- Mit tart a ciklus legfontosabb eredményeinek?
- Az elmúlt hat esztendőben a múzeumban – úgy vélem – jól láthatóan fölgyorsultak a régi, szép hivatásunk még jobb betöltését célzó, modernizációs lépések. Nemzetközi sikereink közül kettőt említek. Szöulban, 2013-ban 650 ezer látogató volt kíváncsi a magyar arisztokrácia fényűző életével foglalkozó tárlatunkra. Szintén 2013-ban mutatkozott be Olaszországban a Robert Capa itáliai fotóit bemutató kiállításunk, amely azóta már a hatodik helyszínen vonzza a közönséget. Régi tartozást törlesztettünk a Régészeti Állandó Kiállítás 1996 óta hiányzó szakaszai, a Karoling-kort és a Honfoglalás korát bemutató termek elkészítésével. Nagyot léptünk előre a digitalizáció terén: immár 30 000 adattal vagyunk jelen az EUROPEANA portálon, továbbá ennek háttereként létrehoztuk múzeumunk digitális archívumát. Nagyszabású fejlesztéseket sikerült megvalósítani két fontos filiálénkban: az I. Rákóczi György-féle ágyúöntő műhely ICOMOS-díjas rekonstrukciója Sárospatakon, Sárazsadányban a Néprajzi Kiállítóház megvalósítása, Esztergomban pedig a Várkápolna és a teljes állandó kiállítás megújítása. Új szemléletű tárlataink közül kiemelhető a Széchenyi világai, a Pesti helyszínelők, 1861 – Teleki László, A kód: Bethlen 1613 vagy a Capa – A játékos. Ha valaki körbesétál 2015-ben elkészült – és azonnal két díjjal is jutalmazott – új honlapunkon, mindezekről és még sok másról bőven tájékozódhat.
- Időszaki kiállításaival láthatóan nem célzott meg XX. századi témákat, miért nem?
- 2014-ben a Holokauszt témakörében mutattuk be Alisa Auerbach fotóit, tavaly három kiállításunk is foglalkozott az I. világháború, illetve az 1910–20 közötti évtized problémáival, és már folynak az idei 56-os kiállítás előkészületei, így nem hiszem, hogy ezirányban passzívak lennénk.
- Miért nem újult meg az állandó kiállítás, különösen a sok bírálatot kapott XX. századi rész? Egyáltalán mennyire szükséges, hogy állandó kiállítása legyen a MNM-nak?
- Az állandó kiállítás jelentős mértékben megújult, hiszen megépült a Régészeti Kiállítás hiányzó része, (Karoling-kor, Honfoglalás kora), továbbá az állandó kiállítások egész területén halaszthatatlan műszaki korszerűsítésekre került sor. Mivel azonban a korábban megítélt pénzbeli támogatás utolsó harmadát – nem tartalmi okból, hanem az NKA akkori pénzügyi helyzete miatt – végül nem kaptuk meg, így az a munkafázis maradt el, amely még hátra volt: a 20. századi, öt teremből álló kiállítási egység tartalmi és formai megújítása. De őszintén remélem, hogy ez csak időleges késés, hamarosan sor kerül rá. Ami a második kérdést illeti, látogatóink két markáns csoportja – az iskolások és a külföldiek – kifejezetten keresik és értékelik az állandó kiállítást, így számunkra nem kérdés, hogy szükség van rá. A kérdés csak a meddig és a hogyan. Azt az időbeli pontot kell megtalálni a változtatásra, amikor már annyira előbbre haladt a kutatás, hogy nem egyetlen történelmi pillanatot, hanem egy egész ábrázolandó korszakot látunk kicsit másképpen, mint korábban. A mai világban mintha valahol tíz és húsz év között húzódna valamilyen láthatatlan határvonal, amelynek kapcsán úgy érezhetjük, hogy egy korszak múzeumi bemutatásán már érdemes valamennyit változtatnunk.
- A MNM látogatottsága nem kiemelkedő, kevés program csábítja be a nézőket, kevéssé van jelen a közbeszédben, mi az oka ennek?
- Mindenütt vannak jó szakemberek, akiknek a kreativitására építeni lehet, a Nemzeti Múzeumban is van ötlet és tudás bőven. De hosszabb távon sajnos mindig kiderül, hogy a legszellemesebb ötlet sem pótolja a hiányzó pénzt, amivel a tömegeket vonzó látványt meg kell fizetni. A múzeumok költségvetése csak az alapvető működésre elég, így minden időszaki kiállítás kiadásait csakis esetileg megszerzett külső pénzekből (pl. pályázatok, stb.) lehet fedezni. Az viszont, hogy egy múzeum mennyi költségvetésen kívüli pénzt tud szerezni, csak részben függ attól, hogy vannak-e jó ötletei és korszerű mondanivalója.
- Milyen útjait látja a MNM fejlődésének?
- Hat évvel ezelőtt vágtam bele ebbe a munkába és ha akkori pályázatomat a mai helyzettel összehasonlítom, akkor nyugodt lelkiismerettel állapíthatom meg, hogy jó úton jár a múzeum, ezen kell tovább haladni. Persze a körülmények mindig változnak, a jó stratégiát a mindenkori realitásokhoz alkalmazkodó taktikával kell megvalósítani. A múzeum intézménye mára kinőtte a szépséges klasszicista palotát, így sürgető feladat a fejlesztési lehetőségek különféle esélyeinek mérlegelése. Mára világossá vált, hogy a legjobb esélyt az a körülmény adja, hogy az Országos Széchényi Könyvtár központja leköltözik a Rádió volt területére, melynek keretében az egyik ingatlant a múzeum kapja meg. Ezt érdemes összekapcsolni a Múzeumkert szintén küszöbön álló, komplex fejlesztésével, amelynek célja annak a történeti kertnek a rekonstrukciója, amelyet a Pál utcai fiúk korából oly jól ismerünk és szeretünk. Ez a fejlesztés újjáteremti a múzeum vonzó környezetét és ismét normalizálja a terek használatát az épületen belül – és ezzel beléptünk a 21. század kapuján.