Politikai korrektséghez (pc) szoktatott agyam nehezen enged túllendülni a pc szabályán, pedig a magyar miniszterelnök már régen túlhaladottnak minősítette a szemléletét; gyakorolja is naponta. Mégis oly nehezen írom ide, noha társasági körökben – no persze olyanokban, mint az enyém – folyamatosan ezt hallom: micsoda szerencséje van – már megint! – a Fidesznek; éppen jókor jött neki ez a brüsszeli robbantás, akkor, amikor már megint minden recsegett-ropogott körülötte, vagy, ahogy filmrendező barátom fogalmazott: láthatóan fesledezik rajta a kabát. Nehezen írom le, mert oly morbid a gondolat, és nem attól tartok, amitől amúgy baloldali politikusok, hogy majd mit szól hozzá a Fidesz, hanem mert eleve valami gonoszságot feltételez a politika túloldaláról. Inkorrekt, mondanám, de ezzel azt is állítanám, hogy ilyesmi a mai kormányzó pártoktól nem feltételezhető. Ez viszont oly mértékű naivitásra vallana, ami már hitelvesztéssel járna.
Ne fussunk több kört, induljunk ki abból, ami már úgy is leíródott: Brüsszel jól jött a Fidesznek. Az a kommunikációs folyam, amely lassan másfél éve jellemzi Orbánt és csapatát, az utóbbi időben elapadni látszott, a felszínre hozta a kormány és a párt körül zajló korrupciós jelenségeket, és ezektől immár a miniszterelnök sem maradhatott intakt. Miután eltűntek Magyarországról a menekültek, már verbális szinten sem volt tartható, hogy az országot lerohanták és lerohanhatják a migránsok – terroristák -, az emberek a tényleges helyzettel kezdtek foglalkozni. Azzal, hogy tarthatatlan állapotok uralkodnak az oktatásban, hogy elviselhetetlen az egészségügy állapota és hiába születtek új pr-ötletek – csok, nok, -, hiába lepték el a médiát – kivéve persze a baloldali médiát – a „magyar reformok működnek” hirdetései, ezek nem tudták eltakarni a kormányzás ordító hiányosságait, illetve azokat az összefonódásokat, amelyek néhány ember elképesztő meggazdagodásához vezettek és amelyek középpontjába a legtöbben magát Orbán Viktort vélelmezik. Újkori kormányzásának időszakában még soha nem került ilyen válságos helyzetbe Orbán; egy kuvasz rántotta le őt a földre. Helyenként nagyképű, fölényes, a politikai ellenfelet kioktató és megleckéztető stílusa, mely eddig oly eredményesen működött, hirtelen a semmibe hullott, csak a fejhang és az üres vagdalkozás maradt meg, no meg a kuvasz nyomán támadt kérdőjelek: honnan a vagyon? Hol vannak a strómanok. Először kapott olyan választ a parlamentben, amelyben az ő orrára koppintottak – „Miniszterelnök Úr, itt én kérdezek és Ön válaszol", mondta Vona Gábor – és most kell igazán szembesülnie azzal, hogy nem sérthetetlen. A frakciói, és a verbális verőlegényei ugyan ott állnak mellette és mögötte, a belső hatalma nem ingott meg, de a külső megítélés elbizonytalanodott. Nem abban, hogy egy kemény, diktatórikus hajlamú vezetőnek tartják, hanem abban, hogy tiszta volna a keze. Az a kuvasz, amely egy komplett kastélyrendszert birtokol – stróman: Orbán Győző és Mészáros Lőrinc – túl sokat árul el a miniszterelnökről és ezt immár a szélesebb közvélemény előtt sem lehet elleplezni. Az a kuvasz nagyítja fel mindazt, amelyet már Ferenczi Krisztina írásaiból is világosan láthattunk volna és ami mellett korábban még elmentünk. Az a kuvasz nagyítja fel az összes nemtelennek tűnő kapcsolatot, például Vajna Andrással, vagy éppen Mészáros Lőrinccel, vagy Rogán Antallal és a többiekkel. Ez a kuvasz irányítja rá a figyelmet az összes hazugságra, hozzuk itt példaként Habony Árpádot. És ez a kuvasz állítja a fókuszba az orbáni rendszer romlottságát. Azt a romlottságot, amely fokozatosan mutatta meg magát a társadalom egyre nagyobb rétegeinek, és amely romlottság immár a közvélemény-kutatásokban is mérhetővé vált. És ez a fölismerés, ez a fölnyílt szem nem azonos a tavalyi, bő egy évvel ezelőtti Fidesz-válság időszakkal. Akkor a rossz kormányzati döntések sorozata taszította lefelé a pártot és annak vezetőjét. Ezt most a korrupció, a nepotizmus. A mélyebb rétegekbe eljutó felismerés: ezek leginkább egymást szolgálják (ki), nem az országot. Azt inkább kiszolgáltatják, az összes lózungjuk ellenére. Elkezdtek hát nem működni ezek a lózungok. Ami együtt járt a kiüresedéssel, a szavak koppanásával, helyenként a nevetségessé válásával. Amikor például az egyértelműen kormánypárti érdekeket szolgáló kopasz, kigyúrt, félelmet keltő embereket próbálták átsorolni a baloldalra. A milliárdosok maffiacsapata lelepleződni látszott…
És akkor Brüsszelt terroristatámadás érte. Orbán pedig újra kemény kormányfővé válhatott: páncélozott járműveket rendelhetett az utcára, ismét elővette a felhatalmazási törvényt, újra korlátlan irányításra tör. Mert tudja: a terrortól mindenki fél, a menekültekre a többség, mint a veszély hordozóira tekint. Megint szükség van a határozott, cselekvőképes, kemény vezetőre. Orbán azonban egy dologban biztosan téved; azt a kuvaszt már nem fogja senki elfelejteni. Amúgy, talán nem tudják: a kuvasz önálló, határozott jellemű kutya, éppen ezért csak erős és határozott gazdáknak való.
Ja és még egy: kis területű portákra, lakásokba nem való. Szóval kell neki az az öt kastélynyi terület. Csak a politikai korrektség miatt mondom.
*Kosztolányi
