A dráma, aminek folyamatát napra-nap a személyes feljegyzésekben végigkísérhetjük a Jaffa kiadónál most megjelent kötetben, happy enddel végződött. A kislány, akivel a zsidó származása miatt bujkálni kényszerülő fiatal nő terhes volt, szerencsésen megszületett, a csodával határos módon anyukájával együtt túlélte a gyilkos budapesti vészkorszakot. A kötet születésének története két évvel ezelőttre nyúlik vissza: egy családtag vitte be egy napló gépelt másolatát a Holokauszt Emlékközpontba, az eredeti példány már elkallódott. A kézirat véletlenül Szívós Erika kutató kezébe került, aki azonnal látta, különleges forrás birtokába jutott. Eredeti, az eseményekkel egyidőben vezetett beszámoló ugyanis nagyon ritka a magyarországi zsidó lakosság üldöztetéséről.
A holokauszt személyes történetei többségükben visszaemlékezések révén születtek és születnek. Azok a feljegyzések viszont, amelyek a német megszállástól a felszabadulás utáni hónapokig mondták el egy fiatal mama drámai küzdelmét a vészkorszakban, az eseményekkel egy időben születtek. Három történész-kutató fogott neki, hogy átfogó, komoly történeti áttekintést is nyújtó kötetté váljon a személyes naplójegyzetek sora: Szívós Erika mellett Huhák Heléna és Szécsényi András kezdték el feldolgozni, jegyzetekkel ellátni, tanulmánnyal elmélyíteni a ritka értékes dokumentumot. Ami így megszületett, különös triptichon. Az elő és utószó között olvasható napló a személyes élményeket mondja, a két tanulmány a tudományosan dokumentált történelemi hátteret rajzolja fel.
A napló olvasmányos, személyes mindennapjainak sodrását meg-megállítják a gondos lábjegyzetek, amelyek a pontos történelmi helyzetre adnak tudományosan hiteles magyarázatot. Az érzelmeket tolmácsoló, személyes feljegyzések mellé gazdag történelmi eligazítást kap az olvasó arról, milyen volt a budapesti zsidóság 1944-45-ös históriája. Ez feltétlenül megemeli a páratlan dokumentum történelmi értékét. Az alapos kutatói módszer azt a pluszt is magával hozza, hogy miközbena napló olvasója érzelmileg teljes egészében átéli a naplóíró kiszolgáltatott állapotát, pontosan képbe tudja helyezni a személyes élményt a történelmi tények viszonyában. Ez a könyv egyik legnagyobb értéke. A könyv szereplői közül egyedül a sárgacsillagos kismama és a férje nevét hagyta valóságosnak a könyv. Ők Dévényi Sándor és felesége, Anna, a család többi tagjai barátok, ismerősök más nevet kaptak.
A Kismama sárga csillaggal lapjai a legszemélyesebb élményeket osztják meg az olvasóval. Már az első soroknál mellbevágó tapasztalat, hogy milyen más számokat tudni a magyarországi holokausztról, más a történelem kijelentő mondatait olvasni a zsidóüldözésről, az ellenük hozott gyilkos rendeletekről, és egészen más, amikor mindezt személyre bontva az olvasó is átéli. „Bejöttek a németek! Nem akarom elhinni, hogy most nálunk kezdődik mindaz a borzalom, amitől úgy féltünk, s amit még csak hallásból ismertünk.”
A napló a német megszállást követő napon, 1944. március 20-án ezekkel a szavakkal kezdődik. Már az első mondatokban ott van a félelem, s mindvégig ott is marad a naplóban. Különös élmény ez, mert miközben Anna megpróbálja menteni magát és a családját, a félelem a legváratlanabb helyzetekben tör rá. A könyv nagy értéke a személyesség, a „benne lenni”-tapasztalat hitelessége. Ott érezni a sorokban a vészkorszak leglényegét, a kiszolgáltatottság, a bizonytalanság, a fenyegetettség elviselhetetlen súlyát. A könyv érzelmileg ragad meg, a személyessége nem ereszt.
Olvassuk, hogy amikor a férjnek munkaszolgálatba kellett bevonulnia, mérget adott át a terhes feleségének. „…magunknál fogjuk hordani, és ha látjuk, hogy nem megy másképp, bevesszük”, mondja neki. Az akkor 13 éves kisfiuknak is kimér egy hatékony porciót hozzá. Elképzelhetjük a jelenetet: a férj magának 3 doboz Sevenált tart meg, feleségének és fiának 6 dobozzal vásárol. „Ha szükség lesz rá, ne hagyjuk magunkat megkínozni, ez állítólag gyorsan és kevés fájdalommal hat”, mondja. És mi olvassuk.
Anna keményen harcol a magzatáért: a férje mindenáron rá akarja venni, hogy ne szülje meg. „Annak a gyereknek most nem lehet világra jönni”. És a naplóban az áll: „Nem tudok és nem is akarok már ezen változtatni.” Anna bátor és az utolsó leheletéig küzdeni kész nő a gyerekéért és a családjáért. Arról ír, hogy már tudja, mi az üldözöttnek lenni, félni az emberektől. Mikor felvarrja a sárga csillagot, először elfelejti, hogy zsidóknak nem szabad a villamos első kocsijába szállni. A vicéné már nem segít az elnehezült asszonynak, mondván: „semmi pénzért nem hagyja magát miattam inzultálni”. A naplóból kiderül, mi az gyakorlatilag, hogy csillagos házban lakhatást szerezni, újra és újra máshová költözni, a nyilasuralom alatt megúszni az utcára lépést, az élelemszerszezést..
A Jaffa kiadó könyvbemutatóján két szelíd arcú, szürke ruhás idősebb apáca is megjelent. A napló egy súlyos része arról az áldozatos segítségről szól, amelyet a Szeretet Lányai Társulat irgalmas nővérei életük kockáztatásával nyújtottak az üldözötteknek. Annával és a kisbabájával együtt még vagy 150 kisgyerek és félszáz felnőtt kapott menedéket egy időre a zárdában, míg a nyilasok szét nem verték a menedéket. Anna és a kislánya megmenekült, a férj és a kamaszfiú is túlélte a vészkorszakot. A napló utolsó mondata az újszülöttről szól: „Akartam őt, és nekem lett igazam, mert ő nekünk minden örömünk és kárpótlásunk.” Sikertörténet a XX. századból.