- Tanárok, diákok szülők tüntettek szerdán országszerte a kormány oktatáspolitikája - sok más mellett a túlzott központosítás, bürokrácia, az ellehetetlenülő tanári munka, a diákok túlterhelése - ellen. Talán egy egész megmozdulás-sorozat első állomásán vagyunk túl. Milyen volt a kezdés?
- Nem azt mondanám, hogy ez a kezdet, sokkal inkább azt, hogy ez már egy erőteljes folytatása annak a folyamatnak, amely évekkel korábban, még a 2011-es köznevelési törvény elfogadása előtt elkezdődött; a Hálózat a Tanszabadságért csoport is ekkor tartotta első "fogadóóráját". Ám most egyszerre érett be az a trágyahegy - merthogy arra is mondják, hogy érik -, amit a jelenlegi kormányzat termelt oktatásügyben. Az érett trágyának kirívóan szúrós szaga van, és ez már sokak orrát zavarta. A szerdai tüntetésekkel kapcsolatban elmondható: a Miskolci Herman Ottó Gimnázium kezdeményezésének azon vágya, hogy az iskolát érintő valamennyi társadalmi csoport megmozduljon, teljesült. Miskolcon legalább ötezren voltak, és a fővárosban is voltunk annyian, hogy megteljen a Szabadság tér. De a legtöbb vidéki városban is százak demonstráltak. Ha összeadjuk ezeket a résztvevői adatokat, elmondhatjuk: a szerdai az utóbbi évek egyik legjelentősebb utcai megmozdulása volt.
- Február 10-re is országos demonstrációt szervez az Országos Tantestületi Értekezlet, három nappal később pedig a Pedagógusok Sztrájkbizottsága tüntet a Parlament előtt. Nem kell attól tartani, hogy a más-más csoportok által zsinórban szervezett tüntetések gyengítik egymást?
- A február 10-i demonstrációt már lemondták, pont azért, hogy a 13-i Kossuth téri tüntetésen többen legyenek. Vannak egyeztetések és persze belső erőpróbák is a különböző szervezőcsoportok között. De az, hogy most egyszerre több helyszínen is vannak tüntetések, teljesen új "harcmodor." Hogy ez mennyire hatásos, még nem tudjuk. Ám az beszédes: erre rögtön úgy reagált a hatalom, hogy egyszerre több helyre szervezett tankerületi fórumokat az intézményvezetőknek, tanároknak. S az ellenállás új formája az is, hogy ezeken az értekezleteken több helyen botrányba fulladt az "egyeztetés", a résztvevő tanárok, felálltak, kivonultak… De új harcmodor a kormány sajátos kerekasztalának bojkottja is.
- Több kormányzati szereplő balliberális szervezkedőket, a "bukott baloldal" figuráit és szervezeteit látja a tanárok mögött, akiket ráadásul Soros György pénzel. Az új harcmodorokat is a Soros-kommandótól tanulják?
- Soros György nevét a miniszterelnök is előhozta már a menekültügyben. Várható volt, hogy újból előkerül. Ezt a "bukott baloldal" dolgot most rábízták egy nímandra, egy ismeretlen KDNP-s képviselőre. A kifejezés az illiberális demokrácia terminusa, hiszen tagadja a politikai váltógazdaságot, ami a polgári parlamentáris demokráciák lényege: valaki mindig nyer, valaki mindig veszít. Ezt históriai távlatban démonizálni, teljesen dilettáns és szakszerűtlen. Másrészt egy polgári demokráciában magától értetődő, hogy akik egy politikai választáson alulmaradtak, azok a demokratikus játékszabályok szerint és annak eszközrendszerével - hiszen egy tüntetés ilyen - mindent megtesznek azért, hogy a hatalommal szembeni kritikájukat megjelenítsék. Ebben semmi kivetnivalót nem látok. A Soros Alapítvány pedig azt támogat, akit a kuratóriuma támogatni enged. Ilyen alapon támogatta Orbán Viktor külföldi tanulmányútjait is. Én a magam részéről nem tudok arról - pedig több olyan csoportnak is tagja vagyok, amelyek a Szabadság téri tüntetésen jelen voltak -, hogy a Soros Alapítvány a tanárok tüntetéséhez hozzájárult volna. Ez a kormány részéről primitív "majomszokás", ahogy a gyerekek mondják az óvodában. A miniszterelnök kinyitotta a zsilipet, úgyhogy most szabad "sorosozni". Amiről jól tudjuk, hogy ez egy finom, peres úton nem tetten érhető antiszemitizmus. Egy ilyen csendes zsidózás ma a Hóman szobor árnyékában - úgy tűnik - megengedhető. De ez nem fog bejönni, ezen már túl vagyunk. Ráadásul visszaüt Orbánra, aki Soros pénzén tanult meg angolul, úgy ahogy.
