervezni ellene a civil mozgalmak. A tőke teljesen szabad áramlása, a tőkés globalizáció előtti gátak lerombolása a TTIP hívei szerint új munkahelyeket, a gazdaság fellendülését eredményezi. De a közelmúlt pénzügyi válsága sokakban megingatta ezt az optimista hitet. A válság számukra éppen azt bizonyította be, hogy a szabadjára hagyott piaci erők pusztítóak is lehetnek, kellő kontroll nélkül válságból válságba vezetnek.
Berlinben tanúja voltam az amerikai dokumentumfilmes, Michael Moore legújabb alkotása premierjének a kétezer főt befogadó Friedrichstadt-Palastban. A közönség hálás tapsviharral fogadta azt a filmet, amely részletesen bemutatta, hogy a francia egészségügy, a német szociális rendszer, a finn oktatásügy miért működik sokkal jobban az amerikainál. Az amerikai és az európai gazdasági rendszer játékszabályainak összemosása az USA-beli modellt kényszerítené Európára. Pedig az amerikai elnökválasztási kampány is azt mutatja, hogy maguk az amerikaiak elégedetlenek az egyenlőtlenség jelenlegi szintjével, és közülük a tájékozottabbak éppen az európai szociális modellel rokonszenveznek.
Az európai politikai centrum eleinte pozitívan viszonyult a TTIP-hez, a néppártiak és szociáldemokraták többsége is a gazdaság megélénkülését, új munkahelyek teremtését várta tőle. A balközép és a jobbközép „technikai koalíciójával” működő Európai Bizottság egyértelműen beleállt a szerződés előkészítésébe. De vezetői elkövették azt a hibát, hogy titkosították a tárgyalásokat, és a mégis kiszivárgott anyagok szerint olyan európai vívmányokat is feladtak volna, amire még feltételesen sem volt felhatalmazásuk. Az amúgy is növekvő euroszkepticizmus korában ez különösen súlyos hiba. Bár eleinte csak a radikális baloldal és a zöldek ellenezték a szerződést, egy idő után a szocialista-szociáldemokrata táboron belül is felerősödött a kritika.
Új jelenség, hogy a kisebb pártok után most a Franciaországot kormányzó szocialisták is szembefordultak a megállapodással. Személyesen Francois Hollande elnök és amúgy erősen piacpárti miniszterelnöke jelentette be, hogy az jelen formájában elfogadhatatlan Franciaország számára. Ha a franciák nem tarthatják meg a jelenlegi szigorú környezetvédelmi és egészségügyi előírásaikat, akkor inkább nemet mondanak a TTIP-ra. A francia szocialisták számára ez nyilván arcmentés is, hiszen a hagyományos baloldali szavazók és a fiatalok egyaránt kiábrándultak túlságosan középutas politikájukból. Mostani fellépésük azt is demonstrálja, hogy igyekeznek visszatérni a szociális piacgazdaság alapértékeihez.
Franciaország nélkül nincs megállapodás, így most az eddiginél is kétségesebb, hogy sikerül-e még Obama elnöksége alatt tető alá hozni azt. És könnyen lehet, hogy az új amerikai adminisztráció is változtat a hozzáállásán. Hiszen nemcsak Donald Trump és Bernie Sanders, hanem a Hillary Clintont támogató amerikai szakszervezetek is elutasítják a TTIP jelenlegi tervezetét.
Orbán Viktor és kormánya azonban továbbra sem bírálja az egyezményt, lehetőségként tekint rá. Miközben szavakban a nemzeti függetlenségről szónokolnak, és az úgynevezett „neoliberalizmust” támadják, Brüsszelben a szabad kereskedelmi szerződés kivárási állapotra helyezkedő támogatói közé tartoznak. Igaz, ha tehetnék, nyilván még azokat a környezetvédelmi és egészségügyi törvényeket is felpuhítanák, eltörölnék, amelyeket a TTIP is meghagyna. A TTIP sorsa szerencsére és természetesen nem a Fidesz-kormányon múlik.
