Volt idő, amikor egy vers még olyan hatalommal bírt, hogy szinte forradalmat tudott kirobbantani. Elég csak Petőfi Nemzeti dalára gondolni, amelyet a „lánglelkű poéta” – eredeti szándéka előtt – március 15-én, az 1848-as forradalom első napján olvasott fel a belvárosi Pilvax kávéházban. Csakhogy az igazán jó, fontos költemények időtlenek, így azok bármikor vigaszt adhatnak nekünk. Amikor például az előző rendszerben az államhatalom igyekezett súlytalanná tenni a márciusi rigmusokat, az 1970-es, ’80-as években az akkori fiatalság újraélesztette a negyvennyolcas követeléseket, újra felhangzottak a szabadságpárti költemények is. A költészet napján, vagyis ma a legkülönfélébb indíttatású versekkel találkozhat a versbarát.
Erdős Virág, József Attila-díjas költőnő a 2010-es évek első felében kemény társadalmi üzenetet megfogalmazó verseivel ismertette meg a nevét azokkal is, akik korábban még nem hallottak róla. Három évvel ezelőtt a Van egy ország címűre keresztelt, egy népszavazás margójára alcímet viselő, keserű verse a szerző előadásában megelevenedett a Rájátszás című írókat és zenészeket tömörítő formáció színpadi műsorában is. Az ott készült koncertfelvétel az internet jóvoltából több tízezer emberhez jutott el, Erdős Virág pedig az ellenzék egyik irodalmi kulcsfigurájává vált: versei hol saját produkciójában, hol színművészek interpretálásában elevenedtek meg a különböző tüntetéseken. Amikor a munkáiban jelen lévő nagyhőfokú szociális érzékenységéről faggatom, a szerző nevetve közli, nem ért egyet a megnevezéssel. „A szociális érzékenység címke olyan, mintha valami kórság lenne. Mindannyian kisebbségben élünk, ezt nem szabadna elfelejteni” – nyilatkozta Erdős a Népszavának.
A költőnő úgy véli, annak, hogy mások szenvedései iránt ennyire érzékeny, hogy nem viseli jól az igazságtalanságot, a jogtiprást, feltehetőleg előidézője lehetett saját gyermekkora is. „Egykének születtem, és lássuk be: egykének lenni is kisebbségi lét a két felnőttel szemben. Talán ezért alakult ki bennem már ilyen korán a túlérzékenység, a dac, a düh és az igazságszeretet. Egykének lenni a létjogosultság megerősítéséről szól – később ugyanez a „harc” figyelhető meg a társadalomban is” – vallja Erdős Virág. A szerző úgy véli, az a korszak, amikor a politikai színezetű jelenlét beszippantotta, rövid időszakát jellemezte életének; már hosszabb ideje más jellegű szövegeket ír, de műveinek tartalma nem, csak a formája változott. A slam poetry ellentmondásokkal tűzdelt műfaja példa arra, hogy a kortárs költészet hogyan képes ötvöződni más műfajokkal, s más közegben, átalakulva megszólalni. Ez a dinamikusan fejlődő előadói forma itthon az elmúlt öt-hat évben terjedt igazán el: a slam-esteken tágas szórakozóhelyek, füstös csehók, underground klubok mélyén fiatal szövegelők ontják a szavaikat az éjszakába nyúlóan. Ez a hatásos, ám obszcenitást és igénytelenséget sem nélkülöző műsorszám a költészet, a rap zene, a színház és a stand up hibridje – még akkor is, ha már az ókori görögök is előadták verseiket, csakúgy, mint a nagy költőelődök. (A slam műfajban rendeznek hazai versenyeket és nemzetközi megmérettetéseket is, a magyar esteket már hosszú ideje túljelentkezés és nagy médiafigyelem övezi.)
