Megosztja Európát
2014 júliusában döntött az Európai Unió az Oroszország elleni büntetőintézkedésekről, tavaly decemberben pedig újabb fél évre hosszabbították meg őket. Az EU korlátozza egyes orosz bankok és vállalatok hozzáférését az európai tőkepiachoz, tiltja a fegyverek és a katonai jellegű végfelhasználásra szánt, úgynevezett kettős rendeltetésű termékek, illetve bizonyos energetikai technológia exportját Oroszországba. Moszkva válaszképpen embargóval sújtotta az európai élelmiszer termékeket, ami nagy károkat okozott az uniós gazdaságoknak is.
Az Unió külügyminiszterei félévente vizsgálják felül a kérdést. Változás leghamarabb az idén júniusban várható tehát, de egyre több ország vezetése fogalmazza meg nyilvánosan, hogy a szankciók feloldását szeretné elérni. Nyilván, saját gazdasági érdekük miatt, nem pedig azért, mert úgy látják, hogy megszűntek azok az okok, amelyek miatt foganatosították. Az EU az Ukrajna destabilizálásában játszott szerepéért hozta meg a szankciókat Oroszország ellen és a tavaly februárban aláírt minszki tűzszüneti egyezmény maradéktalan megvalósítását várja el a szankciók felülvizsgálatának feltételéül. A tűzszünet él, bár nem tökéletes, de az egyezményben az is szerepel, hogy Ukrajnának legkésőbb a 2015. év végéig vissza kellett volna kapnia a teljes ellenőrzést az ország keleti határa fölött, ami viszont nem történt meg. Oroszország vagy nem tud már kellőképpen hatni az kelet-ukrajnai szakadárokra, vagy még mindig nem akar, de a fegyvernyugváson és részleges fogolycserén, illetve a nehézfegyverzet visszavonásán túl gyakorlatilag minden kérdés megoldatlan a konfliktusban.
Moszkva és Vlagyimir Putyin mindezek mellett a Krím annexiója kérdésében sem enged. Putyin az idei évnyitó interjúiban rendre leszögezte, a félsziget annektálása megfelelt a nemzetközi jognak, és éreztette, ebben a kérdésben nem hajlandó kompromisszumra. Egyre inkább úgy tűnik tehát, nem is kell, hiszen nem a Krím-kérdéséhez, inkább csak a donbászi rendezéshez ragaszkodnak (igaz nem túl nagy lelkesedéssel) az érintettek. Az európai uniós politikai és főképp gazdasági szereplőknek fogy a türelmük saját veszteségeik miatt és részben azért, mert úgy látják, hogy a konfliktus megoldatlansága nemcsak Moszkva és a szakadárok hibája, hanem a kijevi vezetésé is.
Tavaly nyáron, egy évvel a szankciók hatályba lépése után a WIFO osztrák gazdaságkutató intézet hozott nyilvánosságra egy jelentést, miszerint az Oroszország elleni szankciók mintegy 100 milliárd euró veszteséget okozhatnak az Európai Uniónak, és több mint 2 millió munkahelyet veszélyeztethetnek Európában. A WIFO szerint az Oroszország elleni szankciók legnagyobb vesztese Németország, ahol már 27 milliárd euró, félmillió munkahely, a gazdasági növekedés 1 százalékos lassulása a "mérleg". A második legnagyobb veszteséget Olaszország szenvedheti el, ahol több mint 200 ezer munkahely és a GDP 0,9 százaléka forog kockán. Harmadik Franciaország, ahol 150 ezer munkahely szűnhet meg, a GDP-növekedés pedig 0,5 százalékkal csökkenhet. Franciaország esetében ehhez hozzászámolhatjuk a Mistral-ügy veszteségét, hiszen Párizsnak 2014 novemberében kellett volna átadni az oroszoknak két Mistral helikopter hordozó anyahajót, de az időközben hatályba lépett szankciók és főképp a brit és amerikai nyomás hatására elállt a szerződéstől. Tavaly nyáron tettek pontot a kérdésre, a franciák visszafizették az 1,2 milliárd eurót kitevő orosz előleget, megtartották a hadihajók továbbértékesítési jogát, de mindmáig nem sikerült túladni rajtuk.
Nem véletlen tehát, hogy a leghatározottabb szankcióellenes hangok épp Németországból, Olaszországból és Franciaországból származnak. A német gazdasági szereplők kezdettől jelezték nemtetszésüket, de Angela Merkel kancellár rendre, így 2015 októberében is leszögezte: a szankciók a minszki megállapodás végrehajtásához vannak kötve, Ukrajnának vissza kell kapnia a hozzáférést a határaihoz. "Ha hosszabb ideig tart végrehajtani a minszki megállapodást, a szankciók továbbra is életben maradnak" - fogalmazott akkor Merkel. Kelet-Ukrajnában pedig a helyzet azóta sem stabilabb.
Decemberben ugyanakkor Matteo Renzi lépett fel keményen azért, hogy a szankciók kérdése kerüljön az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács asztalára, néhány napja pedig Párizs jelezte, az Oroszország elleni büntetőintézkedések feloldását szeretné elérni. Emmanuel Macron gazdasági miniszter szerint az a cél, hogy már az idén nyáron feloldják a Moszkvával szemben elrendelt büntetőintézkedéseket. Persze a francia kormány is a minszki megállapodás tiszteletben tartásától teszi függővé mindezt, ám a helyzet változatlansága dacára egyre szorosabbra fűzi katonai együttműködését Moszkvával az Iszlám Állam elleni háborúban. A kelet-közép-európai államok politikai vezetése eközben megoszlik a szankciók kérdésében. Bár leginkább a lengyel mezőgazdasági termelőket érintette az orosz embargó, a lengyel politikum, akárcsak a balti államok és Románia, mereven és hagyományosan oroszellenes, a szankciók fenntartásának hívei. Az osztrákok, csehek, szlovákok és magyarok kezdettől nem rajongtak a büntetőintézkedésekért, de - eddig - minden alkalommal megszavazták fenntartásukat. Görögország és a Ciprasz-kormány viszont egyike azoknak, akik már nyilvánosan és többször felemelték szavukat a szankciók feloldásáért, de mindig megszavazta azokat, így előfordulhat, hogy egy újabb hosszabbításnak valóban nem lesz nagy támogatottsága összeurópai szinten.
Oroszországnak a Nemzetközi Valutaalap becslése szerint már GDP-je 9 százalékába került a kelet-ukrajnai konfliktus, s a szankciók nyomán csak 2015-ben 1,5 százalékkal csökkent az orosz gazdaság teljesítménye.