Ezt állapítja meg rezignáltan Osztap Bender, a zseniális szélhámos, amikor körülnéz vándorútja egyik állomásán, a tipikus szovjet kisvárosban. Az elhíresült mondást hosszú évekig Magyarországon is idézgették cinkos összekacsintással, bár alighanem a Nemzeti Együttműködés Rendszerében is boldogan lubickolhatna a nagy kombinátor.
2000 táján egy Bósa nevű szélhámos volt az ország legnagyobb csalója. Érettségi nélkül évekig praktizált pszichiáter főorvosként, ügyvédként alkotmányt is módosított, papként keresztelt, esketett, holott teológiai kar közelében sem járt, de a legnagyobb húzása mégis csak az volt, amikor eladta a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetét. Talált egy német céget, amelyik bontandó vasszerkezeteket keresett. Megtekintették a „bontásra ítélt" épületet, és megvették. A vételár rendben megérkezett, a vállalkozó felállványozta az épületet, mikor valaki kihívta a rendőrséget. Szegény német hiába lobogtatta a szerződést, bilincsben vitték el.
A fél ország most egy borsodi pékségen röhög. Tulajdonosa több tízmilliós adótartozást halmozott fel, nem fizetett, ezért a NAV végrehajtói lefoglalták a gépeket, mérlegeket, kemencéket, ipari hűtőket, bemutatópultokat. Lágyszívűek voltak, megengedték, hogy az eljárás befejezéséig használhatja a berendezéseket, de nem értékesítheti azokat. Na ezt persze nem várta meg a csaló, eladta a miskolci pékségét gépestül, mindenestül. Aztán jöttek a végrehajtók, vittek mindent, az új tulajdonos pedig csak nézett, hiszen mit sem tudott a foglalásról. Megnyugtatták: ne adja fel, perelhet az igazáért a bíróságon.
A Benderek, a Bósák köztünk élnek És ez még mindig nem Rio de Janeiro!
