információszabadság;

- Újabb durva támadás az információszabadság ellen

A szokásos évi költségvetési "salátatörvény" idén különös meglepetéseket tartogat. Varga Mihály kedden benyújtott törvényjavaslata újabb pofon a közérdekű adatok nyilvánosságának - szúrta ki az Átlátszó. 

A nemzetgazdasági miniszter javaslata ugyanis a köztulajdonban álló gazdasági társaságokat gyakorlatilag kivonja az információszabadság hatálya alól. A kormány törvényjavaslata két csoportba sorolja a köztulajdonban álló gazdasági társaságokat: az energetikai vállalatokat kimondva is mentesíti az adatnyilvánosság követelménye alól, míg a többi állami, önkormányzati gazdasági társaságnál csak a hatását tekintve számolja fel az információszabadságot.

A javaslat szerint az állami tulajdonban álló energetikai vállalatok "döntések megalapozását szolgáló üzleti, pénzügyi, műszaki, kereskedelmi, piaci", vagyis lényegében bármilyen adata öt évig semmilyen körülmények között nem, harminc éven belül pedig csak az adott társaság mérlegelése alapján kerülhet nyilvánosságra - nemzetbiztonsági, központi pénzügyi és külügyi (!) érdekből.

A portál szerint, ha a javaslat a jelenlegi szöveggel hatályba lép, belátható ideig nem tudhatjuk meg például hogy a miniszterelnök barátjához köthető MET-tel milyen üzleteket kötnek az állami energiacégek. "A magunk részéről csak remélni tudjuk, hogy a törvényjavaslatban emlegetett 'külügyi érdek' nem a putyini Oroszország korrupciós struktúráival való szimbiózis elleplezésének a finomabb megfogalmazása" - fogalmazott a portál.

Ilyen fajsúlyos kérdésekben mindig a nép döntött, így volt a NATO- vagy az EU-csatlakozáskor is. A kvótareferendumra azért van szükség, hogy a kormány fel tudja mutatni a társadalmi véleménynyilvánítást Brüsszelben és ezzel saját pozícióit erősítse - fogalmazott lapunk kérdésére a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője. Rogán Antal szerint a unió folyamatosan dolgozik a kényszer betelepítések ügyén, ezért fontos, hogy a népszavazást ősszel megtartsák. A referendumnak kedden adott zöld utat a Kúria és bár a döntést a Liberálisok megtámadják az Alkotmánybíróságon, a kabinet szeretné, ha az Országgyűlés akár már a jövő héten határozna annak elrendeléséről.