kiflitolvaj;

FOTÓ: police.hu

- Nincs kecmec - Előzetesben a kiflitolvaj

Egy 17 éves helyi fiatal Kecskeméten ment be egy üzletbe pénteken.  Magához vett egy becsomagolt péksüteményt, majd azzal fizetés nélkül akart távozni. Az eladó megkísérelte visszatartani a fiút, aki megszorította a nő karját, majd a "zsákmánnyal" elmenekült a helyszínről - olvasható a police.hu honlapján.

A nyomozók a - hatóság számára sem ismeretlen -  fiatalkorút rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság október 31-én elrendelt. 

Szlovák katonai kontingens érkezett a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésére való felkészülését szolgáló Balaton 2015 közös kiképzésre, a 21 fős egységet vasárnap fogadták a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanyában.