Műsormagazin;választás;Spanyolország;VI. Fülöp spanyol király;

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/PABLO CUADRA

- Előre hozott voksolás Spanyolországban

Befejezte több napos egyeztetését a parlamenti pártokkal VI. Fülöp spanyol király, ezzel véget ért az utolsó kormányalakítási kísérlet Madridban.

Amint az várható is volt, az uralkodónak sem sikerült működő kormánytöbbséget összekovácsolnia, nem tudott javaslatot tenni a miniszterelnök személyére, így nem maradt más lehetőség, mint a parlament feloszlatása és az előrehozott választások kiírása. Ez nem volt meglepő fejlemény, hiszen a pártok már feladták, lényegében hetek óta nem tárgyalnak koalíciós együttműködésről, de a törvények szerint a királynak is meg kellett próbálnia.

Spanyolországban tavaly decemberben rendeztek parlamenti választásokat, azóta folynak a kormányalakítási kísérletek, de sem a jobb, sem a baloldalnak nem sikerült koalíciós többséget kialakítania. A voksolást meg kell ismételni. A Franco-diktatúra bukása, a demokrácia 1975-ös kikiáltása óta Spanyolországban még soha nem fordult elő, hogy meg kelljen ismételni parlamenti választásokat.

A december 20-i voksolás rendkívül töredezett parlamentet eredményezett. A kormányzó konzervatív Néppárt 123 mandátumot szerzett, a Szocialista Párt 90-t, a baloldali radikális Podemos 65-t, a liberális Ciudadanos pedig 40-t. A Mariano Rajoy vezette néppárt egyik kisebb formáció támogatását sem tudta megszerezni. Sanchez és a szocialisták a Ciudadanosszal megállapodtak, de ez nem volt elegendő, a radikális Podemos pedig elutasította az együttműködést a liberálisokkal. Mivel a Podemos csak kizárólag baloldali kormányt támogatott volna, és a néppárti-szocialista nagykoalíció ötlete sem talált támogatókra, a spanyol pártok kénytelenek lesznek újra megméretkezni.

Sajtótájékoztatót tartott a kérdésben kedden este Patxi Lopez, a felsőház elnöke. Jelenleg nincs olyan személy, akinek elegendő támogatása lenne a kormányalakításhoz. Május 2-ig kell várni, május 3-án feloszlatják a parlamentet, mondta a házelnök. A voksolást az ezt követő 54 nap elteltével rendezik meg, június 26-án.

A jelenlegi közvéleménykutatásokból kiindulva az új választást követően a néppárt a Ciudadanosszal léphet koalícióra, együtt abszolút többségük lehet. Bár programjuk között nincsenek jelentősebb különbségek, gazdaságpolitikájuk piacorientált, s keményen ellenzik Katalónia függetlenségét, a liberálisok meg akarják akadályozni Mariano Rajoy kormányfővé jelölését. A másik gond, hogy a Ciudadanos az elmúlt hónapokban a baloldalhoz kötelezte el magát, s koalíciós szerződést is kötött a szocialistákkal. E megállapodás miatt feszültté vált a viszony a liberálisok és a néppártiak között. Olyan értékelések is akadnak, amelyek szerint nem várható nagy változás az erőviszonyokban az új választás után sem.

Szeptemberre halasztották az európai uniós tagállamok és Ukrajna állam- és kormányfőinek május 19-re tervezett csúcstalálkozóját - közölte az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács szerdán.