(Tegyük nyugodtan zárójelbe Orbán Viktor évértékelő beszédének, amit amúgy is csak az egyszerűség kedvéért nevezhetünk annak, első félóráját, azt a történelmi pannót, amelybe nagyjából önmagát festette bele, a kiegyezésig visszanyúlva. A szónoklat eme fele csak arra szolgált, hogy elénk tárja: mekkora utat tett meg Magyarország az elmúlt öt esztendőben és bár javítani kell a jövőben a versenyképességünkön, de azért nagyjából minden rendben van; gazdasági növekedés, munkanélküliség csökkentése, a családok védelme, a nyugdíjak védelme és persze az egészségügy – kell Budapestre azért egy kórház – és az oktatásügy is, a Klikkel meg majd csak elbánunk valahogy. Ebbe a zárójelbe való az a gondolat is, amely Magyarország helyét – viccesen -, a béketáborban helyezte el, egyenlő távolságra a világháborús múlttal küzdő Berlintől, a nehéz egységre törekvő Moszkvától, és az iszlámot kézben tartó Ankarától. Legyünk engedékenyek, ha a magyar miniszterelnök egyenlőségjelet tesz Berlin, valamint Ankara és Moszkva közé, akkor ezt hagyjuk rá, tekintsük egy rosszul sikerült szónoki fordulatnak, illetve kezeljük egy tűszúrásnak – Merkel felé. Pusztán azért, hogy kinyithassuk a zárójelet.)
Merthogy ez a gondolat csak rávezetés volt a beszéd igazi részére, a valódi mondanivalóra, immár tényleg a zárójelen kívül. Ahol Orbán Viktor előadhatja: mindaz, amit arra a történelmi pannóra felfestetett, 2015-tel veszélybe került: a stabilitás, a közbiztonság, a gazdasági felzárkózás, a nemzeti kultúra, a biztató jövő lehetősége. A veszély neve pedig: népvándorlás, amelyet mi – és itt gyorsan helyesbített a szónok –, illetve Közép Európa elsőként láttunk meg. Hogy itt párhuzamos társadalmak fognak épülni, az öregedő Európa és a fiatal muszlim világ harcaként. „A történelem ránk vágta az ajtót” fogalmazott Orbán, majd rávágta az ajtót Brüsszelre. Ami ott történik, az abszurd, hangsúlyozta; az európai vezetők szóba sem állnak az emberekkel, ezért – jelentette ki a magyar miniszterelnök - ők, az európai politikai vezetők veszélyeztetik Európát, nem a migránsok. És elhangzott e délután talán legdurvább orbáni állítása: létrejött, mondta, a jogvédők, az Európai Unió csúcspolitikusainak és az embercsempészeknek a koalíciója. De, tette hozzá, mi nem hagyhatjuk Brüsszel szédült politikáját, nem fogjuk a bűnözést, a terrorizmust, a homofóbiát és az antiszemitizmust importálni Magyarországra. Éppen ezért is van szükség a népszavazásra: senki nem hozhat a sorsukat súlyosan befolyásoló döntést az emberek feje fölött. (A vasárnapi boltzár nem olyan törvény, ami súlyosan befolyásolná az emberek életét, ezért arról nem is kell népszavazás… Csak hogy értsük, miért a megszorító, sorsokat súlyosan érintő, kitétel…) Mindezt azzal spékelte meg a kormányfő, hogy az Európai Unió most egy újratöltött Szovjetunió szerepét játssza el, éppen ezért Brüsszelt meg kell állítani. Orbán kijelentette: megtanítjuk Brüsszelnek, a migránsoknak és az embercsempészeknek is: Magyarország szuverén ország. Ráadásul egy olyan ország, amely nem tartozik senkinek, a számla kiegyenlített, hiszen a multinacionális cégek egy legyengült országba jöhettek be és építhették fel vállalataikat, hogy aztán kivigyék a profitot. Azaz az uniós támogatás, illetve a nemzetközi cégeknek általunk nyújtott lehetőség alapján kvittek vagyunk.
Eredeti gondolat, mondanám, ha a korábbi napokban már ne hallottam volna kísérletként más szájából, de az nyilván a főpróba volt.
De hagyjuk is ott, ahol van, nyilván lesznek, akik hitelt adnak az ilyen kijelentéseknek is, de tudjuk: a józan többség azért tisztában van azzal, hogy mit is jelent hazánknak az uniós támogatás, illetve mi lenne az onnan érkező pénz nélkül. És azzal is, hogy mi történne az országgal, ha a nemzetközi cégek egyszer csak hátat fordítanának nekünk. Mondom, a többség ezzel tisztában van. És ha ezt a gondolatot el is utasítja, a fő orbáni mondanivalóval egyetért. Igen, egyetért azzal, hogy a migráció súlyosan veszélyezteti Magyarország érdekeit és igaza van a miniszterelnöknek, amikor – egyes szám első személyben fogalmazva – újabb katonákat küld a határra és új védvonalakat építtet ki. Vagyis Orbán Viktor beszédének veszélye éppen abban rejlik, hogy az általa népvándorlásnak nevezett migrációs hullámtól az emberek – mondhatni: az európai emberek többsége – tart. És ne is becsüljük le sem magát a veszélyt, sem az ilyen beszédek hatását. Azt persze nehéz megjósolni, hogy az Európai Unió rossz politikai húzásai és nehézkessége, valamint a merkeli tévedések szélsőséges bírálata mit hozhat hazánknak? Mondják: sem Brüsszel, sem Berlin nem sértődős fajta, a politika, a diplomácia nem az érzékeny lelkületű emberek világa. Vagyis egy-egy miniszterelnök hadakozása nem vezethet az adott ország megbüntetéséhez. Sokak szerint éppen ez az, amit Orbán jól felmért; a Brüsszellel és immár Merkellel szemben meghirdetett háborúja, legfeljebb belpolitikai pluszpontokat eredményez és nélkülöz minden negatív hatást.
Lehet, hogy így van. Én azonban hadd válaszoljak Orbánnak Orbánnal, egy a vasárnapi beszédből vett idézettel: „Ideje elengednünk az illúziókat”. És ezt semmiképpen ne tegyük zárójelbe…
