Zöldzóna;Kína;gibbon;

Fotó: Gettyimages

- Örömteli gyarapodás a fehérarcú gibbon-populációban

Növekvőben a ritka, veszélyeztetett fajok közé sorolt fehérarcú gibbonok száma a délnyugat-kínai Jünnan tartományban - számoltak be egy friss felmérést követően helyi állatvédők a Hszinhua hírügynökségnek.

A közelmúltban befejezett térségi kutatás megállapította, hogy e keleti fehérarcú gibbonokból nagyjából 200 él Kínában, három település körzetében. Tohung prefektúra területén csaknem 80 állatot találtak, míg 2008-ban 60 körül volt a számuk - közölte Fan Peng-fej, a vadon élő állatok védelmével foglalkozó egyetemi professzor.

A helyi erdészeti hivatal illetékesei szerint az örömteli fejlemény mögött a fokozott környezet- és természetvédelem, valamint az emberek ezzel kapcsolatos ismereteinek bővülése húzódik meg. Mint kiderült, más területeken, így Paosan város körzetében azonban a gibbonok számának csökkenését tapasztalták, ezért a szakemberek úgy vélik, e részeken nagyobb figyelmet kell szentelni az állatok élőhelyének megóvására, a vadászattal szembeni határozottabb fellépésre.

A keleti fehérarcú gibbonok Jünnan mellett India északkeleti részén és Észak-Mianmarban találhatók meg. Kínában országos szintű védettséget élveznek, de nemzetközileg is a veszélyeztetett fajok közé sorolják őket.

Hivatalosan is bejelentette pénteken a választási bizottság: a Nobel-békedíjas ellenzéki vezető, Aung Szan Szú Kji pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért megnyerte a mianmari (burmai) parlamenti választásokat.