Krétakör;NAV;

Na persze a rendezőnek sok van a rovásán, részt vett például 2013-ban a Milla-tüntetésen - Népszava fotó

- Megint ráküldték a NAV-ot a Krétakörre

A Krétakör nemrég megkapott rangos európai elismerésére nem reagált a kormány, de március 21-én újra adóellenőrök vizsgálják a már eddig is alaposan kivizsgált szervezet gazdálkodását - írja a hvg.hu

Ezt, hogy a kormány semmilyen módon nem reagált a magyar kultúrát ért kitüntető elismerésre, Schilling Árpád most módosította Facebook-bejegyzésében: 

Reflektív társaság vagyunk, ezért felvállaljuk azt is, amikor tévedünk. Tévedtünk. Nem igaz, hogy a kormányzat semmilyen módon nem reagált a Krétakör munkáját elismerő Princess Margriet Award-ra: a tegnapi nappal 24 hónapra kiterjedő ÁFA ellenőrzés vette kezdetét nálunk. Történt mindez az után, hogy alig egy hónapja megállapítás nélkül lezárták a több mint egy évig tartó és összesen 3 évnyi könyvelést vizsgáló eljárást. Lazíthattunk egy hónapot, szuper. A vizsgált időszak egyébként egybeesik az eddig vizsgálttal, sőt egy részét 2013-ban már leellenőrizték.

Schilling Árpád Jászai Mari-díjas rendező, a Krétakör alapítója, 1995 óta művészeti vezetője. A Krétakör Színházként 1995 és 2008 között Magyarország legismertebb független színházi társulatává vált belföldön és külföldön egyaránt. Schilling a társulatot 2008-ban feloszlatta, hogy Krétakör néven előadó-, és médiaművészeti műhelyt hozzon létre. Munkatársaival jelenleg több hazai és nemzetközi projekten is dolgozik.

Az állami vízszolgáltatók veszteséges működésére, az elöregedő csatornahálózatra és az ágazatra jellemző szakemberhiányra hívta fel a figyelmet az LMP a víz világnapján, kedden.