Az én szívemhez nagyon közel áll a spanyol ajkú irodalom, a műnemek közül pedig a líra, mégis általában több prózát és a legkülönbözőbb szerzőket olvasom. Jorge Luis Borges argentin írót elbeszélései alapján szerettem meg és helyeztem sokat olvasott szerzőim sorába, így amikor az Európa Könyvkiadó tavaly újra kiadta a Képzelt lények könyve című munkáját, egyértelmű volt, hogy ez a mű is ott lesz a polcomon. Borges olyan nagy formátumú alkotója volt a 20. századnak, akire minden, elsősorban hazai termelésre berendezkedett irodalom büszke lenne.
Nem azért, mert hosszú élete során több mindennel, történetesen novellák, esszék, versek írásával és fordítással is foglalkozott, hanem azért, mert életműve magába foglalja a legutóbbi korok kispróza termésének fénypontjait. Művei kapcsán mellékes, hogy melyik irányzathoz soroljuk (mágikus realistának, vagy csak a mágikus realizmus előhírnökének tekintjük), mert szépprózája, amelyre a világ az 1960-as években kapta fel a fejét, a betű szerinti értelmet követve, s egy mélyebb réteget lehámozva is rendkívüli.
Írásaiban visszatérő elemek és szimbólumok sorakoznak, és naivan azt hittem, a Képzelt lények könyve ezekhez némi izgalmas támpontot adhat. Vártam Borges állandó színvonalra belőtt stílusát, de az 1957-ben, majd a ’60-as években bővítéssekkel kiegészített kötet nem ad többet szolid tényközléseknél. A vezérelv érdekes, ugyanis a filosz-író lexikonszerűen igyekszik rendszerezni az irracionalitás tartományának lényeit. Ne feledjük, hogy a könyv összeállításakor még nem internetalapú volt a tudás, a fél-egy oldalas szócikkek megírása valós tárgyi ismeretet és vizsgálódást igényelt. Mindenesetre annak örülhetünk, hogy a könyv igyekszik lefedni a világirodalom nagyját, és bemutat a mitológiától kezdve Lewis Carroll vagy Kafka lényéig minden képzelt entitást, amiről addig írtak.
Kritikám nem is Borgesnek szól, hanem annak a mai társadalomnak, ami nagyobb szükséget érez arra, hogy egy átlagos könyvet lapozgasson, mintsem Borges remekléseit. „The things you have to do for money”, mondta Freddie Mercury a Queen 1979-es lemezén, a Dreamer’s Ball című dal után. Talán az Európa Kiadó is így gondolkodhatott: számára ez lehet az a Borges-könyv, aminek kiadása biztosan megtérül. Vagy mégsem. Kár, hogy egy gigászi író helyett kevésbé érdemeseknek szentelnek életműkiadást.
