Azt mondják, aki nem akar tanulni, azt nem lehet kényszeríteni rá. Ezért nem kell emelni a tankötelezettség idejét. Tizenhat évesen menjen, aki menni akar az utcára iskolai végzettség, szakképzettség nélkül. Kell a közmunkás az új kormányzati földbirtokosok latifundiumán. De miért nem akar tanulni a gyerek? A gyerek, akinek természetes hozzáállása az élethez a kíváncsiskodás. Mert kiölik belőle ezt az igényt. Ki a "gyilkos"? Az iskola. Az iskola, amelyik nem a gyermeki vágyak kielégítésére törekszik, hanem a hatalom által diktált elvárásoknak szeretne megfelelni. Nem azt keresi, hogy mi a fontos a gyereknek. Sőt! Általában arra kíváncsi, mit nem tud a nebuló. Az iskolát, a pedagógust nehéz felmenteni a felelősség alól. Nehéz, de van némi alapja annak, hogy más a főfelelős.
Az állam a mindenható
Nálunk hagyomány, hogy az oktatásnak az a fontos, amit az uralkodó elvár. Igaz, volt valamivel több, mint két évtized - 1985-től 2010-ig - arra, hogy a kaszárnya-iskola átalakuljon olyan intézménnyé, amelyben nem kap hascsikarást a gyermekek jó része, ha arra gondol, hogy másnap dolgozatot kell írnia, vagy ki kell állnia a tábla elé felelni. Sok pedagógus nem jött rá arra, hogy értelmiségi mivoltát nem lehet annál jobban megbecsülni, minthogy felhatalmazást, bizalmat kap munkájának, munkaidejének megtervezéséhez, tanítási módszereinek megválasztásához, az alkalmazott tankönyvek kiválasztásához. Nagy tisztesség, nagy felelősség, nagy teher. Együtt kell működni a szülővel. El kell fogadni, hogy a gyermek is ember. Jogai vannak. Partner, nem alárendelt személy. Nyitott, befogadó iskola. Egyéni tanulási útvonal minden gyermeknek. Kollektív gondolkodás. Mindez nagy tisztesség, nagy felelősség, nagy teher. Ez már a múlt. Az állam mindent lenyúlt. Felfalta az oktatást szőröstül-bőröstül. Átvállalt mindent, mindenkitől.
A siránkozó önkormányzati testületeknek nem kell már törni a fejüket, miből fizetik ki tanáraikat. Nem kell zsebükbe nyúlni, hogy fejlesszék iskolájukat. Nem kell lemondaniuk az aszfaltozásról, hogy számítógépet vegyenek a tantermekbe. Nincs már gondjuk az oktatással. Ők csak működtetnek. Az állam dönt, utasít, elvár és ellenőriz. Az önkormányzat meg működteti az állam iskoláit. Felel azért, hogy legyen WC-papír. Nagy tisztesség, nagy felelősség, nagy teher ez is. Hol van már az önkormányzatiság? Füstté vált az is.
Az állam az iskolákat beolvasztotta egy hivatalba. Az állam kötelező tanterveket adott ki, amelyek nem biztosítanak mozgásteret a pedagógusnak. Az állam megszüntette a tankönyvpiacot. Az állam felszámolta a szakmai szolgáltatásokat nyújtó pedagógiai intézeteket. Az állam zsákutcás képzéssé alakította át a szakképzést. Az állam kiépítette az oktatási rendőrséget, a tanfelügyeletet. Ebben a rendszerben nem kell, nem szabad gondolkodni. A hivatal engedelmes. Aki engedelmes, az boldogul. Aki engedelmes, az nem felelős. Aki engedelmes, az végrehajt, nem gondolkodik. Nincs felelősség, nincs teher. Igaz nincs tisztesség sem. Nem számít. Nem kell bajlódni a tantervkészítéssel, módszertani és egyéb kérdésekkel. A pedagógus hallgat. A pedagógus örül. Lehet buktatni már az első évfolyamon. Nem kell bajlódni a szöveges értékeléssel. El lehet távolítani, aki nem oda való, csak ki kell várni, míg eléri a tizenhatodik életévét. A pedagógus örül. Megvásárolták. Hét év után kapott fizetésemelést. A pedagógus örül. Tudja, nem lehet baja, ha a direktívák szerint jár el. Ha baj van, az állam a felelős.
