– A budapesti ünneplés minden bizonnyal felejthetetlen élmény marad, ám a norvégok elleni kettős győzelem után gyorsan vissza kellett térnie Lengyelországba. Hogy fogadták Krakkóban?
– Varázslatosan. Vagy tucatnyian kérték, hogy vigyek magyar válogatott mezt. A klub munkatársai, a csapattársak és a szurkolók is gratuláltak ahhoz, hogy kijutottunk az Európa-bajnokságra.
– Annyi bizonyos, hogy a lengyelekkel nem csaphatunk össze jövő nyáron.
– Így van, hiszen mindkét együttes a harmadik kalapból várja a sorsolást.
– Ami azt illeti, két év alatt nagy utat járt be – akárcsak a magyar labdarúgó-válogatott.
– Ma már kijelenthető, hogy a 2013-as, romániai összecsapás fordulópontot jelentett az életemben. A jelenet alighanem minden focikedvelő előtt ismert: a második percben elkövetett hibámból Marica gólt szerzett, három nullára kikaptunk, és a közvélemény számára én lettem az első számú bűnbak. Akkor még Szombathelyen futballoztam, és egy kisvárosban még inkább éreztem, hogy divat lett nevetni rajtam, pillanatok alatt a gúny tárgyává váltam. Kerestem a kapaszkodót, valamit, ami kihúzott volna ebből a szörnyű lelkiállapotból, de sok támaszom nem volt.
– Talán csak az öniróniája, hiszen nem sokkal a történtek után – igaz, végtelenül keserűen – már mosolygott önmagán, és a szituáción, amibe került.
– Nem tehettem mást. Tudtam, többre, sokkal többre vagyok képes, ismertem a céljaimat, s bár azzal is tisztában voltam, hogy nem lesz könnyű, de elindultam az úton. Zavartak a kritikák, de nem reagáltam rájuk. A hibám után igyekeztem javítani a játékomon, rengeteg pluszmunkát végeztem, s amikor ismét megkaptam a lehetőséget, élni tudtam vele. Hozzáteszem, amikor a szeptember eleji, románok – már megint a románok… – elleni mérkőzésen Juhász Roli sérülése után beálltam, pontosan tudtam, még egy baki, és egy életre eltemetnek…
– Remekül futballozott, akárcsak a piros-fehér-zöld nemzeti csapat. Ön tudja, mi a titok, a sikerrecept?
– Ahogy telt, múlt az idő, jöttek a meccsek, egyre inkább éreztük, nem elérhetetlen az Eb-tagság kiharcolása. Összekovácsolódott az együttes, a védekezésünk nagyon rendben volt, Dárdai Pálnak sikerült maga mellé állítani minden futballistát. A helyét átvevő Bernd Storck is ezen az úton haladt tovább.
– A Norvégia elleni pótselejtező-párharcban pedig feltették az i-re a pontot, pedig a legtöbben egy garast sem adtak volna a magyar sikerért.
– Óriási lehetőséget kaptunk, élni kellett vele. Az oslói meccs kemény volt, akadt egy-két veszélyes szituáció, de a budapesti visszavágón már éreztem, hogy nem lehet gond. Pályafutásom legszebb napja, éjszakája volt, amikor kiharcoltuk, majd ünnepeltük az Európa-bajnoki részvételt.
– Nincs vége az elismeréseknek: a labdarúgás statisztikájával foglalkozó whoscored.com – Királlyal, Kleinheislerrel és Dzsudzsákkal együtt – berakta a pótselejtező álomtizenegyébe.
– Felértem a csúcsra: Zlatan Ibrahimovic „csapattársa” vagyok… Komolyra fordítva, örülök, hogy elismerték a teljesítményemet.
– Guzmicsot az olasz Lazio figyeli… Ehhez mit szól?
– Jól hangzik, de semmi többről nincs szó. Valamelyik olasz lap bedobta a nevemet a római csapattal kapcsolatban, ami már önmagában óriási fegyvertény, még akkor is, ha nem igazolok a Lazióba.
– Gyanítjuk, ezt egyáltalán nem bánnák a Wisla Kraków szurkolói.
– Remekül érzem magam a klubnál. A szerződésem további másfél évre ideköt, a csapat jól szerepel, folyamatosan játszom: mit kívánhatnék még?
– A Wisla-rajongói sem vágytak többre, remekül teljesítő külföldi, aki az anyanyelvükön ad interjúkat…
– Szerintem természetes, hogy megtanultam lengyelül. Nem jártam tanárhoz, inkább figyeltem a szituációkat, az embereket.
Magyarok a WhoScored szakportál álomcsapatában
