baleset;Napkor;

- Hárman beszorultak az összeroncsolódott járműbe Napkornál

A személygépkocsi vezetője okozhatta azt a balesetet, amelyben kilencen sérültek meg a Nyíregyháza és Beregszász közötti 41-es úton Napkornál hétfőn - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Fülöp Gergely őrnagy elmondta, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a személykocsi sofőrje az alsóbbrendű útról hajtott ki járművével a védett úton közlekedő kisteherautó elé a 41-es út 12. kilométerszelvényében 16.40 körül.

Megerősítette: a balesetben kilencen sérültek meg, hatan a személygépkocsiban, hárman a kisteherautóban, többen súlyosan.

A szóvivő közölte, hogy a teljes útlezárást 18.30-kor feloldották, fél pályán rendőrök irányításával megindult a forgalom. 

Dóka Imre, a szabolcsi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője korábban azt közölte, hogy hárman az ütközéstől összeroncsolódott személyautóba szorultak, őket a tűzoltók szabadították ki.

Magyarország a pártfinanszírozás átláthatósága terén tett tíz ajánlásból csak kettőt hajtott végre vagy kezelt sikeresen és csak korlátozott előrehaladás történt azok teljesítésében, ráadásul még az Európa Tanács illetékes szervének jelentése is "szépít", hiszen az egyik pozitívum valójában aligha tekinthető annak. Eközben a korrupcióellenes harc pedig - szemmel láthatóan - elbukott a pártok közötti marakodásban. Az ellenzék szerint állami szintűvé vált a korrupció, a kormánypártok pedig úgy látják: az MSZP és a Jobbik van tele korrupciós ügyekkel.