Képzeljünk el egy olyan álarcosbált, ahol az elcsépelt Superman és Batman helyett királyok, hadvezérek, velencei kalmárok, rokokó öltözetű arisztokraták sétálgatnak a szűk sikátorokban. Az antik istenek, Don Quijote, XIV. Lajos francia király – megannyi ismert figura elevenedik meg a macskaköves utcákon. A velencei fiatalok és a felkészült turisták már négy-öt hónappal ezelőtt megtervezték és megalkották jelmezüket. Az álarc mára Velence szimbólumává, a karnevál jelképévé vált. A maszk az álruhával együtt szerves része lett a város mindennapos életének és kultúrájának.
Törvények a múltból
A legrégebbi törvény, mely Velencében az álarc használatát szabályozta, 1268-ban született. Kezdetben csak a karácsonyt követő Szent István napjától, a karnevál kezdetétől tette lehetővé a maszk viselését egészen az ünnep végéig, húshagyó keddig. Később meghosszabbították a maszk használatának időtartamát.
Az álarcot azonban nemcsak szórakozáskor használták. Hiába korlátozták viselését törvények, a korabeli híradásokból kiderül, hogy az álarc lehetőséget nyújtott a fegyverviselésre (melyre akkoriban nagy szükség volt) anélkül, hogy bárki felismerhette volna az éjszakai randalírozót vagy szerencsejátékost. A legfurcsább rendelet, melyet a város főtanácsa hozott, 1467-ből származik. Ez megtiltotta a férfiaknak, hogy nőnek álcázva magukat belépjenek az apácazárdába A törvényeket azonban nem igazán tartották be. Sőt, ugyanazokat a törvényeket kellett évről évre meghozni egészen 1789-ig.
Férfiak női ruhában
A legizgalmasabbak talán a klasszikus öltözetek. Ezek egyike a bauta, amely lényegében egy fehér álarcot, fekete köpenyt és formás kalapot jelent. Jellegzetes a híres csőrös álarc. Ezt úgy hívják, hogy pestisdoktor, ugyanis egy francia orvos találta ki, mert nagyon félt a pestis terjedésétől, így alaposan beöltözött. Csőrös álarcot is felvett, hogy ne tudjanak hozzá közel menni, és ne fertőzzék meg. A furcsa figura maszkja a báli forgatag nélkülözhetetlen kelléke. Az álarc jelentőségét bizonyítják az ismert vígjátékíró, Goldoni komédiái is, melyekben a maszkok mindig fontos szerepet játszottak.
Manapság a mulatság idején se szeri, se száma az utcákon és a tereken kínált maszkoknak, amelyeket 5-10-20 euróért bárki megvehet, de ennél sokkal izgalmasabb, ha utcai kozmetikusokkal festetünk magunknak karneválozó álarcot, mégpedig olyat, amely leginkább illik hozzánk. S ez sem kerül többe 5-10 eurónál. A ruhák viszont megfizethetetlenül drágák. Többségük a velencei városi tanács vagy valamely helyi klub tulajdona, netán kölcsönzőé. Régen nagyon sokan jártak kaszinóba, és még többen vették igényben a híres velencei kurtizánok szolgáltatásait.
1509-ben a prostituáltak száma már elérte a tizenkétezret, úgyhogy el is küldtek közülük ezret a szomszédos településre, Mestrébe, ahol a szárazföldi hadsereg állomásozott. 1797-ben Napóleon elfoglalta Velencét, majd betiltották a karneválokat, és a helyzet a hódító bukása után sem változott. 1980-ban olasz értelmiségiek, elsősorban a híres filmrendező, Fellini ötletére kezdték el újjáéleszteni a karnevált. A gondolat bevált, mert többszázezer turista keresi fel tél végén a lagúnák városát.
Egyszer volt és újra lett
29 éve van ismét karnevál, mégis olybá tűnik, mintha mindig is lett volna. A tömeg pedig elképesztő. Arra jószerivel gondolni sem lehet, hogy ilyenkor autóval közelítsük meg az óváros környékét. Ha valaki autóval érkezik, két lehetőség közül választhat. Vagy a Punta Sabbioni nevű helyen hagyja autóját, itt csak öt euró az ár, viszont negyven perc fárasztó hajókázással lehet a Szent Márk térre érni. A másik lehetőség, hogy a Piazza la Roma parkolóházát választja, ott az ár 19 euró, viszont a vaporettóval, vagyis vízibusszal pár perc alatt elérhető a Rialto híd.
Fotó: Europress Getty Images
A vaporettók, vagyis a vízibuszok egymást érik, hiszen a rengeteg turistát el kell szállítani. Sokszor felvetődött, hogy kitiltják őket a velencei óvárosból, ugyanis a hullámokat felverik, és ez károsítja az épületeket. A vaporettók mégis járnak, ugyanis a gondolázás drága, a vízitaxi szintén, és gondolni kell a kispénzűekre is. A gondola fekete-arany színű, hihetetlenül kényelmes, és igencsak romantikus Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy ilyenkor általában nagyon hideg van, bár az izgalmas látnivalók kavalkádja és egy forró olasz capuccino ezen is segíthet.
Az olasz gondolás kis velencei kalapban evezget, és persze énekel is, ha igazán rátermett. A gondolázás első igazán embert próbáló élménye, amikor megalkuszunk a csónakossal, már ha egyáltalán alkuképesek vagyunk. Hogy mennyiért lehet egy kicsit gondolázni? Az árak kétszáz euróról indulnak a csónakázás hosszától és a romantika mértékétől függően. Alkudozni még a szabott árakból is lehet, hogy spóroljunk egy kis pénzt, mert Velence nem olcsó hely, főleg karnevál idején. Azon persze ne csodálkozzunk, ha az alkudozás után a 200-ból 300 euró lesz. A rendes amerikai vagy japán turistáknak erre a szemük se rebben, mi se pánikoljunk. Ha pedig belefáradtunk a forgatagba, akkor még mindig leülhetünk valamelyik híres kávéház teraszára egy igazi olasz feketekávé erejéig. Romantika minden mennyiségben. Végül is csak egyszer van karnevál egy évben.