Van-e még jelentése, üzenete az őszinteség szónak? Ezen tűnődik a néző, hallgató, ha megjelenik vagy megszólal valamelyik kormánytag. Nem vitás, a tekintete őszinteséget sugall, a mondatai is keményen pattognak. A baj ott kezdődik, ha kijelentései (esetenként kinyilatkoztatásai) mögé tekintünk. Kétféle benyomás alakulhat ki bennünk: vagy fogalma sincs arról, amiről beszél, vagy nagyon is van, csak éppen a valóság ellentétéről szónokol.
Kósa Lajos az ifjú demokraták frakcióvezetője határozottan kijelenti: igaz ugyan, hogy a tűzifa ára 20 százalékkal magasabb, mint a múlt évben, de olyan sokat osztanak ki belőle, hogy tavaszig biztos elegendő, még marad is. Aztán megszólalnak a polgármesterek, akik ugyan nem sasként, a magasból tekintenek alá, hanem ott élnek, ahol sokan fával tüzelnek, s elmondják, bizony kiosztották már a szegények között, amit lehetett, de újabb és újabb igények merülnek fel. Kósa Lajos, miközben gázzal fűtött szobájában üldögél a képernyő előtt, bizonyára rosszallóan hallgatja ezeket a nyilatkozatokat, hiszen ő ismeri jobban a valóságot. Csak azt nem lehet tudni, honnan és hogyan gyűjti ismereteit. A parlamentben? A fotelben? Mert ezeknek a településeknek – sok van ilyen! – a közelében sem járt, az biztos. De miért nem beszél őszintén? Miért kendőzi a tényeket? Úgy látszik, belé van kódolva a hamisítás.
Mindez nem csak az ő privilégiuma. Az egész rendszert jellemzi a valóságtól való elrugaszkodás. Mi sem jellemzőbb erre, mint hogy egyetlen felelős vezető sem áll ki, hogy szembesüljön az emberek véleményével. A sajátjaik előtt nagy legények. De csak ott! Az ájtatos hiszékenyeket meg lehet vezetni a lózungokkal, és ez elegendőnek látszik. Egy-két szitokszó az aljas, romlott Európáról, s már zúg is a taps. Hogy ez a hitvány földrész pénzel minket? Erről szó se essen! Jöjjön Szijjártó, akinél modortalanabb politikusa aligha van Európának, majd ő megmondja az igazságot. Nem Európa kell nekünk, hanem a széles kazah mezők vagy sivatagok, és persze a tatárok, a világ egyik legfejlettebb népe, amelyet még segítünk is, hogy újabb sikereket érjenek - és érjünk - el. Üzletelünk az oroszokkal, hajlongunk Putyin elnök előtt. Mintha a fideszes és kereszténydemokrata képviselőknek egyetlen olyan hozzátartozója sem élne, aki megérte a „felszabadulást”, az asszonyok és lányok megerőszakolását, a fosztogatást, az országra való rátelepedést. Persze erről nem esik szó, hiszen kitörölték a történelemből. Mintha az emberi emlékezetből is ki lehetne törölni mindazt, ami orosz segédlettel történt, például 1956 utójátékát, amelyről – fogadni merek – csak mint "Kádár bűnös országlásáról" esik majd szó az évfordulós blablában, de hogy mit műveltek az oroszok, arról egyre kevesebbet beszélnek a puha gerincű politikusok, akiken beteljesedik majd a történelmi igazságszolgáltatás: őket fogják kitörölni a nemzet emlékezetéből, mint a magyarság szégyenfoltjait.
Kövér László legalább őszinte volt: asszonyok, mars haza, szüljetek sok-sok gyereket, a politikát és a gazdaságot hagyjátok ránk! Úgy is néz ki ez a szerencsétlen, kizsigerelt nép, ahogy látni szeretné. Harácsolókkal, undorító földesurakkal, akiket sikeres, tehetséges emberekkel maszkíroznak. Őszintén, az igazat mondani, cselekedni? Ugyan kérem! Kiment a divatból. Nem csoda. Kereszténydemokrácia? Az volt Adenauer és az Harrach Péter! Ide jutottunk.
