takarékszövetkezet;NAV;csalás;

- Harmincmilliót csalt el magának a kirendeltségvezető

Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása és információs rendszer, illetve adat megsértése miatt vádemelést javasolnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) győri pénzügyi nyomozói egy mosonmagyaróvári nő ellen. A gyanúsított a nyomozók szerint takarékszövetkezeti kirendeltség vezetőjeként jogtalanul jutott harmincmillió forint állami támogatáshoz.

Az egyik Győr-Moson-Sopron megyei takarékszövetkezeti kirendeltség vezetőjeként dolgozó nő három különböző módszerrel jutott jogtalan támogatáshoz. Egyrészt a pénzintézet ügyfelei által ténylegesen igényelt támogatások összegénél magasabbat igényelt, másrészt a nevüket felhasználva, de a tudtuk nélkül igényelt támogatásokat, harmadrészt pedig fiktív személyek nevében igényelt támogatásokat a takarékszövetkezeten keresztül a Magyar Államkincstártól.

Főként lakásépítési, lakásvásárlási és gyermekek után járó támogatások megszerzése céljából nyújtott be valótlan igényléseket, a csalással kiutaltatott összegeket pedig saját számlájára tette át. Összesen 30 millió forint kárt okozott az állami költségvetésnek.

A pénzügyi nyomozók a kár megtérülése érdekében zárolták a nő valamennyi bankszámláját és ingatlanjait, így az okozott kár teljes egészében megtérült.

Cserbenhagyásos baleset szemtanúit keresik a fonyódi rendőrök - írja a police.hu.