Olvasom a hírt, hogy Áder János és felesége is ott lesznek pénteken az Óbudai temetőben Göncz Árpád búcsúztatásán. A közlemény szerint az aktuális államelnök és párja hangsúlyosan magánemberként megy ki a temetésre; feltételezhető, hogy a hangsúlynak külön jelentése van. Úgy is fogalmazhatnék: üzenet értéke. De ha ezt mondom, akkor arra utalok, hogy Áder nem szívelte elődjét, és így akarja ezt a nemtetszést kifejezni. Ez azonban nem lehet így igaz, hiszen a köztársasági elnök szép és tartalmas szöveget jelentetett meg Göncz Árpád halála után; nem volt benne egyetlen rossz szó, kellemetlenkedő utalás, ellenkezőleg: emberként és politikusként is fejet hajtott az egykori elnök előtt.
De ha így van, akkor mi végre ez a távolságtartás?
Nem lévén protokollszakember, nem tudhatom, hogy ha a család szigorúan „civilként” akarja az életében is mindig civil Gönczöt, illetve Árpi bácsit eltemetni, akkor vajon az aktuális politikai vezetőknek van-e más lehetőségük, mint magánemberként tisztelegni előtte. Lehet, hogy nincs. És ebben az esetben sem Orbán, sem Áder nem közjogi funkciójukban lesznek ott az Óbudai temetőben. Ugyanakkor persze azt sem tehetik meg, hogy távol maradnak; az maga lenne a botrány. Vagyis ne keressünk ott konfliktust, ahol nincs, illetve ne használjuk fel a gyász perceit, napjait az esetleges nézetkülönbségek felmutatására.
Legyen így.
De: azt sem tehetjük meg, hogy átlépünk olyan jelenségek fölött, amelyeket pedig illik észrevenni. Hiszen van, kell lennie magyarázatának annak, hogy Göncz Árpád hajdan volt barátai mellett kívánt megpihenni és hangsúlyosan nem kért az állami temetésből. Persze azt sem gondolhatjuk, hogy a köztársaság volt elnöke, aki amúgy konfliktuskerülő békés ember hírében állt, megcáfolná a róla kialakult képet és így akarna kritikát megfogalmazni a mai politikai vezetőkkel szemben. (Amúgy persze ez is belefér a képbe; magánemberként lehetett tudni, mit is gondol, hogyan vélekedik a hatalom mai képviselőiről…)
Akárhogy is: Göncz még ezzel az utolsó cselekedetével is az maradt, aki volt. Hétköznapi ember, aki a köztársaság vezetőjeként sem tudott más lenni. Nem tudta nem tisztelni az egyszerű embereket; minden mozdulata, minden gesztusa, minden megszólalása ezt sugallta. Ezért is szerették őt és szeretik ma is, ezért gondolnak rá a legtöbben úgy, hogy ő volt mindmáig az egyetlen őszinte politikus. Feltehetően ebbe az őszinteségbe nem fért volna bele a díszpompás állami temetés, a parlamenti ravatal, a jelenlegi elnök és miniszterelnök búcsúbeszéde. Magánembereket akart maga körül látni, legyenek azok aktuálisan bármily magas funkcióban. Ott, a sír körül mindenki egyenlő lesz.
Látom magam előtt Árpi bácsi huncut szemét…