- Balliberális hangulatkeltők ide vagy oda, úgy tűnik, a kormány foglalkozik a pedagógusok panaszaival: február 9-én összeül a köznevelési kerekasztal.
- Érdemes megjegyezni, hogy a mostani ellenállás is többnyire kerekasztalnak nevezte magát, és ez sokkal kerekebb és nagyobb volt, mint amit Rétvári államtitkár emlegetett a minap. Kerekasztal néven egyébként több demokratikus hálózat is foglalkozott az oktatásüggyel. Az Agora Oktatási Kerekasztal rögtön 2011 decemberében alakult egy meglehetősen széleskörű civil csoportosulásként. Három hónapja a szakszervezetek kezdeményeztek és működtetnek egy közoktatási kerekasztalt, ilyenek tehát eddig is voltak, vannak, dolgoztak is ki alternatívákat, tettek javaslatokat, amiket a minisztérium mindig negligált. Úgy tűnik, most talán a szakszervezetek bojkottálják a kormány kerekasztalát; más pedagógus szervezetek nem, hiszen őket meg sem hívták. Valljuk be: lehet úgy kerekasztalt kezdeményezni, hogy oda többségében az államtól függő szervezetek hívnak? Lehet azt kerekasztal-beszélgetésnek nevezni, ha az eredményeket Balog miniszter már előre bejelentette? Az igazgatóknak bankkártyát ígért a sürgős kiadásokra, de ezt már ígéri egy éve, azóta sincs. Megígérte a Nemzeti alaptanterv felülvizsgálatát, ami egyébként törvényi kötelessége. Megígérte a tanárok adminisztratív terheinek csökkentését, vagyis a minősítések befékezését, de ezzel sem tesz újat, sőt még költségvetési megtakarítást is produkál, amiért még meg is dicsérik odafentről.
- Több pedagógustól is hallottam, hogy a közoktatás kálváriája nem az elmúlt néhány évben, hanem már a kilencvenes években megkezdődött. S való igaz, voltak kritikák korábban is, a pedagógus szakszervezet már a kétezres évek elején az óraszámok és a tananyag mennyiségének csökkentését követelte.
- Ugyan vannak, akik az előzményeket nem a kereszténydemokrata politika kivirágzásától , hanem akár a kilencvenes évektől számítják, de akár sokkal korábbra is mehetünk: voltak jól szervezett politikai tüntetések - bár azokat sem Soros pénzelte - az iskola államosításáért még a fordulat éve előtt, ezt megszervezte az állampárttá válni készülő kommunista párt. Voltak tüntetések az államosítás ellen, az egyházi iskolák megőrzéséért, Jancsó Miklós filmje, a Fényes szelek ezt az állapotot tükrözi. Az állampárt abszolutizmusa ezeket befékezte, majd a nyolcvanas évek végén - bár nem az utcán és nem tüntetésekkel -, de erős mozgások indultak meg egy iskolareform érdekében.
