Több mint fél évszázada őrzöm életem első május elsejei ünnepségének, a felvonulásnak, a majálisnak az emlékeit. Vegyésztechnikusként, de fizikai állományban, 7 forint 20 filléres órabérért két műszakban dolgoztam a Kőbányai Gyógyszerárú-gyárban, amely most újra az egykori alapító, Richter Gedeon nevét viseli. A ragyogó napsütés, azok társasága akikkel együtt dolgoztam és együtt vonultam, a virsli és a sör jelentették számomra a díszletet és a kellékeket, a hangulatot a munka, a munkásság összetartozásának ünnepén.
Évtizedekkel később diplomával a zsebemben, már az MSZMP külügyi osztályán dolgozva azt a feladatot kaptam, hogy készítsem elő a magyar párt és a nyugati szociáldemokrata pártok közötti kapcsolatokat. Megismerve a Willy Brandt vezette Szocialista Internacionálé ideológiáját és politikáját, tagpártjainak tevékenységét, azt is megértettem, hogy mi a szakszervezetek jelentősége és szerepe a többpárti, parlamentáris demokráciában, ahol a munkavállalók érdekeit védik és ez mennyiben különbözik a hazai viszonyoktól ahol a szovjet rendszernek megfelelően a szakszervezetek „transzmissziós szíj” szerepben döntően az egyetlen párt akaratát közvetítették a munkavállalóknak. Megértettem, hogy a piacgazdaság körülményei között a szakszervezetek a demokrácia alapvető fontosságú intézményei, a hatalmat korlátozó fékek és ellensúlyok sorába tartoznak, míg a mi esetünkben inkább csak a demokrácia látszatát szolgálták.
Később a demokrácia felé tett fontos lépést jelentett a nyolcvanas években a háromoldalú érdekegyeztető tárgyalások bevezetése az állam, a munkaadók és a munkavállalók képviselőinek részvételével. Az évtized végén, a rendszerváltás előkészületeiben a magyarországi szakszervezetek már a civil szervezetekkel együtt vettek részt - az állampárt és az ellenzék mellett harmadik oldalként - a rendszerváltás kereteinek és szabályainak kialakításában. A fordulatot követően a demokrácia, a jogállam, a többpártrendszer és a piacgazdaság viszonyai között a szakszervezetek szerepe is átértékelődött. Nem csak a korábbi egypárt rendszer viszonyaihoz képest változott meg, de különbözött a sok évtizedes stabil, demokratikus viszonyok és piacgazdasági körülmények között működő szakszervezetek helyzetétől is.
Azokban az években a politikusoknak, a szakszervezeteknek, a civil szervezeteknek és az állampolgároknak egyaránt tanulniuk és szokniuk kellett a demokráciát, a párbeszédet, a kölcsönös engedményekkel létrehozható megegyezést. A Horn kormánynak, amelynek külügyminisztere voltam, tudomásul kellett vennie, hogy azok a szakszervezeti vezetők, akikkel korábban mi ellenzéki, szocialista politikusok egyetértettünk, amikor az Antall kormánnyal szemben védték az ágazatban dolgozók jogait, ugyanazt velünk szemben is megteszik, amikor a hatalomban lévők és a munkavállalók álláspontjai konfliktusba kerülnek. Kósáné Kovács Magda, majd Kiss Péter feladata volt a háromoldalú egyeztetéseket szervezni és vezetni.
Az 1998-as választásokon ugyan az MSZP kapta a legtöbb szavazatot, a mi parlamenti képviselőcsoportunk lett a legnagyobb, kormányalakításhoz azonban nem volt elegendő a többségünk. A Fidesz viszont megkapta a Kisgazda Párt, az MDF és a Keresztény Demokrata Néppárt támogatását és így Orbán Viktor alakíthatott kormányt. Az ellenzéki szerep természetesen megint közelebb hozott bennünket a szakszervezetekhez, szorosabbá vált a viszonyunk, erősödött az együttműködésünk. A párt elnökeként valamennyi városligeti majálison találkoztam a szakszervezeti vezetőkkel, beszélgettünk, véleményt cseréltünk, söröztünk. Ezek a találkozók is fontos részét képezik a május elsejéhez kötődő emlékeimnek.
