Kína;tőzsde;milliárdos;

- Zavar a tőzsdén - Eltűnt a milliárdos

Idegesen reagáltak a kínai értékpapírpiacok pénteken arra a hírre, hogy nem elérhető az ország egyik leggazdagabb és legígéretesebb befektetési nagyvállalata, a Fosun alapító elnöke. A cég kérésére a hongkongi tőzsdén felfüggesztették a Fosun-részvények kereskedését - jelentette számos kínai hírportál pénteken.

A cég amerikai, tőzsdén kívüli piacon forgó részvényeinek árfolyama a hírre 6,6 százalékot esett, a sanghaji tőzsde pedig kéthetes mélyponton zárt. A Fosun International központjában Kuo Kuan-csang "eltűnését" megerősítették, esetleges hollétéről eleinte nem nyilatkoztak, majd állítólag azt közölték, hogy "együttműködik a hatóságokkal". Nem tették azonban egyértelművé, hogy ellene folyik-e vizsgálat, vagy érintettsége révén lett egy nyomozás részese. A Cajhszin pénzügyi, gazdasági magazin internetes oldalán helyi idő szerint csütörtökön este tette közzé, hogy képtelen elérni a Fosun Group fejét. A média spekulációi szerint feltételezhető, hogy Kuót is elérte az országban folyó korrupcióellenes kampány.

A dúsgazdag üzletember már évekkel ezelőtt vesztegetési gyanúba keveredett, amikor sajtóhírek szerint befolyásos tisztségviselőket környékezett meg, haszon, szívesség reményében. Kuo tagja a kínai népfront országos bizottságának. A kínai közösségi médiában terjedő információk szerint Kuót a sanghaji repülőtérről bilincsben vitték el a hatóságok, miután a hongkongi gépről leszállt. A South China Morning Post című hongkongi lap esti órákban frissített cikkében azt írják, elképzelhető, hogy Kuót egy folyamatban lévő ügyben hallgatják ki. A lehetséges érintettek közé sorolták Jao Kangot, a kínai értékpapír-felügyelet alelnökét, vagy Aj Pao-csünt, Sanghaj volt polgármester-helyettesét.

A Cajhszin magazin magát megnevezni nem akaró munkatársa az MTI tudósítójának szintén pénteken ezt a feltevést erősítette meg. Azt sejtetve, hogy Kuót egy a korrupció elleni harc újabb "tigris-áldozatának", a "súlyos fegyelemsértés miatt" már eljárás alá vont sanghaji alpolgármesternek, a városi szabadkereskedelmi zóna volt igazgatójának az ügyében folyó vizsgálatba vonták be. A Fosunt agresszív nemzetközi terjeszkedéssel jellemzik, számos külföldi befektetése van. Legutóbb a Club Med üdülési csoport részvényeinek megvásárlásával került a nemzetközi sajtóba, arra 939 millió eurót költött.

A Forbes magazin márciusi jelentése szerint a Fosun International már négy dollármilliárdost adott Kínának. Közülük is a legtehetősebb a 48 éves kínai Warren Buffettként emlegetett Kuo Kuan-csang, akinek akkori vagyonát 5,9 milliárd dollárra tették, míg ügyvezető alapítótársa, Liang Hszin-csün 2,2 milliárddal követte. A többiek épphogy átlépték a milliárdos küszöböt. Mind a négyen a sanghaji Fudan Egyetemen végeztek és 1992-ben alapították a Fosunt.

Ostrom alatt állnak az európai alapértékek, a kereszténység és a nemzeti gondolat - ezt az Országgyűlés elnöke mondta a felvidéki Csallóközcsütörtökben, ahol ünnepi beszédet mondott a felújított Fehér Kereszt helyi szakrális emlékmű ünnepélyes felavatásán.