Szlovákia;menekültek;migráció;hadgyakorlat;

- Szlovák katonák érkeztek a Balaton 2015 gyakorlatra

Szlovák katonai kontingens érkezett a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésére való felkészülését szolgáló Balaton 2015 közös kiképzésre, a 21 fős egységet vasárnap fogadták a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanyában.

Drót László laktanyaparancsnok köszöntőjében elmondta, az október 15-én kezdődött és december 15-ig tartó Balaton 2015 gyakorlat célja a magyar, cseh, szlovák katonák kiképzése a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelését segítő logisztikai feladatok ellátására.

A közös kiképzésen október közepétől a magyar állománnyal közösen vesz részt egy 21 katonából álló cseh logisztikai egység, hozzájuk csatlakozott most a szlovák kontingens tizenegy haditechnikai eszközzel, amelyek hatvan tonna anyag, száz ember és nyolc köbméter ivóvíz szállítására képesek - tudatta az ezredes. A Balaton 2015 hadgyakorlatra vezényelt szlovák egységet katonai felderítők, logisztikai specialisták és híradástechnikai személyzet alkotja, továbbá olyan katonák is, akik lélektani ismereteket is igénylő műveletekre szakosodtak.

A migránsválság miatt megszaporodott határvédelmi feladatok ellátását segítendő Szlovákia október közepén már küldött egy ötvenfős rendőri egységet Magyarországra. Az egység tagjai a magyar-szerb határon teljesítenek szolgálatot, előzetes tervek szerint egy hónapon át, a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) között született megállapodás alapján. Szombattól pedig egy szintén ötvenfős cseh rendőri egység is részt vesz a magyar-szerb határ ellenőrzésében.

A V4-ek megállapodása alapján Szlovákia, Csehország és Lengyelország összesen 170 rendőrt és katonát küldött vagy küld Magyarország déli határai védelmének megerősítésére.

Háy György repülésbiztonsági szakértő szerint még vasárnap megállapíthatják, hogy mi volt az orosz Metrojet légitársaság Airbus A321-ese szombati katasztrófájának kiváltó oka.