A Rózsavölgyi Szalonban játszott drámának azért Istenek tanácsa a címe, mert a hatfős grémium életről-halálról dönt. És ezt a terhet pokoli hétről hétre elviselni. Nehezen is megy. A hat ember csaknem kivetkőzik magából. Vagy, ha úgy tetszik, így mutatja meg igazán magát. Ádáz szócsata alakul ki közöttük. Némelyikük szinte szemmel is ölni tudna. Megemelkedik a hang, meglódulnak a gesztusok, tolul az agyba a vér. Olykor személyeskedésbe is átcsap ez. Az is előkerül, hogy kinek nem sikerült és miért a magánélete, és tán ezért szavaz így meg úgy, mert például a pszichiáter doktornőnek öngyilkos lett a lánya, vagy mert a sebésznek félresiklott a családi élete. Máskor pedig tényleg szakmai érvek vívnak egymással. Óhatatlanul és kikerülhetetlenül összekeveredik minden, látszólag egyáltalán nem a témához tartozó dolgok, és tényszerű, nagyon is méltánylandó állítások.
A színészek körbe ülnek egy ovális asztalt. Mi pedig félkörben fogjuk őket közre. Ez azt jelenti, hogy többek hátát látjuk. Valló Péter rendező ezen úgy segít, hogy beleírt egy videóst a darabba, aki digitális jegyzőkönyvbe rögzíti a tanácskozást. És így két falra is kivetítik a színészek felnagyított képét. Ez részint jó, mert tényleg a legkisebb rezdülésüket, még a ráncaik moccanását is látjuk, másrészt számomra kicsit művi, mert, ha már ilyen kis térben vagyunk, szeretnék minden szereplőt technikai közvetítő nélkül látni. Arról nem is beszélve, hogy bár a szereplők időnként intenek a videósnak, hogy bizonyos részeket ne vegyen, így is bőven maradnak olyan húzós szövegek, jelenetek, melyek szinte biztos, hogy nem történnének úgy meg, ha tudható, hogy ezek rögzítésre kerülnek.
Söptei Andrea olykor a mérleg nyelvét alakítja az előadásban
A másik szál, amit mesterkéltnek érzek, hogy a tanács tagjai telefonon folyamatosan értesülnek arról, hogy a beültetendő szív hogyan érkezik a klinikára, és persze hatalmas dugó van, már motoros rendőri felügyelettel hozzák, aztán már tragikomikus módon, metrón, mert az a leggyorsabb. És, hogy minél nagyobb legyen az izgalom, naná, hogy az utolsó előtti percekben érkezik majd. Ez a bulvár szál, a csinált feszültségkeltés. A szerző, Mark St. Germain nem bízik abban, hogy hat ember egy teremben egymásnak feszülve, elég izgalmat jelenthet a nézőknek. Vagy csak ügyes, kitapasztalta, hogy ez most meglehetősen divatos darab típus, fajsúlyos problémák nem mellbevágó mélységgel, de azért éles problémafelvetéssel kezelve, és könnyed szórakoztató elemekkel körítve.
Én ezt nem szeretem, bár kétségtelen, hogy egy szalon, ha a kultúra helye is, azért nem tűr dosztojevszkiji mélységeket. A kávé, a tea, a süti mellé nem illik gyomorszájon vágni a nézőt, olyat kell nyújtani, ami bár igényes, nagyon nem távolodik el a kellemesség szintjétől, nem okoz álmatlan éjszakákat, de azért mégsem értéktelen hacacáré. Azt a képzetet kelti, hogy hű, de nagyon benne vagyunk valaminek a sűrűjében. St. Germain egy korábbi darabja, Az utolsó óra, Alföldi Róbert és Jordán Tamás remeklésével, tán a Rózsavölgyi eddigi legnagyobb sikere. Nincs kizárva, hogy az Istenek tanácsa a nyomába lép. Ugyancsak kiválóak a színészek. Dunai Tamás alakítja a klinika vezetőjét, aki rákos, tudja, hogy öt, legfeljebb hat hónapja van hátra. Ez az intézmény a mindene. Nagyon szeretne maga után nyomot hagyni, ezért erőteljesen meginog, amikor egy milliárdos jelentős összeget ajánl fel támogatásként de persze nevezhetjük horribilis paraszolvenciának is -, ha a fiát jogosulatlanul a lista első helyére teszik.
A gerinc megroppanásán kívül ez is több élű dilemma, mert lehet, hogy egy ember méltánytalanul hal meg, de a kapott összegből és a klinika felújításával, sok-sok ember élete lenne megmenthető. Dunai eljátszik egy alapvetően humánus embert, akinek nap, mint nap döntenie kell ilyen elviselhetetlenül fajsúlyos ügyekben, és jelzi, hogy esetleg a halálos kórt is pszichoszomatikus alapon kapta. A Borbás Gabi által alakított osztályvezető pszichiáter kimondottan mániás depressziós. Ezt fegyverként is lehet használni ellene. Borbás megmutatja alapvető becsületességét, gyötrődését, önbizalomhiányát, és mégis talpon maradni akarását. Őze Áron olyan sebész, aki alig veszi észre a körülötte lévőket, akár egy köszönés is nehézséget okoz neki, nyersen szókimondó, de a kendőzetlen igazságot „pörköli oda.”
Söptei Andrea főnővér vagy koordinátor, olykor a mérleg nyelve, és próbálja is ide-oda billenteni, vagy éppen igyekszik kiegyenlíteni az érveket, csillapítani az indulatokat. Bánfalvi Eszter a fiatal orvos, aki véletlenül belecsöppen ebbe az egészbe, mert a főnöke hozza a szívet, ezért őt küldi maga helyett. Orvos létére is meglepődik, hogy milyen kis dolgokon is múlhat az emberi élet. Igyekszik maximálisan etikus lenni, miközben rá kell jönnie, hogy az nem is olyan egyszerű. És van egy fura figura, Márton András megszemélyesítésében, egy volt jogász, aki már lelkész, ő a milliárdost képviseli, aki különös módon keveri a kártyát. Érződik, hogy a különböző helyekről összeválogatott színészek szeretnek együtt játszani, abszolút szót értettek a rendezővel. Megrendítő és mulatságos pillanataik egyaránt vannak. Méltán számíthatnak hosszú, nagy sikerre.