Púp a hátunkon, véli Giorgio Frassineti, az olasz Emilia-Romagna tartomány mindössze 6 500 lakosú Predappio kisvárosának balközéppárti polgármestere. Kisváros, abban a tartományban, amelynek a központja Bologna, megyéi kötött van Párma, a világirodalom egyik legszebb szerelmi regényének a színhelye. Torkig van a polgármester a terhes történelmi örökséggel.
Mármint azzal, hogy annak idején véletlenül itt látta meg a napvilágot Benito Mussolini, a Duce. Itt lelhető egykori szülőháza, és itt az a kripta is, amely őrzi a hajdani fasiszta vezér csontjait. Voltaképpen jól is járnának ezzel a két zarándok hellyel, mert egész esztendőben vonzzák a turisták tízezreit, helyieket és külföldieket egyaránt. Jönnek leróni a kegyeletüket az előtt, akinek hajdani eszméit egyesek ma is imádnák; jönnek az emlékezetes és jellegzetes fekete ingben, hónuk alatt a változatlanul kiadott kötetekkel; fejükben az „eszmével”, amelyet ismét terjesztenének.
Három butik Predappio kellős közepén, három helyi család tulajdona, mind a három ebből él, állítólag nem is rosszul. Meg abból, hogy a Mussolini-rezsim két évtizede alatt ez a városkép volt a fasiszta építészeti „stílus” minta központja. Marie-Anne Matard-Bonucci történész professzor asszony, a kor kutatója azt vallja, a város „a kirakata mindannak, ami a fasiszta építészet monumentalitását jelképezte, itt érthetjük meg a rezsim megalomániáját”.
Ez adta az ötletet Frassinetinek, a ma baloldali polgármesterének, hogy az egykori pártközpontban, amely most romokban áll, miért is ne építhetnének okító múzeumot? Az épület 2 400 négyzetméterre terjed ki, kellős közepében 40 méter magas toronnyal, kiválóan alkalmas arra, hogy taszítson. Rondaságával, emlékeztetni a régvolt idők ostoba gonoszságaira.
Frassinettinek van rá példaképe is. A bajorországi Münchenben tavaly megnyitott antináci múzeum, amelyben a hitlerizmus gonoszságait mutatják be, elrettentő erővel. Vonzza az is, de nem csupán a Führer túlélt és új rajongóit, éppen ellenkezőleg, zömükben azokat, akik végképpen szabadulni igyekeznek tőle, megismerni a hiteles természetét annak az eszmének, aminek még az árnyéka is mérgező. „Úgy vélem - vallja az olasz polgármester – végre Itáliának is be kellene nyújtania a számlát”. Egyetért vele Matteo Renzi balközép kormánya, amely máris hatmillió eurót szavazott meg a tervre, kezdődjék az „anti Duce-gondolat valóra váltása. Történik az olyan országban, amely a maga korában Németországgal együtt a Mekkája volt a szélsőjobboldaliságnak, és alighanem a háború után okos vezetéssel éppen azért választotta magának „konokul” a demokráciát, mondhatni manapság talán mindkettő a ellenkező előjelű példaképe is. A mai kusza Európában akadhatnának mások is, akik eltöprenghetnének rajta. Az Uniónak is ez a hitvallása, még ha néha nem is mindig és nem is mindenütt patyolat tisztán ezt követik.
Nem volna bölcsebb napjainkban másoknak is okulni egy néhány ezres itáliai kisváros példáján?
