csempészés;hattyú;

FOTÓ: police.hu

- Ez is üzlet? - Hattyúkat próbáltak átcsempészni a határon

Kilenc hattyút próbált meg kicsempészni kisbuszának csomagterében egy román férfi a vállaji magyar-román határátkelőhelyen vasárnap este - közölte a rendőrség honlapján.

A tájékoztatás szerint az ellenőrzést végző határrendészek a járműben lévő két szűk ketrecben találták meg a madarakat.

A szakvélemény alapján az állatok közül hat védett fajnak számító bütykös hattyú, három pedig fekete hattyú. Utóbbiak nem védettek, de a sofőr azok szállításához, határon átviteléhez sem rendelkezett a szükséges dokumentumokkal.

A férfit a Mátészalkai Rendőrkapitányságra állították elő, ahol természetkárosítás bűntettének megalapozott gyanújával hallgatták ki. Azt, hogy a szállítás módja állatkínzásnak minősül-e, a hatóság szakértő segítségével dönti el. A lefoglalt hattyúkat a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársainak adták át.

Hét felnőtt és négy gyermek szenvedett enyhe, legfeljebb közepes mértékű szén-monoxid-mérgezést Aggteleken, egy vendégházban hétfő reggel - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője.