Zöldzóna;gólya;telelés;

Illusztráció/Thinkstock

- Egyre több gólya telel itthon

Idén szokatlanul korán, már július végén megkezdték vonulásukat a hazai fehér gólyák, többségük el is jutott Afrikába, de olyan madár is van, amelyik a telet itthon tölti az Ipoly-völgyben - olvasható a Greenfo.hu oldalon. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület programkoordinátora elmondta azt is, hogy a GSM-jeladóval felszerelt madarak közül eddig a legmesszebbre,  Tanzánia északi részéig két gólya, Berek és Hajdú jutott. Garam, Cseresznye és Gyöngyvirág Kenyában időzik, míg Bátony Csád területére, Veca, Natália, Picur és Szöllős a Száhel-övezet szudáni részére tett kitérőt.  

Az MME munkatársai 2012 óta csaknem ötven példányt láttak el jeladóval, hogy naprakész információt kapjanak a madarak tartózkodási helyeiről.

A hazai madarak többsége vándorlása során a Boszporusz-útvonalat követi, a Márvány-tenger vidékén hagyja el Európát. Ezután Kis-Ázsián keresztül, a Közel-Kelet partvidékét követve érkezik a Nílus-völgyébe, ahol dél felé vándorolva Dél-Afrikáig is eljuthat - mondta el Papp Ferenc programkoordinátor.A Nílus-völgytől nyugatra eső, a Csád-tó vidékén fekvő telelőhelyek a jeladók használata előtt ismeretlenek voltak a kutatók előtt. Most már bebizonyosodott, hogy a madarak egy része a Szahara déli részén, a Száhel-övezetben tölti a hideg hónapokat, sőt, egy részük a korábbi évek tapasztalatai alapján Nyugat-Afriákáig is "elkóborolhat". A Jergus nevű madár jelenleg Egyiptomban, Sharm el-Sheikhben van a Sínai-félszigeten.

Az elmúlt évek egyik legismertebb gólyatörténete is Egyiptomhoz köthető. A Ménes nevű példányt a jeladója miatt kémmadárnak vélték a helyiek, ezért befogták, s bár a helyzet tisztázása után az egyiptomi hatóságok elengedték a Nílus egyik védett szigetén, a madarat nem sokkal később lelőtték és megették, csak a jeladója került vissza Magyarországra.

Eddig a legtöbb, 11 ezer adattal egy Zagyva nevű madár szolgált, de 2014 júniusa óta nem tudni róla semmit. Utoljára az egyiptomi Port Szaíd mellől küldött koordinátákat a jeladója. Papp Ferenc hozzátette, hogy a fehér gólyák közül egyre több marad a költőterületein télre is. A madarak nem a hideg miatt költöznek, hanem a táplálékhiány kényszeríti őket vándorlásra. Ma már különösen Spanyolországban jellemző, hogy a szeméttelepekre járnak táplálkozni ahelyett, hogy elvonulnának.

Fotó: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tápió-vidéki Helyi Csoport/Facebook

Fotó: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tápió-vidéki Helyi Csoport/Facebook

Itthon rendszeresen tölti a hideg hónapokat az Ipoly-völgyben egy Január nevű madár, amelynek felbukkanását először 2014 januárjában jelezték az MME-nek Szécsény mellől.  Sem akkor, sem 2014-2015 telén nem vonult el Magyarországról, most is itt időzik. Január a leghidegebb időszakokban egy marhakarám közelében szokott táplálkozni, ahol az állatok felzavarják maguk körül a takarmányt dézsmáló egereket és pockokat. Ezek szolgálnak fő táplálékául - mondta el Papp Ferenc.

(forrás: greenfo.hu)

Elindult reggel Budapestről a második magyar rendőrkontingens Szlovéniába.  Az 52 magyar rendőr január 31-ig teljesít szolgálatot szlovén irányítás alatt. Esősorban a befogadóállomásokon teljesítenek szolgálatot, közreműködnek a zöldhatár őrizetében, az úgynevezett mélységi ellenőrzésben és a közrendvédelmi feladatok ellátásában.