A magyar politika egyik legnagyobb hazugsága szerint a jobboldal eredendően nemzeti érdekeket szolgál. Ebbe a hibába sajnos olykor még azok a baloldaliak és liberálisok is beleesnek, akik „nacionalistának” nevezik azt a jobboldali politikát, amely valójában egy szűk oligarchia érdekeit szolgálja. Történelmi példák egész sorát hozhatnánk arra, hogyan árulta el a többségi társadalmat, a magyar népet az uralkodó osztály. De a jelen is elég példát kínál arra, hogy a magyarkodó retorika mögött a valódi nemzeti érdekek feladása, és esetenként külföldi törekvések szolgálata áll.
A külföldön dolgozó, mintegy félmilliónyi magyar jelentős része Nagy-Britanniában dolgozik. Jövedelmük itthon maradt családjukat és közvetve a nemzetgazdaságot is gyarapítja, kinti közösségeik mostanában rázódnak össze, és a külhoni magyarság egyik legdinamikusabb részét alkotják. Többségük fiatal, angolul jól beszélő, vállalkozó kedvű ember. Olyanok, akik a maguk kezébe vették a jövőjük alakítását. Természetesen jobb lenne, ha itthon érvényesítenék a tehetségüket, de ha a magyar társadalom nem tud ehhez megfelelő kereteket teremteni (és arra alkalmas vezetőket választani), akkor inkább dolgozzanak külhonban, mintsem hogy beletörődjenek a magyarországi alacsony bérekbe, munkanélküliségbe, a mindent átható depresszióba és leépülésbe.
Annyi azonban elvárható lenne a magyar kormánytól, hogy az uniós és nemzetközi politikában merjen kiállni az érdekükben akkor, amikor nyílt diszkrimináció, jogsértés fenyegeti őket. A külföldön dolgozó magyar állampolgárok máris többen vannak, mint jó néhány határon túli magyar közösség, akikért – legalábbis szavakban – ma még kiáll az Orbán-kormány. Pedig a határon túli magyarokat egyelőre szerencsére még nem fenyegeti olyan nyílt, törvényesített diszkrimináció, mint amilyet több nyugat-európai országban - a legfelháborítóbb módon az Egyesült Királyságban - terveznek bevezetni. A brit jobboldali pártok, a konzervatívok és a UKIP, régóta uszítanak a Kelet-Európából érkező munkavállalók, ideiglenes és állandó bevándorlók ellen. Több brit jobboldali „politikus” és egyéb hordószónok azt sem titkolja, hogy még a pakisztániakat is többre tartja, mint a lenézett és utált kelet-európaiakat, köztük minket, magyarokat. Döbbenetes és szégyenletes, hogy a Fidesz, a Jobbik és a médiájuk ennek ellenére nyílt rokonszenvet mutat a mélyen magyarellenes brit jobboldallal.
A londoni hangulatkeltés és uszítás most új fázisba lépett azzal, hogy David Cameron brit miniszterelnök az Európai Unió jóváhagyását szeretné megszerezni a magyar és más kelet-európai állampolgárok törvényes diszkriminációjához, jogaik hivatalos korlátozásához. Az Európai Unió, mint minden demokratikus intézmény alapelve a polgárainak, esetünkben a uniós állampolgároknak az egyenjogúsága. Sajnos a legtöbb ország igyekszik esetenként kibúvókat, jogi kiskapukat keresni ennek az elvnek a részleges kijátszására. Odáig azonban senki sem merészkedett, hogy az Európai Uniót – saját országa kilépésével zsarolva – az uniós polgárok egyenjogúságának eltörlésére, a magyarok és más kelet-európaiak elleni nyílt diszkriminációra kényszerítse. Egy percig se legyen kétségünk: ha Cameronnak sikerül keresztül vinnie ezt a tervét, akkor hamarosan más nyugat-európai országok is hasonló diszkriminációt alkalmaznak majd a kelet-európaiakkal szemben. Az Orbán Viktor által annyit dicsért nyugat-európai euroszkeptikus mozgalmak egyik legfőbb jellemzője a kelet-európaiak, köztük a magyarok iránti lenézés.
Döbbenetes, hogy Magyarországon az számít „hazafinak”, vagy akár ”nacionalistának”, aki támogatja a magyarellenes hangulatkeltőket.
A visegrádi országok legtöbb politikusa, pártállás nélkül, kiáll a külföldön dolgozó állampolgárai mellett. Az európai szolidaritás és az unió egységének megőrzése érdekében ezt teszi sok nyugat-európai vezető is, elsősorban a baloldali és liberális pártokból, de jó néhány kereszténydemokrata politikus is korrekt módon védi az egyenjogúság elvét. Andor László magyar uniós biztosként annak idején kemény csatákat vívott a brit kormánnyal a kelet-európai munkavállalók jogainak védelmében. Az sem zavarta, hogy ezért egyfajta közellenségnek számított a brit sajtó idegengyűlölő részében. Orbán Viktor ezzel szemben nyíltan támogatja David Cameron politikáját, több ízben felsorakozott az Európai Unió egységét gyengítő brit jobboldal mellett. Most sem mer kiállni az Egyesült Királyságban élő és dolgozó magyarok mellett. A magyarok helyett a brit konzervatívok érdekeit szolgálja, Cameron úgyszólván egyetlen európai szövetségeseként. Szerény becslések szerint is száz-százötvenezer Nagy-Britanniában élő magyart hagy cserben, amikor az uniós szolidaritás helyett a különutas, a kelet-európaiakat diszkrimináló brit politikát támogatja.
Helyes lenne, ha a magyar baloldal minden fórumon kiállna a külhonban dolgozó magyarok jogainak, elvi és gyakorlati egyenjogúságának védelmében. És persze az sem ártana, ha saját érdekeik védelmében a külföldi magyar közösségek is megszerveznék magukat, szövetségben azokkal a politikai erőkkel, amelyek kiállnak a diszkriminációjuk ellen.
