LMP;víz világnapja;vízszolgáltatók;

Illusztráció/Thinkstock

- A víz világnapja - LMP: veszélyben a vízszolgáltatók

Az állami vízszolgáltatók veszteséges működésére, az elöregedő csatornahálózatra és az ágazatra jellemző szakemberhiányra hívta fel a figyelmet az LMP a víz világnapján, kedden.

Keresztes László Lóránt, a párt vízgazdálkodási szakszóvivője sajtótájékoztatón adott hangot annak: az LMP jogosnak tartja a vízügy 20 ezer dolgozójának 5 százalékos bérkövetelését. Emellett azonban az ágazat rendszerszintű problémáira is rámutatott.  Ezek közé sorolta az állami szolgáltatók növekvő veszteségét, amelyet részben a rezsicsökkentés számlájára írt, és amely a foglalkoztatás mellett már az üzemeltetést is veszélyezteti - mondta. A politikus szerint el kell törölni a közműadót, és mihamarabb stabil gazdasági alapokra kell állítani ezen vállalatokat. 

Rámutatott a csatornahálózat rekonstrukciójának szükségességére is, amelynek azonban nincsenek meg a forrásai. Mint mondta, ennek még a költségét sem lehet belátni, de akár az ezermilliárd forintot is elérheti. Keresztes László Lóránt emellett a környezetvédelmi szempontok érvényre jutását szorgalmazta, valamint a szakképzés megerősítését. A politikus a tájékoztatón részvétét fejezte ki a keddi brüsszeli merényletek áldozatainak és családtagjainak.

Nyomásgyakorló eszközként sztrájkbizottságot alakított az Audi Hungaria Független Szakszervezete (AHFSZ), miután a hétfőn tartott bizalmi értekezletén eredménytelennek nyilvánította az Audi Hungaria Motor Kft. vezetőségével eddig folytatott idei évi bértárgyalásokat - közölte honlapján az AHFSZ. A bértárgyalások folytatódnak a munkaadó és a szakszervezett között.