„A vers – az én romantikus felfogásomban – alapvetően csendesebb műfaj, olyan alkotás, amely saját értelmezést igényel, még akkor is, ha valamennyire közösségi szándékkal születik” – mondta el lapunknak Erdős Virág. A 48 éves költőnő hozzátette, szerinte az irodalomnak nagyon is kézzelfogható társadalmi hatása van, képes megszólaltatni az embereket, felnyitni a szemeket bizonyos témákra. Ettől függetlenül úgy látja, ez a szereplehetőség nem nyújt több pénzt a rászorulóknak, egy verstől nem lesz több munkahely, azonban, még ha romantikus ábrándnak is hat, a közösség éppen a versek olvasásától, azok tovább hagyományozódásától válik eleven közösséggé. Erdős egyúttal azt is felidézte, a direkt versek írásának elhagyása sorsszerű volt számára, mert éles politikai tartalmú verseinek regresszív jellege volt, a rímes stílus mára idejétmúlt, bár meglátása szerint az adott helyszínen, az adott közegben ennek helye volt.
Szabó T. Anna szintén József Attila-díjas költőnő szerint jó lenne, ha minden politikus megpróbálna igazán jó versben interpellálni, olyanban, amit még száz év múlva is mondogatnak a magyarok. A szerző úgy véli, ha megértjük József Attila mottóját, azt, hogy emberek, nem vadak vagyunk, akkor például tényleg minden megváltozhat. A költőnő a lapunknak adott válaszában egyúttal kifejtette: „nincs mentség arra, ha valaki hosszú távon nem olvas. Ha valaki rendszeresen olvas és ír, akkor nemcsak az időnek állít emléket, de a pszichológust és a filozófust is felfedezi magában. Megtanul kérdezni és válaszolni, és arra használja a beszédet, amire kitalálták. Aki folyton csak lazít, aki nem kérdez és nem játszik, annak elsorvadnak az izmai, kimerülnek a lelki tartalékai.”
Lator László Kossuth-díjas költő, a hazai líra doyenje sok kortárs művésszel ellentétben úgy véli, ma nincs igazán társadalmi hozadéka a költészetnek, mármint olyan fajta társadalmi-politikai üzenetet nem képvisel, mint amilyent például a Kádár-rendszer idején töltött be. „Akinek kritikája van, ma szerencsére elmondhatja azt egyenesben. Nem is okvetlenül gondolom azt, hogy a költészetet politikai szócsőként kellene használni, inkább az a dolga, hogy valamilyen módon megfogalmazza az emberi létet annak úgynevezett nagy kérdéseivel együtt. Azt is gondolom, hogy a költészetnek nem alkalmazkodnia kell, hanem figyelnie arra, hogy ír-e olyan verseket, amiket az olvasóknak van kedvük elolvasni” – mondta el lapunknak a költő. A 88 éves Lator László úgy látja, akkor van értelme politikát vinni a versekbe, ha az a közérzet részeként fogalmazódik meg a műben, s nem száll le a „slágerszintre.” Éppen ezért nem tartja igazán értékesnek a költészettel, a nyelvvel való idétlenkedést, az öncélú, gyakran provokatív játszadozást, mert szerinte annak nincs létjogosultsága a líra közegében. Ettől függetlenül úgy véli, ma is születnek remek versek.
Arra, hogy a versre még mindig szükség van, kiváló példa volt a Verslavina című kötet Petőfi Irodalmi Múzeumban tegnap megrendezett bemutatója. A magyar költészet napjához időzített eseményen közel félezer versbarát várta, hogy élőben is halhassa a Szabó T. Anna és Lackfi János költők jópofa episztolái révén szerveződött versantológia ünnepélyes prezentálását. Mint ismeretes, több százezer internetes olvasót, hozzászólást hozott a két negyvenes évei elején járó költő egymásnak játékosan replikázó verslánca, amely elsősorban korosztályuk "nehézségeiről", illetve a férfi-női szerepek sztereotipizálásáról szólt. Habár egy verseskötet átlagosan ötszáz-kétezer példányban jelenik meg, a mostani siker olyan nagy, hogy a Líra Kiadói Csoport alá tartozó Magvető és Athenaeum igazgatója, Nyáry Krisztián már újranyomáson gondolkozik.
