Azokból a táviratokból, amelyek az írországi, különösen a dublini eseményekről érkeznek, még mindig nem lehet megállapítani, vájjon csakugyan komoly forradalmi mozgalom tört-e ki Írországban, avagy pedig ama hirtelen föllobbanó és ugyanolyan hirtelen elalvó zendülések egyikével van dolga az angol kormánynak, amelyek Angolország régibb történetében olyan gyakoriak voltak, és amelyeknek klasszikus földje Írország volt.
Nincsen Európában nemzet, amely nemzeti szabadságáért olyan elkeseredett, izgalmas, meglepő fordulatokban változatos küzdelmet vívott volna, mint amilyet végigharcoltak az írek a XIX. század folyamán az angol uralom ellen. Az angol földbirtokos osztály a legkegyetlenebb és legembertelenebb módon nyomta el politikai, vallási es gazdasági jogaiban egyaránt az ír népet. És az ír nép tragédiájának az volt a legszomorúbb korszaka, amikor a földbirtokos osztály korlátlanul uralkodott Írországban.
Ez a földbirtokos uralom a szó igazi értelmében kiirtotta az ír népet. Amíg Írországban 1841-ben 8.1 millió ember és 1.8 millió ökör élt, addig 1913-ban az emberek száma 4.3 millió volt, az ökrök száma ellenben felszökött 4.9 millióra. Erre az országra illettek még a XIX. században is Morus Tamásnak, az Utópia írójának szavai, hogy ebben az országban a juhok és ökrök fölfalták az embereket. Ugyanis mivel a fonó- es szövőipar jobban kifizetődött az ország urainak, mintha a földet megművelték volna: az ír parasztot tömegesen űzték el szántóföldjéről és a szántóföldet legelővé alakították át. Az éhínség, a rettenetes bérleti viszonyok, a kivándorlás megtizedelte azután Írország népét.
Mindezek az ellentétek az írek és angolok között rendkívül élesek voltak a XIX. század második és harmadik negyedében. Amilyen mértékben azonban demokratizálódott az angol politika, amilyen mértékben modern eszmékkel telt meg az angol liberalizmus, amilyen mértékben ki tudta használni az angol munkásság és az ír parasztság a modern politikai demokráciával járó szabadságjogokat: olyan mértékben veszített az ír kérdés élességéből.
Az angolok unionisták, vagyis az ír szigetnek és a tulajdonképpeni Angliának unióját, egységét kívánják biztosítani, míg az írek országuk önállóságáért harcolnak, amelyet olyanformán szeretnének megvalósítani, mint a függetlenségi párt Magyarországnak Ausztriával szemben való függetlenségét.
Az angol liberális uralom vallásszabadságot biztosított az íreknek, nagyszabású agrárreformot léptettek életbe és közvetlenül a háború előtt szavazta meg az angol képviselőház nagy belső válságok után azt a törvényt, amely igen messzemenő önkormányzatot: home-rule-t biztosított Írországnak. Az ír nemzeti párt már a háború előtt is a liberális-radikális kormány többségéhez tartozott és az ír nacionalisták vezére, Redmond a háború alatt részt vett az angol hadsereg számára való toborzásban. Az írek százados elnyomatásból származó sérelmei orvosolva nincsenek, az angol oligarchiának ellenük elkövetett bűnei nem is olyan természetűek, amelyeket jóvá lehet tenni, hiszen földjükből kiforgatták, nemzetiségüktől megfosztották az íreket: de a modern demokrácia szelleme és politikája legalább is tapaszt ragasztott a régi sebekre
Lehetséges, hogy ezek a sebek most föl-fakadtak. Azonban valószínűbbnek látszik, hogy az Egyesült Államokban élő ír emigránsoknak egy része szervezte kívülről ezt a mozgalmat, amely jelentőségre csak az által tudott szert tenni, hogy az angol állam nem rendelkezik a katonai és rendőri elnyomásnak ama fegyverzetével, amely más államokban már csirájában el tud fojtani minden effajta mozgalmat. Titkos társulatokkal, amelyek forradalmi mozgalmakat, puccsokat, lázongásokat készítenek elő, Írország történetében folytonosan találkozunk. Valószínű, hogy az a „Sinn Fein" nevű forradalmi szövetség, amely a mostani táviratokban szerepel, egyenes leszármazója a régebbi ír forradalmár szövetségeknek.
Mindenesetre meg kell várni, hogy megítélhesse az ember, mivé fejlődik majd ez a mozgalom. Annyi azonban már most is kétségtelen, hogy semmi esetre sem fogja az amúgy is nagy belső bajokkal küszködő Asquith kormány helyzetét megerősíteni.
Népszava 1916. április 29.