Kereskedelemben dolgozó fiatal asszonyok kértek meg arra, mint sajtólevelező, feltétlen írjam meg: el vannak keseredve, mert újra dolgozniuk kell vasárnap. Ezzel, hogy most leírom panaszaikat, nem jutnak messzire, mert az új törvény értelmében egy jó ideig nem élvezhetik otthon a családdal a vasárnapokat. Visszaemlékszem, régen, amikor még 48 órás volt a munkahét, már csütörtökön-pénteken jó hangulatban voltunk, mert közeledett a vasárnap, és nem kellett bemenni dolgozni. A hatvanas évek végén, amikor már csökkent a heti munkaidő, már minden második szombat is szabad volt. A munkahelyek "minden második szombat szabad" jelszóval keresték a munkavállalókat.
Alig telt el egy-két év, már minden szombat szabad lett. Amíg meg nem szoktuk az ötnapos munkahetet, elégedetten mondtuk egymásnak, hogy minden hét végén "kis karácsonyunk" van. Akkor is, akár ma, nem részesülhetett ebben a kedvezményben mindenki, mert a foglalkozásuk ezt nem tették lehetővé. Akkor is mondtuk, hogy a vasárnapot nem pótolja egyik hétköznap sem. Megoszlanak a vélemények a vasárnapi nyitva tartásról, ki így vélekedik, ki úgy. Magam részéről megértem a kereskedelemben dolgozók közül azokat, akik az utóbbi hónapokban megszokták a családdal együtt töltött vasárnapi együttlétet, és ezentúl újra dolgozniuk kell. De tudomásul kell venniük: ez ilyen foglalkozás. Ahogyan az orvosé, a vasutasé, a mentősé is...
