Ha az ember gyíkfűvel keni be a talpát, akkor kétszer olyan gyorsan lesz képes futni, mint gyíkfű nélkül. A kijelentés hitelességét némileg csökkenti, hogy a mondat A palacsintás király című magyar mesefilmben hangzott el. Mindez arról jutott eszembe, hogy néhány napja egy hosszabb interjúban Deutsch Tamás megosztotta mindazt, amit Pukli Istvánról, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatójáról gondol. Hitelesség dolgában az ex-miniszter A palacsintás király szintjét sem üti meg, noha egy gyerekmese mércéje nem tűnik indokolhatatlanul szigorúnak ebben az összevetésben.
Deutsch Tamás politikusi szakmai teljesítménye nem egyszerűen nehezen értékelhető, hanem értékelhetetlen. Nem magányos jelenség ezzel idehaza, de ez aligha mentség. Mivel az elmúlt huszonöt évet a közéletben töltötte, az idő rövidsége nem akadályozta meg, hogy szakmai kiválóságát legalább megvillantsa. Akadályok nem tornyosultak előtte, mert a mögöttünk álló negyedszázadot képviselőként az Országház falai között töltötte. E mellett volt parlamenti bizottsági alelnök, vizsgálóbizottsági elnök, hosszú ideig a Fidesz országgyűlési frakciójának helyettes vezetője, sőt az Országgyűlés alelnöke is. De volt ő a fővárosi közgyűlés tagja, és az ottani Fidesz-MKDSZ-frakció vezetője is. Talán a legemlékezetesebb: az első Orbán-kormány idején ő volt az ifjúsági és sportminiszter. Ilyen tárca korábban nem létezett. Miniszteri belépőjéhez tartozik, hogy hiányzó államvizsgája miatt nem lehetett azonnal tárcavezető. Nevéhez nem kapcsolódik semmi, amire emlékezhetnénk: törvényjavaslat, koncepció, parlamenti felszólalás, miniszteri rendelet. Trágár mondat annál több.
A miniszter és a minisztérium pótolhatatlanságáról sokat elmond, hogy a második és a harmadik Orbán-kabinetben már nem létezett az ifjúsági és sportügyekért felelős tárca. Miniszteri munkájának maradandó lenyomata, az a stadionbeléptető-rendszer, amelyet ötmilliárd forintért vásároltak, amelyet soha senki nem használt, azóta is raktárban porosodik. Nem biztos, hogy egy ilyen eset Ausztriában megállna a politikai felelősség firtatásánál.
Mindezt azért muszáj felidézni, hogy tudjuk, milyen erkölcsi alapokra épül mindaz, amit a Népszabadságnak adott interjújában Deutsch kifejt Pukli Istvánról. Az igazgató – szerintem helyesen – beszélt a nyilvánosság előtt arról, ki volt a nagyapja, és arról is, hogy testvérbátya jelenleg börtönben ül. Ha ezt nem teszi, megteszik helyette mások. A fideszes politikus nem is érti, ki és hogyan gondolhatott egy Pukli ellen készülő karaktergyilkosságra, és ennek kapcsán azt kérdezi: „Mitől szállt meg mindenkit ilyen hiperérzékenység?” Ha hinnénk Deutschnak, akkor Ferenc pápáról hamarabb feltételezhetnénk, hogy ilyen ocsmány eszközhöz nyúl, mint az e tekintetben minden gyanú felett álló Fidesz-vezérkarról. Hogy is érhetné a karaktergyilkosság feltétezése azt a hatalmat, amelyik Pukli ügyében hirtelen Zuschlagot dobja be, mint csodafegyvert? – kérdezhetnénk gyermeki ártatlansággal.
A saját verbális nagyszerűségét soha kétségbe nem vonó Deutsch Tamás laza és logikátlan mondatai fogócskáznak a valósággal, és csak arra példák, hogy aki nem keresi az igazságot, az nem is fogja megtalálni. „Kommunikációs baklövésnek” tartja az igazgató kitárulkozó szavait, noha arra meg sem próbál válaszolni, mi történik akkor, ha a tanár a családi múlt elhallgatása mellett dönt. De itt nem áll meg. Rögtön a fenti minősítés után butaságnak nevezi Pukli István coming out-ját, de annak részletezésével már nem fárad, hogy elmagyarázza, miért butaság az, amit ő annak lát.
Úgy tűnik, egy készülőben lévő, de elmaradó karaktergyilkosság lehetősége nagyon tud fájni azoknak, akik már fejben lejátszották, hogyan szerették volna sárba döngölni a pedagógus tüntetések emblematikus alakját. Deutsch interjújának ez a legvalószínűbb lehetséges olvasata. Ha fel se merült volna a karaktergyilkosság, mint elintézési mód, akkor miért foglalkozott legalább két alkalommal saját Facebook-oldalán Deutsch az igazgatóval, miért „börtöntöltelékezte” le az igazgató testvérét? Pukli vallomása után ez már felesleges és ízléstelen. A politikus ezt másként ítélte meg. Vajon miért?
A szellemi romlottság – Deutsch minden szavából ez árad – nem ismer határokat. Szerinte Pukli „az ellenzék nettó töketlenségét szimbolizálja”, az igazgatót „szuboptimális (vezér)alaknak látja” az a politikus, akinek teljesítménye alapján nagyjából 1994-ben el kellett volna hagyni a politika világát. Aki kizárólag az Orbán Viktorhoz fűződő barátságának köszönheti, hogy olykor egy új minisztérium kreálásával, olykor egy brüsszeli állással tartják a felszínen.
Ha Pukli személye annyira jelentéktelen, minek rá annyi szót vesztegetni? Miért kell egy szakmai tiltakozó akciót azonnal politikai térbe helyezni? Ha az igazgató annyira csereszabatos, ahogyan a kormánypárti politikus látja („A Puklik jönnek, mennek”), akkor miért nem vár a lelépéséig?
A Deutschok maradnak - sajnos. De egyszer ennek is vége lesz.
