De díjak ide vagy oda, a harmadik napon már velük egyenrangú esemény volt a párizsi mozik e heti bemutatója, Nemes Jeles László Saul fia című filmje. A nemzetközi díjeső után hónapokkal valamennyi napilap, hetilap ezt méltatta. A Libération művészi gonddal megtervezett címlapján ezzel indult, majd két teljes oldalát szentelte neki. Vitathatatlan remekmű, írta róla, és visszaemlékezett, hogy húsz éve, a „Schindler listája” indulatos vitákat provokált. Ma a Saul fia körül semmi hasonló, tapsvihar és elismerés. A Le Monde azt a kérdést tette föl, lehet-e bármit is hozzátenni a Nemes Jeles film sikeréhez? Megrázó, lélekbe markoló. A Le Figaro is arra emlékeztet, hogy egyértelmű a tisztelet. Csak annyi mondható el az alkotásról, hogy csodálatos. A L’Express szerint a történet egyszerű, ugyanakkor sok rétegű. Olyan történetet mesél el, amelyet az emberi emlékezetnek meg kell őriznie. Egy mondható el róla, megnézni, megnézni és mindig megnézni.
A L’Obs keserűséggel azt regéli el, hogy az egyébként a világ filmművészetének élvonalát jelentő francia műtermek kétbalkezesen nemzetközi sikert szalasztottak el. Nemes jeles Párizsban, a Politikai Tudományok egyetemén szerezte a diplomáját, Clara Royer, a forgatókönyv írója a Sorbonne professzora, de Budapesten él. Mindketten francia kultúrájúak, és elsőként az évi kétszáz filmet gyártó ottani műhelyeknek kínálták föl a Saul fia forgatását, onnan reméltek anyagi hátteret. Eltanácsolták őket. Kényszerből tértek vissza Magyarországra, ahol tárt karokkal fogadták jelentkezésüket, összejött a pénz és sokkal szerényebb gazdasági körülmények között készült el a film.
Az idén májusban, Cannes-ban pedig összejött a nagydíj. Keserűen és fejet hajtva fűzte hozzá a történethez a nagy tekintélyű párizsi politikai és kulturális hírmagazin, a Szajna parti bemutató napján.