- Nem kevés bírálat érte az 1993-as közoktatási törvényt is.
- Ezeket retrográd megmozdulásoknak gondolom. A nyolcvanas évek vége, kilencvenes évek eleje dajkálta ki azt a víziót az oktatásról, amelyet derékba tört a 2011-es köznevelési törvény. Abban benne volt az iskola autonómiája, a tanári szakma értelmiségi szakmaként való elismerése, az iskolaválasztás teljes szabadsága. Ezzel együtt felelős közösségnek tekintette a települési önkormányzatokat, elsődleges iskolafenntartóként jelenítette meg őket az állami fenntartóval szemben, de lehetővé tett más, alternatív elképzeléseket is, felszabadította az egyházak iskolaalapítási jogát, lehetőséget tetemtett alternatív iskolák alapítására. Az iskoláknak lehetőségük volt saját klientúrájukhoz mért tantervet kidolgozni. Megjelentek a tanulói és a szülői jogok is, amelyek ellen, mi tagadás, sokan prüszköltek a tanári szobákban. Ám ritka pillanat volt, hogy szinte teljes konszenzus alakult ki a kérdésben a rendszerváltás parlamenti pártjainak teljes skáláján.
- A politikai palettán. De mi történt a tanárikban? Emlékeim szerint a jelenlegi hatalom nem ütközött nagy ellenállásba az új közoktatási törvény bevezetésekor.
- Akik korábban prüszköltek, véleményem szerint attól féltek, hogy az iskola körül és a helyi társadalmakban kialakul egy olyan világ, amelyben majd alkudozni kell a különböző partnereknek. A korábbi törvény a szülőnek egyetértési jogot adott a tankönyvek kiválasztásánál, gondolván arra, hogy az bár egyfelől szakmai kérdés, másfelől a szülők zsebét is érinti. A 2011-es törvény után azért is tartott sokáig a kiábrándulás a Fidesz politikájából, mert akik korábban féltek a felelősségtől - a kollégák között sokan voltak ilyenek -, azok úgy álltak hozzá Hoffmann Rózsa politikájához, hogy majd az állam megvédi őket a rájuk rontó szülőktől, a tankötelezettségi korhatár lecsökkentésével a neveletlen gyerekektől. Az új törvény a 16 éven aluli gyerekektől való megszabadulást is megkönnyítette. Mindez a béremelés szirénhangjaival együtt sokáig nyugalomban tartotta a pedagógustársadalmat.
- Mi lehet az oka annak, hogy az Orbán-kormány gyakorlatilag teljesen új alapokra helyezte az oktatásirányítást, és semmit nem akart továbbvinni a korábbi irányokból?
- Tény: nem egy kiválóan működő iskolarendszert robbantott szét a Fidesz, de egy jól elképzelt, alapvetően mégis csak az organikus fejlődés számára nyitott oktatási rendszer képét rombolta le, azt a víziót, hogy a megannyi helyi kezdeményezés, jó támogatási rendszerrel, jól felhasznált európai pénzekkel a kívánt irányba mozgatja az iskolarendszer egészét. Hogy ezzel szakított, négy oka lehet: az egyik az egyszerű bosszú, hogy csak azért is bebizonyítom, hogy az enyém jobb, mint az ellenfelemé, még akkor is, ha valójában nem az. A másik az a fajta társadalomvízió életre hívása, amely a középosztály megerősítése címén a társadalom kettészakításával, az esélyegyenlőségi programok lefékezésével járt. A harmadik: a mostani rendszer olcsóbb. A Klik arra jó, hogy visszatartson bizonyos összegeket, közben a tanárok zsebére bízza egyes eszközök beszerzését. A centralizálással a forráskivonást egyszerűbben végig lehetett vezetni. A negyedik a középosztály-teremtő szándékkal függ össze: egy rossz emlékű, alig polgári, inkább feudális, másfelől a fasizmussal kokettáló ideológia keresztülvitele.
