Nem szeretem a köztévének hazudott párttelevízió műsorait, de időnként a 3-as csatorna retro műsoraiba szívesen bele-belenézek. Nem annyira a „poros” műsorokat élvezem, sokkal jobban szeretem fürkészni a közönséget. A tupírozott hajú hölgyeket decens kisestélyikben, szerény gyöngysorral a nyakukban, kísérőiket öltönyben, nyakkendőben, jól fésülten. Akkor még illett megtisztelni a színházat.
Első munkahelyemen, a szép emlékű Esti Hírlapnál, Lantos Laci, a rovatvezetőm úgy engedett el az első interjúmra, hogy előtte ruhavizitre kellett nála jelentkeznem. „Tiszteld meg a riportalanyodat, hogy ő is tiszteljen téged!” – adta útravalónak.
Lehet, hogy mindez ma már ósdi intelem, de ma is sokat elárul mindenkiről a külső megjelenése. Elképzelni sem tudtam volna korábban, hogy a világ vezető politikusainak találkozójára a minket képviselő miniszterelnök zsebre tett kézzel döcög be a terembe, és így elegyedik beszélgetésbe a németek kancellár asszonyával. És nem mondja neki senki, hogy „Vitya, ne má!” Persze ne legyünk türelmetlenek, Felcsúton bevett dolog szotyolát köpködni, volt idő, amikor a parlamentben - ifjú reménységként - lobogó ingben kiabálta be a KDNP-seknek: „térdre csuhások!”. Hol van már mindez? Ma ő térdel előttük…
Sokáig bosszantott az ifjú futsalos külügyér dzsudzsákosra felnyírt, agyon zselézett frizurája is, mert kivagyiságot sugárzott. És aki így érezte, jól érezte, mert minden szava, kijelentése, be- és kiszólása pártja pökhendiségét mintázta.
Most megváltozott. Szijjártó feje, „rőzsét” váltott, eltűnt a kilónyi zselé, legutóbb már normális frizurával jelent meg a világ előtt. Lehet, hogy jelent valamit?
