Afrika;Malawi;Shire-folyó;

- Egy ország, ahol vízilószóra ébrednek

Az elefántcsorda megszokott időben vonul át a folyón és ez a látvány éppoly mindennapos Malawiban, mint a napfény. Az afrikai ország népe ma már máshoz is kezd hozzászokni. Például a magyar orvosokhoz és a dán sörökhöz.

Afrika talán egyik leginkább titokzatos országa Malawi. A nyugat-európai és az amerikai utazási irodák ugyan szerveznek utat a fekete földrész harmadik legnagyobb tava mellé, de tömegturizmusról ma még igazán nem beszélhetünk. Pedig a természet itt is bőségesen gondoskodott látnivalókról. Az 500 km hosszúságban elnyúló és 50 km széles Malawi tó három ország számára is a határvonalat jelenti. Ráadásul ez a Föld harmadik legmélyebb tava, ahol a legtöbb halfaj él a világon. Nem véletlen, hogy már létrehozták a Malawi-tó Nemzeti Parkot, kifejezetten a halak védelmére.

Tízféle népcsoport hazája

A vidék valamikor a rabszolga kereskedelem központja volt. Ma már a lelkes környezetvédők és természetfotósok paradicsoma. Mindez nem zavarja az itt élőket, akik hosszú kivájt csónakjaikon továbbra is kimennek a vízre élelemért. A Kasungu Nemzeti Park nagyvadjairól, a Shire-folyó felső szakaszán lévő mocsaras Liwonde Nemzeti Park rengeteg elefántjáról ismert.

Az ország felfedezésére talán május és augusztus között legjobb a klíma. Ilyenkor a magasföldi és szubtrópusi éghajlat miatt kellemes, 25-28 fok körüli hőmérséklet és porszáraz utak várják a turistát. A porszáraz itt valódi port jelent, hiszen Malawiban csak az utak egyötöde aszfaltozott. Az esős évszakban a mellékutak szinte járhatatlanok. Ennek megfelelően a helyiek a legtöbbször gyalog tesznek meg akár száz kilométeres távokat is. Lehet, hogy nemsokára a londoni postások régi, piros kerékpárja lesz a státuszszimbólum, amikből 8000 darabot juttat Malawiba egy alapítványi program.

A lakosság többségét jelentő csicsevák mellett még majd tízféle bantu népcsoport él itt, többé kevésbé békés körülmények között. Errefelé még szerencsére nem jellemző a vallási türelmetlenség és erőszak. Ráadásul az itt élők több mint négyötöde keresztény és a 15 évesnél idősebbek tudnak írni és olvasni, ami nagyban köszönhető az angolra nagyban hasonlító oktatási rendszernek.

Van honnan fejlődni

Egy átlagos reggelen elefántcsorda vonul át a Shire-folyón Malawiban. A folyó a Malawi-tó vizét vezeti a Zambézibe. A környéken nem csak elefántok, hanem krokodilok és kafferbivalyok is nagy számban előfordulnak. Víziló pedig annyi él itt, hogy a környékbeli kunyhókban néha a hangjukra ébrednek a helybeliek. Az egészségügyi ellátás komoly gondot okoz az itt élőknek. Nagy a szegénység, de a gazdaság folyamatosan fejlődik. Malawiban a hétvégén magyar napot is tartott a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ, a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséért. A portugálok már vasutat építenek, a dánok sörgyárat hoztak létre. Blantyre város iskolájában a gyerekek Magyarország-totót is kitölthettek, a felnőttek pedig megismerkedhettek a magyar kultúrával és gasztronómiával, a Magyar Kulturális és Kereskedelmi Központ szervezésében.

Szeremley Csaba, a Központ igazgatója elmondta: a gazdasági és a kulturális kapcsolatok erősítésén dolgoznak, és ennek a tevékenységnek a része a magyar nap megrendezése. A rendezvényen hivatalosan felkérték Abdul Gaffar Omar helyi üzletembert, hogy képviselje a magyar napot is szervező Magyar Kereskedelmi és Kulturális központot. Omar szerint jelentős üzleti kapcsolatokat is létre tudnak majd hozni a két ország gazdasági szereplői között.

Disznóvágás és pogácsa magyar módra

A 16 milliós délkelet-afrikai országban - amely Magyarországnál kicsit nagyobb - a kínai, az angol, a francia befektetők már jelen vannak. A HTCC (Hungarian Trade and Cultural Center) feladata, hogy a magyar vállalkozók piacra jutását segítse, Magyarország ismertségét növelje, és a kultúránkat bemutassa az itt élőknek.

A gyerekek errefelé minden ajándéknak örülnek. Szijjártó Sarolta, a Magyar Afrika Társaság jószolgálati nagykövete egész nap apró, kedves meglepetésekkel várta a kicsiket. A magyar napon természetesen a Magyar Afrika Társaság szervezésében önkéntesként Malawiban dolgozó magyar orvosok is ott voltak. Pálinkás Edina és Jakkel Anna eddig több mint 1500 beteget láttak el, ami óriási segítséget jelentett a helybelieknek. Itt nincs áram, a vízért kilométereket kell gyalogolni a száraz évszakban. Sokaknak ez az egyetlen reményük a gyógyulásra. Az emberek többsége minden nap kemény fizikai munkát végez, kocsijuk nincs, ezért kénytelen a hátukon cipekedni.

Az afrikai Malawi magyar napra ellátogató lakói megismerhették a disznóvágás és a pálinkafőzés titkait, a helyi iskolások pedig magyar vonatkozású performansszal készültek a rendezvényre, Nagy sikere volt még a Túró Rudinak és a pálinkának is. A gulyás volt azonban a programok fő attrakciója, s a napot fergeteges parti zárta magyaros hangulatban, afrikai ritmusokkal.

Tiltakozott a tajvani ellenzék a szombaton zajlott történelmi kínai-tajvani államfői találkozó miatt. Szingapúrban 66 év után első alkalommal tárgyalt egymással a kínai és a tajvani elnök. Hszi Csin-ping és Ma Jing-csiu "semleges" területen ült tárgyalóasztalhoz. Szimbolikus kézfogásuk percekig tartott, a mintegy egy órás megbeszélést vacsora követte.