- Most úgy tűnik, túlcsordult a pohár. Mi volt az utolsó csepp?
- Úgy érzékelem, hogy a pedagógusminősítések körüli hercehurca. Derék kollégáim október óta mást sem csinálnak, mint lehetetlen útmutatók alapján - többségében rossz informatikai kultúrával és az iskolák rossz informatikai felszereltségével - feltöltötték úgynevezett portfólióikat. Majd lassan elkezdték érezni, hogy őket nem is munkájuk, tényleges teljesítményük alapján fogják minősíteni. Senki nem kíváncsi arra, mit csinálnak az osztálytermekben. Nem egy olyan értékelő lapot láttam, amelyről lesír, hogy a felügyelő - aki ráadásul sok esetben nem biztos, hogy képzettebb és tapasztaltabb, mint az értékelt pedagógus - nem vette a fáradságot, hogy részletesen átnézze a 150 oldalnyi portfóliót, csak végiggörgette, tett néhány pipát a végére, és annyi. Másik frusztráció, hogy a minősítések váratlanul lelassultak, ezáltal késleltetik a megemelt fizetéseket. Ez pedig megtakarítást jelent a költségvetés számára. Hiszen ha csak egy hónapig nem fizetik vagy késleltetik a béreket, az már jelentős megtakarítás - nem tudom, ebből mennyi focilabdát lehet vásárolni vagy fűtőrendszert lehet kiépíteni a stadionokhoz. Az iskolák kettős fenntartása (a legtöbb esetben a helyi önkormányzatok a működtetők, az állam a fenntartó – a szerk.) körüli feszültségek is elérték a kritikus tömeget. A többségnek elege lett a bohóckodásból.
- Ha a kormány nem a tüntetéseken civilben megjelenő baloldali politikusokkal és a képzelt Soros-támogatásokkal törődne, hanem érdemben foglalkozna a tanárok panaszaival, születhetne olyan megoldás, amely mindenki számára kielégítő?
- Nem tartom valószínűnek. Ide nagy horderejű politikai döntések kellenek. A köznevelési törvény felfüggesztése, az állami tulajdonlás visszaosztása akár vállalkozó fenntartókra, akkora horderejű változtatások lennének, amelyeket ez a kormány nem fog felvállalni. Azon a ponton engedhet, hogy kozmetikáz a kabinet összetételén. Itt is vannak történelmi analógiák: a nyolcvanas évek közepén kevesen gondolták, hogy a Kádár-rendszer végóráit éli. Ekkor a hatalom, a békesség kedvéért, a közoktatáshoz nyúlt: 1985-ben hozott egy olyan törvényt, amelyben benne volt az iskolai autonómia, az önkormányzati fenntartás… Azt gondolta az akkori kormányzat, hogy ha egy ekkora rendszerelemhez hozzányúlnak, a többi megvédhető. Azt nem gondolták, hogy ezzel elindítják a bomlás dominóját. A jelenlegi kormány is nehéz helyzetben van, nem tudom, mit tudnának ajánlani. Egy cseles szereplőcserével új embereket állíthatnának az oktatásügy élére, akikben bíznak a tanárok, ám ilyen embereik nincsenek. Az is lehet, lassan fel tudják morzsolni az ellenállást, ám úgy tűnik, a szakszervezetek megvásárolhatatlanok. Amelyik megvásárolható, az elbukik egy életre. A jelenlegi köznevelési törvény hatályon kívül helyezése a tét, ám ez lényegében a kormány lemondásával egyenértékű döntés lenne. A kollégák most két forgatókönyvet emlegetnek: az egyik, hogy a dominó eldől és kormányválságig jut, a másik, hogy a kormány még 2018-ig elhúzza a belét, de akkor ezek a pedagógus-, szülő és diáktömegek és családjaik tudni fogják, hova ne húzzák az ikszet. Nehezebb dolog lesz azt kitalálni, hogy hova húzzák.
