"Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?" Erre a kérdésre vár választ a magyar kormány az állampolgároktól. A legfelsőbb bírói testület most vizsgálja, hogy e kérdés tartalma megfelel-e a törvényes feltételeknek, alkalmas-e arra, hogy népszavazás tárgya legyen.
Nem csillapodnak majd a viták a Kúria döntését követően sem, hiszen a válasz látszólag egyszerű, mégis alapos átgondolást igényel, annak következményei messzire vezetnek. A kérdés vitathatatlanul nemzetközi tartalmú, mégpedig egy igen bonyolult, sok összefüggésre épülő problematikára kell a szavazónak leegyszerűsített választ adnia. Néhány észrevétellel majd ehhez a döntéshez szeretnék segítséget adni.
Elsőként azt érdemes mérlegelnünk, vajon a népszavazás megfelelő eszköz-e bonyolult külpolitikai ügyek eldöntésére? A nemzetközi gyakorlatban a közvetlen demokratikus intézmény alkalmazása nem ismeretlen és a XX. századi magyar történelemben is találhatunk erre számunkra igen pozitív példát. A nemzetközileg vitás területi ügyek eldöntésében alkalmazható, hiszen az a kérdés könnyen megválaszolható, hogy egy adott terület mely állam fennhatósága alá tartozzék. Azonban már Max Weber is joggal hivatkozott arra, hogy a népszavazás lényege ellentétben áll a külpolitikai döntések természetével, azzal, hogy az ilyen döntések kompromisszumok eredményeként születnek. A kölcsönös belátások, engedmények alapján, akár hosszú tárgyalássorozatot követően. A népszavazás azonban nem ismer kompromisszumokat, a válasz csak „igen” vagy „nem” lehet. Emiatt a referendumot nem tekinthetjük megfelelő eszköznek a nemzetközi kérdések eldöntésére.
Továbbá azt is figyelembe kell vennünk, hogy 2007-ben a magyar parlament elsők között, elsöprő többséggel ratifikálta a Lisszaboni Szerződést és ezzel számos kötelezettséget vállalt magára. 2010-ben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Lisszaboni Szerződés kötelező hatályának elfogadásával, annak kihirdetésével Magyarországnak sem a függetlensége, sem a jogállamisága nem csorbult, így az azt kihirdető törvény alkotmányellenességének megállapítására vonatkozó indítványt elutasította.
Mindezt azért kell felidéznünk, mert a Lisszaboni Szerződés a téma kapcsán fontos rendelkezéseket tartalmaz. Az V. fejezet "A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség" címet viseli. A 67. cikk szerint „Az Unió biztosítja a személyek belső határokon történő ellenőrzések alóli mentességét, továbbá a menekültügy és a külső határok ellenőrzése terén a tagállamok közötti szolidaritáson alapuló olyan közös politikát alakít ki, amely a harmadik országok állampolgáraival szemben méltányos bánásmódot biztosít.” Ebből következően alapvető követelmény a tagállamok közötti szolidaritás a közös politika kialakításában és a méltányos bánásmód harmadik országok polgáraival szemben.
Ugyanazon fejezet 80. cikke kinyilvánítja: „Az Unió e fejezetben meghatározott politikáira és azok végrehajtására a szolidaritás és felelősség tagállamok közötti igazságos elosztásának elve az irányadó, ideértve annak pénzügyi vonatkozásait. Ebből a rendelkezésből pedig a szolidaritás és felelősség tagállamok közötti igazságos elosztását, ideértve annak pénzügyi vonatkozásait kell hangsúlyozni.
Mindezeket Magyarország elfogadta, magára nézve kötelezőnek tekintette. Könnyen eldönthető, hogy ma mi a viszony a fenti kötelezettség vállalása és a kormányzati politika között. A népszavazási kezdeményezés megtagadása annak, amit önkéntesen vállaltunk.
Végezetül azt is érdemes kiemelni, hogy a magyar kormány nem eszköztelen, ha olyan intézkedés vagy határozat ellen kíván fellépni, amely álláspontja szerint túlterjeszkedik az Unió hatáskörén, vagy súlyosan sérti a nemzeti érdekeket. Arra, hogy a népszavazáson kívül vannak más eszközök is, a kormány maga szolgáltatott példát, mikor az Unió Bíróságához fordult a menekültek kötelező betelepítésének elrendelése ellen. Tehát a népszavazás politikai nyomásgyakorlás az Európai Unióra jogi hatás nélkül, és pusztán belpolitikai kampány.
Nemcsak a kormánynak, hanem a nemzeti parlamenteknek is van lehetőségük közös fellépésére a menekültpolitika kapcsán. A 69. cikk alapján „ A nemzeti parlamentek a szubszidiaritás és az arányosság alkalmazásáról szóló jegyzőkönyvekben foglaltaknak megfelelően gondoskodnak arról, hogy IV. és V. fejezet keretében benyújtott jogalkotási javaslatok és kezdeményezések összhangban legyenek a szubszidiaritás és az arányosság elvével.” A cikkben foglaltak alkalmazásával, együttműködve a hasonló álláspontot képviselő nemzeti parlamentekkel a tervezett intézkedés megakadályozható. Ám kétségtelen, hogy az ilyen eljárások alkalmazásával nincs szükség óriásplakátra, hirdetésre, kampányra, aláírásgyűjtésre.
A népszavazás tehát véleményem szerint alkalmatlan és felesleges eszköz egy ilyen nemzetközi probléma megoldására. Következményeiben rombolja az ország tekintélyét, ellentétes vállalt kötelezettségeinkkel. Nem a menekültekről szól, hanem Európáról és benne Magyarország helyéről.
