Hiszen a Gallipoli-félsziget az anaforai öbölnél mindössze 10—15 kilométer széles és a török hadsereg minden vitézsége mellett is állandóan fönnállott a veszedelem, hogy áttörik a török védővonalat és kijutnak a Dardanellák partjára, ez esetben pedig szabad utat nyithattak volna az angol hadihajóknak a török fővárosig, amelyet a szárazföldi hadsereg hiába védett volna a hajóóriások ellen.
Elmúlt az a veszedelem, hogy az angol dreadnoughtok megjelennek az Aranyszarv előtt és tönkre bombázhatják a török fővárost. Az angolok futva menekültek — jelentésük szerint áldozat nélkül —, a törökök megbízható jelentései szerint fölszerelésük nagy részét a törökök zsákmányául hagyva. Annál a stratégiai sikernél, hogy a török hadsereg fölszabadult és másutt alkalmazható, sokkalta nagyobb a politikai siker.
Egész Keleten, ahol keleti fatalizmussal belenyugodtak már az iszlám és a török uralomba, hanyatlásába, új szellem fog költözni a mohamedánokba és egész Ázsiában és Afrikában terjed a mohamedánok fölkelése, a „szent háború".
Tudták ezt az angolok és ezért tartották a dardanellai pozíciót minden kilátástalansága és az irtózatos áldozatok ellenére is. Féltek a kudarc hatásától. De a szalonikii expedíció miatt halaszthatatlanná vált lenyelni a keserű labdacsot és Anglia megtette, amitől úgy félt:
Abbahagyta a Dardanellák ostromát. Valószínű, hogy túlságosan későn és az eddigi veszteségeket sokszorosan meg fogja növelni az életre kapott „szent háború".
Népszava 1916. január 11.