Az Amerikai Egyesült Államoknak nem a tapintat és más országok törvényeinek, belügyének tiszteletben tartása a legerősebb oldala. Amerika visszaélve helyzetével „kiosztja” szövetségeseit, ellenségeit egyaránt. Jogot formál arra, hogy megszabja, mit tegyenek mások, de jaj annak, aki bírálni merészeli bel- és külügyeit.
Tartalmilag egyetértek Collen Bell nagykövetasszonnyal, a diplomáciai etika szabályainak megsértésével azonban koránt sem. Azt nem lehet elfogadni, hogy bírálatával senkit és semmit sem sértett meg, hiszen elődei már évtizedek óta ugyanezt teszik, a mostani fellépése nem egy "neveletlen" politikus félrelépése, hanem USA, Washington által támogatott gyakorlata. A nagykövet asszony bírálat tárgyává tette „demokratikus” módszereinket, a korrupciót, a sajtó- a szólásszabadságot, a paksi atomerőmű bővítését, a magyar kormány menekültügyi politikáját.
De hadd kérdezzem meg: az Egyesült Államok belső gondjai, külpolitikája nem hagy kívánni valókat? Egy alapos önvizsgálatra nem volna szüksége az USÁ-nak is? Ám úgy gondolom, ezt az önvizsgálatot az amerikaiaknak maguknak kell megtenniük, mint ahogyan a mi problémáink megvitatását sem bízhatjuk másokra. Azt természetesen nem kifogásolhatjuk, ha egy külföldi szövetségesünk a segítés szándékával, indirekt módon bírál, vagy tanácsokat ad, ha ezzel nem sértheti állami szuverenitásunkat. Ugyanakkor tehessük mi is ugyanezt, ha a körülmények megkívánják. Így diktálnák az egyenrangú kapcsolatok.