Szeretném egy-két napra kikölcsönözni a koronát. Ez már másoknak is eszébe jutott azután, hogy kiderült: a Szépművészeti Múzeum tíz XVII. századi képet kölcsönzött egy „Habony-közeli lakásba”. Ezt a terminust a Népszavában olvastam, nyilván a „Fidesz-közeli vállalkozások” kifejezés ihlette. Díjazom, így legalább nem kell bíróságra rohangálni, mint annak idején az Élet és Irodalomnak, amelyik először megfontolatlanul „Fidesz-vállalkozásokról” cikkezett, de kiderült, azok csak Fidesz-közeliek. Maradjunk annyiban, hogy ez a lakás is „Habony-közeli”, noha sokak szerint ott is lakott. Elég legyen annyi, hogy Habony volt anyósa bérli a Szerb utcában az V. kerülettől. A bérlő lánya, a volt élettárs egyébként Orbán Viktor Facebook-oldalának kezelője, jobban ismeri tehát a miniszterelnök gondolatait, mint az maga. Annál persze nem jobban, mint Habony, mert ez lehetetlen. És mivel ez a Rokonok országa, a 300 milliót érő festményeket annak a cégnek a nevében bérelték ki, ahol korábban Habony húga is cégtárs volt, egyik tulajdonosa Vajna jóvoltából a TV2-nél kapott vezető beosztást.
Én is bérelnék műkincset. Először szőnyegtisztító gépet akartam, de az drágább. Azért a koronát néztem ki, mert szeretem hanyagolni a portörlést, a korona viszont eleve vitrinben van. És hallottam, hogy a botrány óta képet nehezebben adnak, Juhász Péterrel sem álltak szóba. Ami nagyon helyes, hiszen ezeken a barokk festményeken túl sok a pucér nő, Juhásznak meg kisgyerekei vannak. Én sokkal megbízhatóbb vagyok. Ott lakom egy köpésnyire a Szerb utcától, a környéket így nem érheti szó. Az unokák már kellő tisztelettel megszemlélték a koronát a parlamentben, tehát nem vetnék rá magukat rögtön. Alaposan tanulmányoztam a kölcsönzési szerződés feltételeit. Mindennek eleget tudok tenni. A lakás hőmérséklete az előírt 18-22 fok között van. A műtárgyat nem fogja napfény érni, nem szoktam az erkélyen történelmi ereklyékben napozni. Arról ugyan fogalmam sincs, hogy a relatív páratartalom nálunk 45-50 százalékos-e, de hajlandó vagyok vízzel teli lábasokat tenni a fűtőtestre. Azt is megszabják, hogy ne legyen sérülésveszély, hát ebben speciel sokkal jobb vagyok a Szerb utcaiaknál. Ott a kölcsönzést megelőző évben már kigyulladt egy szauna, ami nálunk nemhogy a lakásban, de az egész házban nincs.
Micsoda véletlen: a Habony-csapat alig pár hétre rá kapta meg bagóért a képeket, hogy villámgyorsan módosították a múzeumi törvényt. Két érdekes ponton. Az egyik lehetővé tette, hogy múzeumi tárgyakat ne csak egy másik kiállításra, vagy állami intézményeknek kölcsönözzenek, hanem társaságoknak és magánszemélyeknek is. A másik felhatalmazza a minisztert, hogy a múzeumok feje fölött átnyúlva ő is engedélyezhesse az ilyesmit. A javaslatot két kormánypárti képviselő: L. Simon László és Gyimesi Endre nyújtotta be. L. Simonnak mondjuk már rájár az esze, hogy ezt-azt a maga számára az államtól kölcsönözzön: bérmunkások alkalmazása helyett rabokkal dolgoztatott a birtokán is. De nem vádolnám azzal, hogy a már előzőleg megszerzett kastélyát akarta kidekorálni, hiszen híre ment, hogy az indítványt Orbán rendelte meg. Annak idején „lex Fertőd”-nek nevezték, mert az ötlet az Esterházy-kastélyban tartott kormányülésen született. A házigazda panaszkodott Orbánnak a kekec múzeumokra, amelyek ragaszkodnak a gyűjteményeikhez. A kormányfő állítólag szarkasztikus kérdéssel fordult Balog miniszterhez:”Kié ezek a javak? Az államé vagy a múzeumigazgatóké?” Működésbe lépett a törvénygyár. A szakmából mindenki, aki él és mozog, tiltakozott: a Régészeti Szövetség, a Műkritikusok Szövetségének magyar tagozata, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete, a szaksajtó. Hiába követeltek a kincseket védő garanciákat, szakmai szempontokat, csak azt érték el, hogy a törvényből egy füst alatt kihúzták azt a paragrafust is, amely szerint a múzeumokban, könyvtárakban, levéltárakban „a szakfeladatok ellátása szakképesítéshez kötött”. A szakemberek össze-vissza nyivákolnak, tényleg csak koloncot jelentenek a kulturális irányítás nyakán. Nem kell a szakképesítés, csak bajnak van.
A Fidesz frakció hősiesen állta a szakma és az ellenzék kritikájának ostromát. Elvégre a törvénymódosítás igazán meggyőzően fogalmazott: a miniszter a magánbrancsoknak való kölcsönzést „a nemzeti kulturális érdekre figyelemmel és a széles hozzáférés céljából” engedélyezi. A „nemzeti kulturális érdeket” még csak értem: Habony jóltartása eminens nemzeti érdek. Ha rossz kedve van, netán deprimálja a sivár lakókörnyezet, még a végén naponta találja ki a legvadabb nemzeti konzultációkat. Esküszöm, olcsóbban jön ki így az ország. Ha előbb tudom, hogy a törvényi cél a „széles hozzáférés” is, hát becsöngettem volna egyszer-kétszer a Szerb utcába. De hát nem tudhattam, hogy éppen ott kell hozzáférnem, mert az Átlátszó című portálnak másfél évig kellett pereskednie ahhoz, hogy a múzeum kiadja: hol vannak a képek.
Ja! A koronát mégsem kaphatom meg. Azt mondják, valaki már bejelentkezett.
