Hosszú évek óta az úgynevezett „varsói gyors” az egyik viszonyítási pont a magyar belpolitikai viszonyokra. Ki-ki ízlése szerint szokta emlegetni, annak függvényében, hogy „bratankiéknál” éppen milyen politikai szél fúj, és azt miképpen lehet hazai viszonyaink lengedezésével párhuzamba vonni.
Most azonban, ha nem is a „sosemkartellező”, de gyermeke bőkezű istápjaként ismert Szijjártó apuka építette vágányokon, de Varsó vonata ismét mifelénk döcög. A tömegtüntetésekre gondolok, melyeken azért vonultak az utcára tízezrek, hogy tiltakozzanak, amiért az új jobboldali kormány a saját embereit nevezi ki az alkotmánybíróságra. Azt skandálták, hogy: „Ez nem Budapest, hanem Varsó”. Utalván arra, hogy a jobboldal vezetése a „Budapestet Varsóban!” hitvallással vétette észre magát korábban. (Amikor mifelénk történt ilyes törvényalkotás, akkor a mi fotelforradalmáraink diszkréten megvakarták a feneküket, és maradtak, ahol voltak.)
„Egy jogszabálynál vagy egy bíró megválasztásánál több forog kockán" — szónokolta a demonstráción Władysław Kosiniak-Kamysz, az előző kormány munkaügyi minisztere, aki arról beszélt, hogy az alkotmány minden állampolgáré, és nem egyetlen párt érdekeit szolgálja.
Varsóban egyébként időközben új, női miniszterelnök is lett, Beata Szydlo személyében. (Emiatt Kövér László, Ákos, Tiffán Zsolt, és a többi töppedt macsó nyilván epét hány.) A kormányfő-asszony is bányászcsaládból származik, ami ad némi esélyt, hogy komolyan elorbánosodhat.
Időközben lemondott a közszolgálati média teljes vezetése, mert nem értett egyet azzal, hogy totális állami irányítás alá kerüljenek az adók. Az ezirányú törvénymódosítás miatt a lengyel közrádió első csatornája péntektől óránként felváltva Lengyelország és az Európai Unió himnuszát sugározta, így tiltakozva a „a pluralizmusnak és a szólásszabadságnak a lengyel közmédiában való veszélyeztetettsége” ellen.
Sok dolga lesz még a lengyel kormányfőnek, hiszen látja, mily nagy dolog tönkrevágni, és ellopni a nyugdíj-megtakarításokat. Új alkotmányának rendelhet nemzetiszín asztalokat, megszívathatja a bűnös Varsót, építhet kisvasutat a kertje végébe, nyithat keletre. Népével megszerettetheti még Putyint és Katynt, ahogyan a mieink a löttymagyarokkal Hóman Bálintot, Horthyt, Nyirőt, Szálasit, és a többi gyalázatost. Építtethet orosz atomerőművet, vethet ki büntetőadókat, államosíthat. Csökkenthet rezsit, arcul röhögve népét. Hülyíthet olimpiával, szabaddá teheti a vodkafőzést. Tanulatlan strómanoknak mentheti ki az EU-milliárdok ezreit. Ügyelvén közben arra, hogy naponta anyjukba küldje a pénz forrásait.
Építtethet szögesdrótot, ami nem is ismeretlen számára, hiszen Auschwitztól látótávolságra született és él. Jogfosztottá teheti az önkormányzatokat, mert az jó. Megszívathatja a külföldön munkát vállalókat, de facto kizárva őket a választásokból. Mindent megtehet, ha vigyázó szemét Felcsútra veti.
Egy baj azért van. A kormányfő-asszony hobbija az úszás, kerékpározás, röplabda. És a kultúra, az olvasás. E tekintetben nincs közös vonása a Vezénylő Tábornokkal.
Ami viszont óvatosságra intheti: a büszke lengyelek nem gyáva magyarok.
