Ennek az új, most induló, szombatonként megjelenő rovatnak az lenne a célja, feladata, hogy némiképp áttekintse a mögöttünk hagyott hetet: mi történt a magyar politikai életben, van-e okunk optimistán tekinteni az előttünk álló időszakra, hozhat-e bármi pozitívat a következő hét?
Lassan közeledünk a kormányzati ciklus feléhez, jó lenne hinni, hogy annyi-annyi zaklatott év után jön valami nyugalom, ahogy azt Orbán Viktor ígérte, végre nem kell minden nap valami új botrányra ébrednünk, és – főként – nem kell folyamatosan azt tapasztalnunk, hogy itt remény sincs a politikai kiegyezésre, jószerivel nincs olyan kérdés, amiben nem egymás lejáratása, hanem a konszenzusra való törekvés lenne tapasztalható.
Nem, ebben az országban nincs közös nevező, még a legalapvetőbb kérdésekben sem. És a békétlenség gyűrűzik tovább, lefelé, a társadalom mély rétegeibe, de nem cselekvésre, összefogásra ösztönzően, ellenkezőleg: újabb feszültségeket szítva. Bizonyára ennek is tulajdonítható, hogy már nem pusztán az államstruktúrából tűntek el a fékek és ellensúlyok, belőlünk is. Nincsenek morális gátak, nincsenek józan megfontolások, csak acsarkodás, lejáratás, otrombaság. Ezért is gondolhatta például G.Fodor Gábor (888.hu), hogy bűzlő, rothadó gondolatait a nyilvánosság elé tárja; mocskos személyisége eddig sem okozott gondot a kenyéradó gazdáinak. Az előzmények alapján joggal hihette azt, hogy a politikai lejáratásba minden belefér; nem kell óvni sem gyermeket, sem felnőttet, ha azzal politikai szolgálatot tesz. Szívesen írnám ide, hogy, lám, ebben ez a hét mégis csak áttörést hozott, hiszen az ügy vége – persze remélem nem a vége, hogy némi optimizmust is felvillantsak –, bocsánatkérés lett, meg néhány párttársi elhatárolódás, de azért óvatos lennék a morális tartásra utaló megnyilvánulások ügyében. Akkor válik számomra hihetővé a Fidesz – addig csak látszólagos – felháborodása, ha mindazokat, akik a szenny kiárasztásában szerepeltek, leválasztják magukról. Ha ezt nem teszik meg, kénytelen leszek azt feltételezni, hogy jól kifundált összjátékról van szó, a cél a lejáratás volt, a hírbe hozás, a többit majd az idő megoldja.
És tartok tőle, az idő valóban sok mindent megold. Mert feledékenyek vagyunk, a mindennapos botrányok elfedik a korábbi történéseket. De ha nem így történne, akkor gondoskodik róla az igazságszolgáltatás, vagy valamelyik bűnüldöző szerv; mintha egy láthatatlan kéz mindenhova elérne. Itt van például a frissen tálalt, de nem mai keletű – 2012-re visszanyúló - közbeszerzési botrány, amelyet Hadházy Ákos prezentált és amely arról szól, hogy fideszes politikusok miként kanyarítanak ki jelentős összegeket uniós pénzekből. Az LMP reprezentánsa hangfelvétellel igyekezett bizonyítani állításait; nos ezek, még vágott formában is, igazolják a csalás gyanúját. Mit tesz erre az érintett párt alelnöke, az új Budai Gyula, Németh Szilárd? Bűncselekménnyel vádolja a bejelentőt, a sajtótájékoztatót tartót, majd ugyanezt teszi az államtitkár, mondván bűnpártolást követett el – tudniillik Hadházy -, hogy nem rendőrséghez fordult, hanem a nyilvánossághoz. (Azóta tudjuk: először oda fordult, eredménytelenül, aztán a NAV-hoz is, onnan szintén elküldték…) Íme tehát a Fidesz fejlődéstörténetének újabb állomása: most már nem pusztán visszautasít, eltussol, egyenesen bűncselekménnyel vádol. Vádolja azt, aki leleplezi a tolvajt, ahogyan vádolták a NAV-ot leleplező Horváth Andrást is. Ráadásul az sem érdekli, hogy ha bűnpártolásról beszél, akkor ott bűnnek kell lennie, a fontos az, hogy a teljes arzenált mozgósítsa a politikai ellenféllel szemben. Nincsenek itt már gátlások, illetve azt is tudjuk, hogy a politikai korrektség a lomtárba való; jönnek majd a némethszilárdok, akik gátlás nélkül adnak elő bármit, vádolnak bárkit.
Hol van az az idő, amikor illett tiszteletben tartani a bírósági döntéseket, illetve illetlen lett volna utasítani bármire is az ügyészséget. Hát ezen is túl vagyunk már: a vörösiszap-perben a kormánypártiak erőteljes és félelmet keltő mondatok erdejét küldték az ügyészségre, mit is várnak tőle, mi is kell tenniök. Vajon el tudjuk-e képzelni a mai Magyarországon, hogy az ügyészség rendreutasítja a kormányerőket; talán hagynák eldönteni, mit is akarnak tenni ebben a helyzetben. Pedig nyilvánvalóan a Fidesznek tetsző módon járnának el, de a politikai haszonlesés sokkal fontosabb a politikai korrektségnél, illetve most már annál is, hogy a látszatra ügyeljenek, úgy tűnjék, mintha itt azért még lennének fékek és ellensúlyok.
Nincsenek. És ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy helyesnek találjuk, ha a tíz ember halálát követelő katasztrófának nincsenek felelősei. Ám ha a tragédiát a politikai szereplők nem megint a saját céljaikra használták volna, hanem valódi, körültekintő vizsgálatot követelnek, nem pedig azonnali fejek felmutatását, akkor – elképzelhető – a bíróság elé egy alaposan körbejárt és bizonyított ügy került volna, a valódi felelősökkel. Így azonban azt látjuk, hogy a másodfokon tárgyaló bírók már erős nyomás alatt kezdik meg munkájukat, ami adott esetben több is lehet nyomásnál – megrendelés.
Ezen a ponton fogható össze a három eheti történés: a hatalom minden szinten megrendelőként lép fel.
