Nem árulok zsákbamacskát, hiába is tenném, nyíltan baloldali a lapom, nem kendőzi a szándékait. Nekünk Orbán Viktor pártja és kormánya ellenfelünk, személyesen ő maga is az. Szapora rádiónyilatkozatai, paprikás megfogalmazásai, mind agresszívabbak lesznek, hovatovább nyílt hadüzenetek az Európai Uniónak, miközben álcázással, képmutatással azt a hiedelmet igyekszik kelteni, mintha ők képviselnék a kontinentális szellemet. A péntek reggeli Kossuth-produkciók kendőzetlenül nacionalisták, viszont egyelőre igyekeznek elfedni antiszemita hangoltságukat is.
Némi puskaporszag van a levegőben, fejtegette a miniszterelnök a közelmúltban, „ezek le akarják választani magukról a közép-európai országokat, ami magyar szempontból teljesen elfogadhatatlan, hiszen mi voltunk az egyetlenek, akik megvédtük Schengen külső határát”. Sajátos beállítás, mintha Nyugat-Európában tömörülne négy szomszédos ország, készülne frontot nyitni a többi huszonnégy ellenében. Elemezve az egymást követő heti "szentbeszédeket", hovatovább az a benyomás körvonalazódik, hogy a nagy államférfiúi magasztalással szemben itt egy középszerű látomás formálódik, a friss lengyelországi változásoktól serkentve a háttérben. Amelyek egyáltalán nem eredetiek, inkább halovány utánzatai annak, amit itt, kivált 2010 óta, drasztikusan alakítanak. Az új divat Soros György ostorozása, ami ha üzleti törekvésekre korlátozódnék, még nem is volna kifogásolható, de a hangsúlyt másra helyezik. Sorost balliberálisnak minősíteni érdekes rögeszme volna, de többnyire azt szajkózzák, főként Orbán, hogy a "nemzetek ellen szervez merényletet", amivel kétségtelenül antiszemita érzelmeket korbácsol föl.
Európában mostanában volt másik esemény is, amelyre többen, és intenzívebben figyeltek, mint Orbán pénteki lázálmaira. Franciaország választott, igaz, jobbára helyi szinten, ám ott is jelen van egy új veszély, amely alaposan földúlhatja Európa békéjét. A Le Monde, amelyet a többség becsületes, igazi demokrata újságnak tart, most azzal a címmel jelentette meg vezércikkét: „Szemfényvesztő Nemzeti Front”. Az írás rangját növeli, hogy nem személytelen szerkesztőségi állásfoglalás, hanem nevével jegyezte Jérôme Fénoglio, a redakció első embere, a főszerkesztő. Érdemes ezzel tüzetesebben is foglalkozni. Európai, sőt világlap, nem kicsinyeskedik azzal, hogy a téma ürügyén tollhegyre tűzze a magyar példát, az ottani szélsőjobboldali párt és a magyar Fidesz törekvéseinek azonosságát, holott akaratlanul, elemző utalásokkal mégis ezt cselekszi.
Fénoglio első mondata, hogy az ottani szélsőjobboldal pártját komolyan kell venni, mert félelmetes fenyegetést képvisel. És nekilát, hogy alaposan kövesse Marine Le Penék nyíltan meghirdetett programját. Első pontja, hogy haladéktalanul függesszék föl a menekültek befogadását, ami szerte a demokratikus világban egyetemes jog, és amelyet hagyományait követve, Franciaország tiszteletben is tart. Aztán hová tűnik a közismert világnézeti semlegesség? Szóvá teszi, hogy az ott élő muzulmán közösség ellen összehangolt gyűlölethadjárat indult az iszlám fundamentalizmus ostorozásának ürügyével.
A Nemzeti Front gazdasági programja is fenyegeti a francia nemzeti érdekeket. Száműzné az eurót, visszaállítaná a frankot, leértékelne, amivel az elszegényedést serkentené, katasztrofális adósságokba taszítana sokakat. Le Penék szerint ezzel visszatérhetne a fölvirágzás, elsősorban az iparé, hála az önellátásnak, a csaknem teljes befelé fordulásnak. És beköszöntene az, amit a Le Monde gúnyos megjegyzéssel „ingyen borotválásnak” keresztelt el: a gázfogyasztás, a villamos áram, a közúti szállítás ártámogatása, pestiesen szólva a rezsicsökkentés. Ezekkel az intézkedésekkel csaknem önellátásra rendezkednének be a franciák, a mindenható és mindenbe beavatkozó állam volna az úr, romokba döntené az alig föltápászkodó versenyképességet. Összeomlana Franciaország híre a világban, kalandor gazdasággá változnék. A Le Monde Marine Le Pent idézte, aki nacionalistának, nemzeti érzelműnek vallja magát, olyannak, aki „Franciaország szellemiségét” testesíti meg. „Éppen ebben van a szemfényvesztés” – húzza alá Fénoglio főszerkesztő vezércikkében, mert ahogyan írja, a Nemzeti Front félelmeket ébreszt, hogy délibábjait áruba bocsáthassa.
Az újság eleganciáját dicséri, hogy ezúttal semmi utalás, még csak közvetett sincs arra, hogy ez a szélsőjobboldali program nem is annyira a magyar Jobbik szándékaira emlékeztet, de szinte betűről betűre a Fidesz hitvallását tükrözi. Nem azért mellőzte a párizsi lap ezt az utalást, mintha nem ismerné nagyon is alaposan a magyarországi viszonyokat, hiszen több ízben, és nem is kíméletes szavakkal ír Orbán Magyarországáról, hanem mert e napokban egy nagyobb veszélyre, a regionális választásokon jó eredményeket elérő Nemzeti Fronttal, Le Penékkel kellett volna leszámolni. Sajnos ez aligha sikerül.
A párizsi dráma közelsége és rejtélyeinek részletes kiderítetlensége miatt, ott is tombol a nacionalista szédület. A párizsi szélsőjobb - Orbán tézisével egyetértőn - azt hirdeti, hogy a menekültekkel Európába „befészkelődtek” terroristák is. Igazolván a két középszerűség rokon vonásait.
