- A politika, különösképpen Magyarországon, igyekszik az élet minél több területét elfoglalni. Nem kivétel ez alól a nyelv sem. Az első Orbán kormány idején például törvény is született arról, hogy az üzletek cégtábláin magyarul is föl kell tüntetni a vállalkozás nevét, valamint a szolgáltatást. Ha ma sétálunk a fővárosban, vagy vidéki településeken, nem sok jelét látni, hogy bárki is komolyan venné ezt a talán ma is érvényben lévő jogszabályt. Mi értelme az ilyen törvényeknek?
- Az lehetett az értelme, hogy mérték a közvéleményben, hogy hány százalékot hozhat, ha előírják, hogy a cégtáblákon magyarul is mindent fel kell tüntetni. Gondolom megállapították, hogy fél-egy százalékot lehet egy ilyen törvénnyel nyerni. Nyilván megérte nekik. Egyébként semmi értelme nincs, sem akkor, sem most semmi hatása nem volt, illetve nincs. Kőbányán például, ahol jelentősebb kínai kisebbség él, minden kínaiul van kiírva, még az is, hogy „Vigyázz, kocsibehajtó!”. Bennszülöttek alig járnak arra, senkit nem zavar, hogy nem magyarul írják ki az üzletek nevét, a tájékoztató szövegeket.
- Kiszabadulva a nyelvtan és a nyelvvédelem korlátai közül, maga a nyelv a politika eszköze is. Szavakat, fogalmakat torzíthat, jelentésüket változtathatja meg. Ez mennyire hatékony fegyver?
- A politikában a nyelvet legfőképpen a propagandában használják. Először a XX. században az olasz fasiszták és a német nácik vetették be - mai szóval politikai píárjuk érdekében. Addig a nyelv, a szavak elsősorban a szónokok eszköze volt, retorikai képességeikkel igyekeztek maguk mellé állítani a hallgatóságukat. A XX. században ez már a rádió, az újságok, majd később a tévé megjelenésével az emberek módszeres meggyőzésévé alakult át. A múlt század találmánya, hogy a politika ilyen töménységgel foglalkozzék a nyelvi trükközéssel. Ennek már nem sok köze van a szónoklathoz. Mindenesetre a propaganda nyelvhasználata igen gyorsan elterjedt, a politika eszközévé vált. Ezekkel a fogásokkal természetesen nem csak Magyarországon éltek, élnek. Amerikában már a ’70-es évektől profi propaganda stábok segítették a politikusokat, sőt, szakkönyvek is megjelentek ebben a témában. Jól megfigyelhető, hogyan igyekeztek itthon és külföldön nyelvi eszközökkel elhódítani egymástól a terepet a politikai pártok.
- Mik ezek a nyelvi trükkök?
- Ami a leginkább feltűnik, az a szókincs. Ha például megjelenik egy új szó, arra felfigyelnek az emberek. De nagyon fontos a stílus is. Nem mindegy, hogy egy párt, vagy politikus, milyen stílusban nyilvánul meg. A stílusbeli trükkök már sokkal kevésbé feltűnőek a közvélemény számára. A trükkök közé sorolható az is, hogyan fűzzük a gondolatokat, hogyan vitatkozunk.
- Milyen példák vannak ezekre a trükkökre?
- A Fidesznek van például egy sajátos érvelési technikája. Ez afféle jogászkodós, szófacsaró technika, amit gyaníthatóan tanítanak és gyakoroltatnak is a politikusaikkal.
- Hogyan cserélgeti a hívószavait a politika?
- A szókincsnél említhető például a Fidesz esetében a „polgár” szó használata. Szinte minden mondatukba beleszőtték, de nem véletlenül választották ki éppen ezt a szót. A pletykák szerint nem is a Fidesz találta ki, hanem egy másik párt. A polgár a szocializmusban viszonylag negatív töltéssel bírt, mert nem munkást, nem parasztot, hanem egy kicsit gyanús harmadik csoportot jelölt, némi ellenzéki ízzel. A ’90-es évek végén, az ezredforduló táján erre még rá lehetett játszani, hogy a rendszerváltás előtt ez afféle ellenzékies gondolkodást idézett fel. Ugyanakkor a nyugatias polgári világra, az anyagi biztonságra is utalt. Tagadhatatlan, nagyon ügyes választás volt.
- Akkor vajon miért váltak meg a „polgártól”?
- Vélhetően rájöttek, hogy az idő múlásával már nincs meg az a hatása, mint korábban, és átálltak a „magyar emberekre”. Valószínűleg ezeket a váltásokat közvélemény-kutató mérések előzték, előzik meg. Így állíthatóak már létező szavak a saját szolgálatunkba. Most a „nemzeti” a hívó szó. Jelentése: állam-, illetve Fidesz-közeli.
- Ma a politikai közbeszédben már az ellenzék is nemzeti oldalról beszél, ha a kormánypártokról esik szó. Elfogadták ezt a szóhasználatot?