A 2002-es választást, a „jóléti rendszerváltás” programjával nyertük meg. Helyreállítottuk az első Orbán kormány által részben leépített demokráciát, visszaadtuk a nyugdíjasoknak a Fidesz által elvett fejenként 19 ezer forintot, 50 százalékos béremelést hajtottunk végre a közszférában és egy sor további lépést tettünk a szociáldemokrata értékrend, a társadalmi igazságosság, az esélyteremtés és a szolidaritás szellemében. Választási győzelmünkben jelentős szerepet játszott a szakszervezetek támogatása, a szakszervezeti tagok százezreinek szavazata, de fontos volt ez a támogatás a választási ígéreteink, a programunk megvalósításában is.
2004 májusának első napja újabb szempontból vált fontos ünneppé. Ezen a napon lett hazánk az Európai Unió tagja, amivel a magyar választók több évtizedes vágya teljesült. A Gyurcsány és a Bajnai kormány lényegében eredményesen küzdötte le a 2008-2009-es világméretű gazdasági válság nehézségeit, a Fidesznek azonban sikerült a választók többségével elhitetnie, hogy a válság terheit a szocialista kormányok hibái okozták. Durva hazugság volt, de a közvélemény nem tiltakozott.
Részben ennek tulajdonítható, hogy 2010 tavaszán újra kormányra került Orbán Viktor és a Fidesz. Hónapok alatt megszállták a demokratikus jogállam intézményeit és ezzel lerombolták a demokrácia garanciáját jelentő fékek és ellensúlyok rendszerét. Öt évvel ezelőtt az Alaptörvény mindezt szentesítette. Hatodik éve építi a kormányzat a maga "illiberális demokráciáját", ami lehetővé teszi a munka törvénykönyvének a munkavállalók számára súlyosan hátrányos, jogaikat durván korlátozó módosításait, beleértve a háromoldalú egyeztetések több évtizedes gyakorlatának megszüntetését is. Az egykulcsos adórendszer bevezetése jelentősen megnövelte a távolságot a társadalom legtehetősebb 10-15 százaléka és a négymillió létminimumon, vagy az alatt élők között. Óriási összegeket vontak ki az egészségügyből, a szociális ellátórendszerből és az oktatásból, ugyanakkor milliárdok jutnak presztízs-beruházásokra és hatalmas összegek vándorolnak Orbán Viktor, a családja, baráti köre és más Fidesz vezetők, valamint a klientúra, az új "nemzeti burzsoázia" zsebébe.
Az Európai Unió értékrendjének, normáinak és szabályainak megsértése, az Európai Unióval szemben meghirdetett szabadságharc és a sorozatos durva támadások, valamint ezzel párhuzamosan a keleti illiberális, diktatórikus államok felé történt politikai nyitás eredményeként hazánk elvesztette korábbi nemzetközi tekintélyét, az euró-atlanti közösség fekete báránya lett.
A 2014-2018 közötti parlamenti ciklus félidejénél tartunk. Magyarország a Fidesz 2010 óta tartó kormányzása miatt óriási károkat szenvedett. Nemcsak a lakosság nagy többségének életviszonyai, hanem a demokrácia, a jogállamiság is megsínylette az elmúlt hat évet. Ezt a szakadék felé tartó folyamatot kell megállítani és megfordítani a 2018-as választásokon. Ehhez kell összefognia a demokrácia, a jogállam, a társadalmi igazságosság valamennyi hívének, a pártoknak, az egyre aktívabb szakszervezeti mozgalmaknak, a civil szervezeteknek. Jó lenne, ha 2018 május elsején ismét azt ünnepelhetnénk, hogy a magyarok erre adták voksaikat.
