Hóman-szobor;

- Hóman, a buzgár

Lassan olyan lesz a pettyes múltú, horthysta kultuszminiszter szobra körüli hercehurca, mint egy buzgár. Újra és újra feltör.

Egy meglehetősen szokatlan érvekre támaszkodó rehabilitációval kezdődött újkori „karrierje”: kimondták, hogy nem háborús bűnös. Értsd úgy, nem lőtt le senkit saját kezével, nem nyitotta ki a gázcsapot egyetlen táborban sem, és az Auschwitzba induló vagonokra sem ő csukta rá a zárat. Néhány buzgó székesfehérvári helyi politikusnak ennyi elég is volt, kitalálták, hogy a „város tiszteletre méltó fiának” állítsanak köztéri szobrot. Miközben látszólag csak néhány kiló bronz sorsáról folyt a vita, a háttérben hevesen összecsaptak az indulatok: antiszemita volt-e az úr, vagy sem, azzal, hogy „csupán” lelkesen támogatta a zsidó törvényeket?

Arról persze Fehérvárnak a bukott jobboldal (1994, 2002, 2006) felé húzó népe nem tehet, hogy akkora purparlé kerekedett az ügyből, ami Washingtonig is elhangzott. Ugrott a szoborterv, a város hómanista közönségének e helyett be kellett érnie a közelmúltban egy izmos neonáci bulival.

De ha már elkészült a bronz antiszemita, mégsem szokás manapság belőle ágyút önteni, valamit kell vele kezdeni. Akadt is jelentkező, egy váci szélsőjobbos önkormányzati külső tanácsadó személyében, aki elkérte a fehérváriaktól Bálint úr életnagyságú mementóját, hogy majd ők találnak neki helyet. Ki is néztek egy közterületet, de a város vezetése még hezitál, eddig nem bólintottak rá.

A hírek szerint a Fegyház előtti teret szemelték ki az emlékműnek. Onnan már csak egy lépés…