- A jelek szerint igen, és ez a legrosszabb, amit tehettek. A Fidesz ezzel elérte, hogy van a „nemzeti” és logikusan a „nem nemzeti” oldal. A „nemzeti” fogalmát a Fidesznek sikerült lefoglalnia. Ebben az ellenzék is hibás, de az is igaz, hogy nagyon nehéz az ilyen trükkökkel szemben harcolni.
A múlt század találmánya, hogy a politika ilyen töménységgel foglalkozzék a nyelvi trükközéssel
- Ahogy elkopott a szocializmusban a „szocialista”, a Fidesznél a „polgári”, a „magyar emberek”, ez a sors vár a „nemzetire” is?
- Szerintem ennek a szónak a hatékonyságát is mérik, és ha már nem hoz eleget a szavazóbázisba, akkor le fogják cserélni. Az ellenzék a közösségi oldalakon mémeket gyárt erről, és jót mulat, de ez a kormányt - gondolom - nem zavarja, a széles közvéleményhez pedig el sem jutnak ezek a fricskák. Az ismert szavak mellett pedig újakat is bevetnek, mint például a „rezsicsökkentés”. Ez nem átértelmezése egy szónak, hanem egy új kifejezés bevezetése. Ez egy nagyon hatékony eszköz, mert ha elnevezünk valamit, aminek addig nem volt neve, az már egy intézményesült, bevett szokás képzetét kelti. Ez akkor is így van, ha egyébként egy nem létező intézményt még csak éppen ki akarok alakítani. Ilyen az „ideiglenes biztonsági határzár” is. Ilyen szakkifejezés tudtommal nincs, de mivel elég gyakran használták, az átlagember fejében úgy jelenik meg, hogy ez egy katonai szakszó. Gondolom, a propaganda-csapat összeült, hogy valamilyen nevet adjanak ennek a létesítménynek, mert drótakadálynak, vagy kerítésnek nem nevezhették, és kitaláltak egy olyan kifejezést, ami létező fogalom látszatát keltette.
- A szófacsarások mögött tehát profikat kell keresni?
- Nem tudom bizonyítani, de biztos vagyok benne. A lényeg, hogy az új elnevezést az emberek természetesnek és létezőnek fogadják el. Ebben rejlik a hatékonysága és a veszélye. Az ellenzéki stratégiának ebben az esetben is annak kellene lenni, hogy ne vegye át ezeket a kifejezéseket. Ha átveszik, a kormányzat malmára hajtják a vizet, mert ráerősítenek arra, hogy igen, ezek létező intézmények.
- Említette, hogy a stiláris trükkök már nehezebben észrevehetőek. Hol bukkanhatunk ilyenekre?
- Például Orbán Viktor beszédeiben. Jellemzői ezeknek a szövegeknek az ál-régies szavai, veretesnek tűnő fordulatok. Így az "én" helyett alkalmazott "jómagam", "év" helyett "esztendő", és lehetne sorolni. Ehhez járul a természetellenes hangsúlyozás, minden szót hangsúlyozok, mintha diktálnék, vagy értelmi fogyatékosokkal beszélnék. A hatást fokozza a hanghordozás. Azt az érzetet igyekszik kelteni a hallgatóságban, hogy az emelkedett szellemű emberek így beszélnek. Ez általában célba is talál olyanoknál, akiknek nem fejlődött ki a stílusérzékük, és nem érzékelik ezekben a beszédekben az álságosságot, az álszenteskedést, valamint azt, hogy ezekben a szövegekben semmi sem igazi. Érdekes, hogy az utóbbi időben az ál-népiesség kevéssé dívik az Orbán-beszédekben.
- Az sem tűnik fel a többségnek, hogy ezeknek a beszédeknek egyébként nincs mondanivalójuk, nincs értelmük?
- A legtöbben nem elemzik az Orbán szövegeket. A tartalomra nemigen figyelnek oda. Ami eljut hozzájuk a híradókból, azokból a foszlányokból inkább csak a hangulati elemeket fogják föl. Az üzenet lényegét megtudják más forrásokból, kommentárokból. A hatalomnak elég, ha a kulcsszavak megragadnak az emberekben. De ez máshol is így van, nem csak Magyarországon.
- Mit tud ezzel szembe állítani az ellenzék?
- Egyelőre semmit. Az ellenzék nagy részének megszólalása szikár, száraz, bár nagyon szakszerű, csak az emberek többsége számára a lényeg érthetetlen és kibogozhatatlan. Ez akkor is igaz, ha esetleg sokkal több értelme van, mint egy Orbán-beszédnek. Nem tudom, mi lehetne az ellenszer. Azt nem szeretném, ha ugyanazt az álságos semmitmondást vetnék be. Talán az LMP és a PM azok, amelyek legalább megpróbálnak kevésbé bikkfanyelvet használni, és szóképeket alkalmaznak. Egyelőre ez sem tűnik nyerő megoldásnak, valami egészen újat kellene kitalálni. Ha mégis adhatnék tanácsot, azt javasolnám, használjanak minél egyszerűbb szavakat, beszédmodort, a szakszerűsködés helyett. Talán a hétköznapi nyelvezetet, kitérők nélküli rövid mondatokat lehetne szembeállítani az álságos, ál-emelkedett stílussal.
