Az elismert fotóművész, Horváth M. Judit aktuális kiállítása nem hagyományos kiállítótérben tekinthető meg, képei február közepéig a Szent László Kórház egyes számú pavilonjában lévő Tűzmadár Alapítvány terápiás szobájának falain lógnak. A Tűzmadár Alapítvány a Minőségi Életért a rákban megbetegedett személyeknek és hozzátartozóiknak nyújt segítséget. Horváth M. Judit akkor került ismeretségbe a szervezettel, amikor öt évvel ezelőtt, a vastagbéldaganata miatt végrehajtott műtéte után felkereste Rohánszky Magda onkopszichológus, a Tűzmadár vezetője.
Azt gondolhatnánk, ezen a szűk kiállítótérben elrendezett tárlaton az alkotó Privát képek 1-2. című kiállításainak elemeivel találkozhatunk, ugyanis azokat a megrázó erejű, őszinte felvételeket Horváth M. Judit betegsége idején készítette önmagáról. Csakhogy a fotográfus úgy vélte, ebben a közegben nincs helye a betegségről készült kemény anyagnak, mert kiállításának látogatói közül a többség nem szívesen szembesülne a kiszolgáltatottsággal. Éppen ezért a konkrét és mellbe vágó történet helyett egy olyan munkáját hozta el, amely jóval színesebb, játékosabb, és amelyből mindenki azt olvas ki, amit szeretne.
Az eredetileg 2009-ben, a Mai Manó Házban kiállított tárlat története régebbi, mint hinnénk. Egy bizonyos életszakaszában az alkotó évekig nem fényképezett. Férje, a szintén fotóművész Stalter György Alzheimer-kóros édesanyját ápolta három éven keresztül, az asszonyt az utolsó időben már egyáltalán nem lehetett magára hagyni. Horváth számára a menekülés egyetlen lehetősége az volt, hogy elkezdte fényképezni azokat a tárgyakat, amelyeket életében halmozott fel. Mint mondja, ezek a legbanálisabb dolgoktól a giccs kategóriájába csúszó mütyürökig terjedtek, s azért tartott meg őket, mert azt remélte, egyszer majd csak jók lesznek valamire. S valóban, a néha ízléstelen, néha jópofa tárgyak tökéletes kellékei lettek a képeknek. A puszta dokumentáció helyett azonban mindegyik fotóba vitt némi játékot, rejtvényt. A maximum arasznyi nagyságú tárgyak a képeken fel vannak nagyítva, szerinte a léptékváltás ugyanolyan absztrakció, mint a fekete-fehér.
Horváth M. Judit most szemrevételezhető képei egy alternatív valóságról festenek képet, éppen ezért Csalóka látszat az anyag címe. Ezek a jórészt színes képek ötletes konstellációkkal várják a befogadót: akad itt csillogó szemű majomfigura, műanyag és porcelán baba, érzékletesen ábrázolt madártetem árnyképe, növényi termések, sőt még fül és kagyló is. Utóbbi kettő a női princípiumként, az anyaság, de annál is inkább a női nemi szerv metaforájaként értelmezhető. A nőiség egyébként hangsúlyos a tárlaton, belépve a szobába egy tematikailag elkülönített, hármas képcsoport fogadja a látogatót, amelyről különösebb gondolkodás nélkül a vulvára asszociálhatunk.
„Egy francia fotóművész tucatnyi női nemi szervet fotózott, s ezeknek abszolút nem volt pornográf tartalma. A művész célja az volt, hogy az intim, még a saját szemünk elől is elzárt testrészünket mutassa meg. Ahogy a szájunknak különböző formája van, ugyanúgy nemi szervünk is egyedi, akárcsak legtöbb testrészünk” – mondja Horváth M. Judit a Népszavának. A 63 éves alkotó úgy véli, ha lefosztjuk róla a nemiséget, a szexust, akkor ugyanúgy tekinthetünk rá, mint a legáltalánosabb testrészünknek.
„Érdekelt, hogy ha én lefényképezném, akkor milyen lenne, hogyan mutatnám meg, de számomra nem az volt evidens, hogy a sajátomat mutassam meg – bár a Privát képekben még a műtét általi hasfelvágást is dokumentáltam –, hanem azt találtam ki, hogy növényi termésekkel, gyümölcsökkel érzékeltetem.” A különböző kagylóknak, gyomnövényeknek, aszalt gyümölcsöknek mind jelképes a jelentése, s önmagukban azért is érdekesek, mert hangsúlyozzák az ember és a természet hasonlóságát.
HMJ képeit amúgy is a fantázia megmozgatása jellemzi. Kiállítása azért érdekes, mert alkotásai nehezen vagy sokféleképpen is értelmezhetőek. A kép nézője azt olvas ki a műből, amit csak akar, az alkotó a legtöbb esetben nem ad kapaszkodót. Sőt, szerinte egyáltalán nem fontos, hogy saját maga értelmezze műveit. „Jobb művészeti alkotásoknak az a jellemzője, hogy nem egyetlen, hanem sok értelmezési lehetőségük van. Nem bánom, ha megkérdezik, hogy mit akar ábrázolni. Azt nem mondhatom el, hogy mit jelent, csak azt tudom elmondani, hogy számomra mit jelent. Magam számára is millió egy olvasata van, attól függően, hogy éppen milyen lelki állapotban vagyok.”
Az jól kirajzolódik, hogy fontos számára a mesélés, és talán éppen emiatt egész lényéből árad a fiatalosság. Már kisgyermekként a leghíresebb meseírótól, Hans Christian Andersentől szívta magából a mágiát, később már varázsolt is húgának. Nagy kreativitásról árulkodik a jó értelembe vett „trükk”, amikor képes volt a testvérének megmutatni valami olyat, amit más nem tud. A későbbi fotóművész mindig azt mondta húgának, hogy mutat neki valamit, amit emberi szem még nem látott. Ilyenkor félbevágott például egy almát, vagy kettétört valamit, de még bizarr módon kisebb állattetem is előkerült. A kistestvér rendre lehurrogta, mondván ezeket mindenki látja. Csakhogy azt, amit most mutattam neked, azt csak mi ketten láttuk, mert most nyílt ki a szemed előtt, felelte neki.
A Csalóka látszat anyagából összeállított tárlat ugyanolyan „talált költészet”, mint amilyenek Örkény István vagy Tandori Dezső munkásságának bizonyos szegmensei. S ha már Tandorit említem, a korszakos költő 1973-as alkotásának címe, az Egy talált tárgy megtisztítása találó címként szolgálhatna Horváth M. Judit műveihez is. A hölgy a fényképezőgéppel néhány évtizeddel ezelőtt kiváló szociofotóival, majd a tízévnyi cigánytelep és pesti gettórész fotózásból összeállított Más Világ című albummal hívta fel magára a figyelmet. Most pedig itt egy néhol zavarba ejtő anyag, amely élesen elhatárolódik mindattól, amit korábban képviselt. Ez egy új alkotói korszak ablaka, amely egy izgalmas világra néz.
