korrupció;feljelentés;Vác;Habsburg;szerelem;

- Korrupció? - Habony új szerelmének apja tett feljelentést

Több, százmilliós értékűre becsült, Vácon történt visszaélésgyanús ügyben tett tavaly feljelentést Nagy Péter, helyi vállalkozó. A férfi úgy érzi, az elmúlt közel másfél évben érdemi fejlemény a városvezetéshez köthető ügyek kivizsgálásában nem történt. Van olyan ügy, amelyik már másfél éve van a nyomozó hatóságnál, de eddig még senkit sem gyanúsítottak meg - írja az Átlátszó. 

Ez utóbbit az oknyomozó portál megkeresésére a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette, egyúttal közölték, hogy környezetkárosítás és hűtlen kezelés gyanúja miatt folynak az eljárások. A vállalkozó szerint nem kizárt, hogy magas beosztású kormányzati politikus közbenjárása lassítja a nyomozást, de erre nincs bizonyítéka. Ha ez igaz, akkor nem kizárt, hogy a háttérben komoly erők ütközhetnek, a feljelentő Nagy Péter lányának ugyanis Habony Árpád udvarol.

Nagy Péter szerint egy, az önkormányzat gazdálkodását érintő a jelentés többek között azt a kérdést is felveti, hogy miért csökkent a városi vagyon a vizsgált három évben. Az építési vállalkozó, aki 2014-ben független polgármester-jelöltként indult az önkormányzati választáson, összefüggést vél felfedezni az ÁSZ megállapításai és az általa másfél éve feltárt visszaélésgyanús ügyek között – ezek egy részében - Nagy szerint - a város egyik alpolgármestere is érintett lehet. Ahogy erre fel is hívta Pintér Sándor belügyminiszter, Papp Károly országos rendőrfőkapitány, Polt Péter legfőbb ügyész és Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjének figyelmét a hozzájuk eljuttatott beadványában. Nagy első feljelentéseit a tudomására jutott ügyekben még  2014 júniusában tette. (...)

Az egyik  ügyről Nagy akkor értesült, mikor tavaly indult a polgármesteri székért. Egy váci lakos hívta fel a figyelmét, hogy a város északi részén, egy Natura 2000-es természetvédelmi területen több ezer köbméter vasúti bontásból származó veszélyes hulladékot raktak le, és ugyanez történt a városi ivóvíz kutak külső védterületén. A pályát tavaly szeptemberben, két héttel az önkormányzati választás előtt adta át a megyében komoly befolyással rendelkező Harrach Péter. Az eseményen természetesen jelen volt a város később újraválasztott polgármestere, Fördős Attila és a Nagy Péter feljelentésében név szerint is emlegetett Pető Tibor alpolgármester, aki szintén újrázni tudott. A megye erős embere, Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, aki a váci választókerület Fidesz-KDNP-s jelöltjeként jutott az Országgyűlésbe.(...)

Nagy Péter az elhúzódó rendőrségi nyomozás miatt azt gyanítja, igazak lehetnek azok a városi pletykák, melyek szerint a városvezetés érdekében egy magas beosztású kormánypárti képviselő keze elérhetett a megfelelő helyekre. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az Átlátszó megkeresésére azt a tájékoztatást adta, hogy környezetkárosítás, illetve hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódnak. Ez utóbbival kapcsolatban azonban nem árulták el, hogy melyik ügyben vagy ügyekben valósulhatott meg a bűncselekmény, csak annyit tettek hozzá, hogy gyanúsított még egyik eljárásban sincs. Mivel a feljelentésben nevesítették Pető Tibor alpolgármestert, az Átlátszó őt is megkérdezte az ügyekről. Pető szerint lejárató kampány folyik ellene, a vádak minden alapot nélkülöznek.

a teljes cikk itt olvasható

Csaknem 380 DNS-mintát vizsgáltak meg, híváslistákat ellenőriztek, még buszsofőröket is megkerestek a nyomozók, miután Kubatov Gábor, az FTC elnöke, a Fidesz pártigazgatója fenyegetve érezte magát és családját, ezért ő, illetve egy másik ügyben az asszisztense a rendőrséghez fordult – tudta meg a Magyar Nemzet.