- Meglehetősen monotonnak tűnik a Fidesz és a kormány érvelése. Mégis hatásos. Miért?
- Nagyon jól felkészítik erre a nyilatkozókat, és ezek a trükkök nem ismeretlenek a retorikából sem. A frontemberek kapnak egy tájékoztatót, milyen kérdésekre számíthatnak a sajtótól, az ellenzéktől. Ezeket többnyire fel is teszik nekik. A kezükbe adnak egy érvelő kártyát az őket érintő témakörökben, hogy aszerint reagáljanak. Egy másik gyakori retorikai trükk, hogy nem a kérdésre válaszolnak. Arra is kiképezték a megszólalókat, hogy bizonyos kérdésekre hogyan kell mást válaszolni, mint amiről kérdezték őket. Ha például megkérdezik őket, miért kap többet az ösztöndíjas, mint az őt oktató adjunktus, akkor arról kezd el beszélni a nyilatkozó, hogy mennyit emeltek az egyetemi oktatók bérén az elmúlt években. Ha már nincs más lehetőség, akkor az előző kormányra kell mutogatni, vagy külföldi példákra hivatkoznak.
- Mi jellemzi általában a Fidesz, illetve a kormány kommunikációját?
- A folyamatosan, évek óta tartó válságkommunikáció. Nagy cégek, ha beüt valami botrány, válságstábot állítanak föl, s amíg el nem csitulnak a hullámok, addig van dolguk. A kormányzat azonban úgy tesz, mintha állandósult volna valamilyen fenyegetés. Ez a kommunikáció ott kezd veszélyessé válni, amikor önállósulva már maga idéz elő konfliktusokat.
- Közhellyé kopott, hogy minden erőszak a szavakkal kezdődött. Hová vezethet a "migránsozás" és a terrorizmus összekapcsolása?
- Való igaz, hogy a nyelvi bűvészkedés egy idő után a valóságra is hathat. Főleg, ha tömegmozgalommá, vagy állami politikává válik. Felelősség terheli azt, aki a nyelvet nem csak népszerűségi mutatók javítására használja, hanem arra is, hogy embereket valamire rávegyen. A XX. századi diktatúrákban a nyelvi eszközöket nem csak a népszerűség fokozására vetették be, hanem hogy a lakosság nagy részét különböző kisebbségek ellen uszítsák, és a gyűlölet azután cselekvésbe csapott át. Nehéz meghúzni azt a határt, amíg csak az önkép javításáról van szó, és hol kezdődik mások befolyásolása valamilyen rossz irányba. Bizonyos értelemben ez a "nemzeti", mint kulcsszó már ennek a határán van. Ha ezt túlzásba viszik, a szomszédos, vagy más népekkel szemben ellenséges érzelmeket szíthat. Ez nagyon káros és nem kívánatos. A menekültáradat kezdetén a kormány már azzal hamisította a tényeket, hogy bevándorlóknak nevezte ezeket az embereket, holott eszük ágában sem volt Magyarországon letelepedni. Márpedig a bevándorló azt jelenti, hogy valaki egy adott országban szándékozik letelepedni. Szerintem a fideszes politikusok ezt a „bevándorlózást” is központi döntés alapján kommunikálták. Lehet, hogy azért tértek át a migránsra, mert a méréseik azt mutatták, a bevándorló már nem mozgósít eléggé, hisz a vak is láthatta, a menekültek igyekeznek mielőbb elhagyni Magyarországot. A migránst egyébként a semleges, illetve az ellenzéki sajtó használta, főleg azért, hogy megkülönböztesse a menekülteket a bevándorlóktól. Az amúgy tárgyszerű migráns kifejezés is átcsaphat negatív jelentésűvé, ha átveszi a gyakran használt szövegkörnyezet hangulatát. Ha a migráns szót folyamatosan olyan szövegkörnyezetben használják, hogy a terroristához áll a legközelebb fogalmilag, akkor előbb-utóbb átveszi azt a jelentés tartalmat.
- Működik az emberekben valamiféle immunitás a verbális trükkökkel szemben?
- Nem vagyunk ezek ellen fölvértezve. A Fidesz ráadásul ügyesen vált, amikor kezd kiüresedni valamelyik hívószavuk, a stiláris sunyiságokat pedig a többség észre sem veszi. Az iskolai nyelvi nevelésnek az lehetne az értelme, hogy a gyerekek nyelvérzékét fejlessze, hogy tudatosan figyeljék, vegyék észre, hogy miért ezt vagy azt a szót használta a beszélő, érzékeljék az álságos megfogalmazást, a hazugságot. Ez talán némi védelmet nyújtana a politikai és a reklámszövegek áradatában.