Minden nagyon szép...
A hatalom is örül. Úgy érzi, úgy gondolja: "Minden nagyon szép. Minden nagyon jó. Mindennel meg vagyok elégedve." Ez az érzés nem is alaptalan. Hol van már a tanítás szabadsága? Hol van már a tanulás szabadsága? Ott, ahol a véleménynyilvánítás joga. Ott, ahol a sajtószabadság. Ott, ahol a jogbiztonság. Ott, ahol az önkormányzatiság. Kerítés, szögesdrót kerítés mögé zárva. Úgy tűnik, sikerült. Sikerült felépíteni a Jó Államot. A Jó Államot, amelyhez a mintát az Ember tragédiájának tizenkettedik színében leírt falanszterből merítették.
Csaknem öt év telt el azóta, hogy az oktatási rendszer működését meghatározó törvényből kimaradt a gyermek mindenek felett álló érdeke és az egyenlő bánásmód követelménye. Sokáig nem kereste senki. Most lehet, hogy megváltozik a szín? Lehet, hogy a szereplők lépnek egyet a tragédiában? Van rá esély, ha az érdekképviseletet ellátó szervezetek ismét fontossá válnak. Van rá esély, ha az érdekképviseletet ellátó szervezetek és az oktatásban dolgozók ismét egymásra találnak? Van már jele az ébredésnek. Van már jele a változásnak. Van már jele az összefogásnak. Ami biztos, volt már demonstráció. Volt már szolidaritási sztrájk. Volt már egész napos sztrájk. Ami érzékelhető: megfogalmazódott a rendszer újraszabályozásának követelménye egy új törvény iránti igény. Megfogalmazódott az intézmény szakmai, gazdasági, munkajogi autonómiája visszaállításának igénye. Megfogalmazódott az az igény, hogy csökkentsék a tanulói terheket, állítsák vissza a tizennyolc éves korig tartó tankötelezettséget, a tankönyvválasztás jogát. A legnagyobb pedagógus szakszervezet követeli a pedagógus előmeneteli rendszer újragondolását, az évek óta a bérrendezésből kimaradó segítő személyzet javadalmazásának emelését, az iskolák kiemelését a hivatali rendszerből, a törvényben szabályozott egyeztetési fórumok visszaállítását.
Az Úr hangja
Valószínűleg messze még a történet vége. Az állami fenntartás megmarad. Csak a formája és kerete változik. A tantervi szabályozás megmarad. Talán a tanulói óraszámok csökkennek. Talán a szabadon felhasználható tanítási időkeret megnő. Talán ésszerűsödik a pedagógusok foglalkoztatási rendje. Talán kapnak valamit azok is, akik több, mint fél évtizede semmit sem kaptak. A lényeg, az állam mindenhatósága nem változik.
Sok a talány. A legnagyobb mégis az, felismerik-e végre mindazok, akik vesztesei e hatalomnak, hogy minél többen kapaszkodnak össze, minél többen lesznek tagjai a szakszervezeteknek, azok annál megkerülhetetlenebbé válnak. Ez is kevés ahhoz, hogy az oktatás újra a nemzetet, s ne a hatalmat szolgálja. Meg kell hallani az Úr szavát: "Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!" Nemcsak meghallani kell ezt a hangot, hanem e szerint kell cselekedni is!
Érdemes! A közoktatásban foglalkoztatottak és családtagjaik létszáma négyszázezer embernél is többre becsülhető. A 2016. áprilisi sztrájkot megelőzően 1995. decemberében szervezett a Pedagógusok Szakszervezete egész napos, országos munkabeszüntetést. 1996. januárjában új miniszter vette át az oktatásért felelős minisztérium irányítását. 1998-ban kormányváltásra került sor...
Nagy tisztesség, nagy felelősség, nagy teher!