Az ember azt hiszi, már nem érheti semmi meglepetés a honi politikában és környékén - utóbbin a közélettel foglalkozó médiát értjük -, de amikor ámultan olvassuk a nemzetgazdasági miniszterrel készült, e hét kedden megjelent interjút a Népszabadságban, kénytelen vagyunk elismerni, márpedig Varga Mihály kijelentései meghaladják legmerészebb képzeletünk felettébb tág korlátait is. A beszélgetés mindjárt az elején lenyűgöz azzal az erős megállapítással, miszerint a TV2 tulajdonlása körül kibontakozó káosz tanulsága csupán annyi, „hogy Magyarországon az emberek fejében sima gazdasági jellegű események is gyakran átpolitizálódnak”.
A miniszter fogalmazásmódjában különösen megragadó a „sima gazdasági esemény” terminus technikusa; vagyis az éteri álnaívitás, amely a televíziócsatorna megszerzéséért folytatott Andy Vajna-Simicska Lajos párharcot pusztán két vállalkozó amúgy hétköznapi jogvitájának tekinti. Hiszen csak az „emberek fejében” lejátszódó folyamatok tehetnek róla, hogy ez a küzdelem – úgymond – „átpolitizálódik”. Varga teljes lelki nyugalommal szimulálja, mintha fogalma sem volna Vajna és Simicska enyhén szólva erős kormányzati érintettségéről, s így aztán esze ágában sincs feltételezni, hogy a TV2 birtoklásáért a miniszterelnök mára kegyvesztetté vált egykori barátja és harcostársa vetélkedik egy másik, mind jobban feltörekvő, aktuális kegyenccel. Ez a szemérmetlen, gátlástalan tettetés már több, mint szimpla farizeusság. Hiszen mindkét, egymással érdekellentétben álló gazdasági ragadozó politikai meghatározottsága közismert – következésképp el kellene hinnünk a miniszternek, hogy egyedül ő az, akinek fogalma sincs, milyen szerepet játszanak ebben a velejéig rohadt közállapotainkra oly jellemző játszmában.
Varga Mihály persze pontosan tudja, mennyire hiteltelen, amit mond. Hogy amikor így beszél, voltaképp bántón lesajnálja a közvéleményt, hiszen tökéletesen hülyének néz mindenkit. Igaz, ez a mentalitás amúgy általában nem idegen a kormánypárti korifeusoktól; megszokhattuk már, ha egy adott helyzetben úgy látják jónak, akár a legnyilvánvalóbb tényeket is letagadják. De a TV2 reménybeli gazdáinak "Ki, mikor, mit vett meg, és mit nem?" címmel előadott botránya - minden homály és abszurditás ellenére is - túlságosan gazdagon motivált ahhoz, hogy egy nyegle miniszteri gesztussal kívül lehessen helyezni a politikán. Mérhetetlen cinizmus kell hozzá – és egyfajta nehezen érthető óvatlanság. Mert ugyan mire jó az a kommunikáció, amely azonnali hatállyal leleplezi kiagyalóját? Minek akárcsak egy interjúra való fáradtságot fektetni olyasmibe, ami nemhogy haszontalan, de kifejezetten kontraproduktív? Rejtély.
Hacsak Varga nem tekinti különleges erénynek, hogy oly állhatatosan alakítja a jóhiszemű tájékozatlant. Arra az újságírói felvetésre, hogy amennyiben Andy Vajna szerzi meg, úgy a TV2 kormányközeli médium lesz, csodálkozva kérdi: „Miért lenne az? Bízzuk rá majd a szerkesztőkre és az újságírókra.” Ezen a ponton már-már elismerően csettint az olvasó: hát igen, a miniszter egy pillanatnyi megingás, habozás, bizonytalankodás nélkül képes fokozni a fokozhatatlant. Ki másnak jutna eszébe úgy tenni, mintha ebben az országban csupán a szerkesztők és újságírók szuverén elhatározásán múlna, hogy akár a közszolgálati, akár a kereskedelmi televíziókban kiszolgálják-e a mindenkori kormányt, avagy távolságot tartanak tőle?
Mindegyik vezető kormánypárti politikus bőséggel beszél vadakat, akár napi gyakorisággal is, de ilyen aggálytalanul egy Kósa, egy Rogán, egy Lázár talán még együttvéve sem teszi próbára a nyilvánosság türelmét. Éppen a szalonképességére többnyire sokat adó Vargától nem várnánk ezt a mértéktelen tiszteletlenséget; hiszen számára sem lehet kétséges, hogy egyetlen ember sem akad ezen a tájon, aki itt és most úgy vélné, hogy nem a tulajdonosok, hanem az alkalmazottaik döntenek egy-egy csatorna irányultságáról. S persze azzal is tisztában van, hogy senki nem hisz az Orbán Viktor akaratából elnyert kaszinókoncessziókkal feltőkésített Vajna függetlenségében; ellenben mindenkinek szilárd meggyőződése, ha a filmügyi kormánybiztosnak sikerül megkapnia a TV2-őt, ezt az újabb hitbizományt bizonnyal meghálálja majd jótevőjének.
Vargát azonban a jelek szerint egyáltalán nem befolyásolják a saját tudattartalmai - úgy látszik, az ő politikai teljesítménye éppen ebből a párját ritkító képességéből fakad. Mert noha gazdasági miniszterként jószerével mindenkinél jobban ismeri az oligarchák viselt dolgait, valamint legkevésbé sem elhanyagolható befolyásukat a kormányzásra, mégis érez magában annyi elhivatottságot a valóság emelt fővel vállalt átfestésére, hogy áperté kijelentse: márpedig a gazdasági érdekcsoportok Magyarországon nem szólnak bele a politikai döntésekbe. Természetesen Simicska Lajos se szólhatott bele soha. „Azért volt konfliktusa, mert bele akart szólni, és ez Magyarországon nem megy”. Ezt így, ilyen rezzenéstelenül mondja, egyszerűen bele a képünkbe.
Nem tudjuk, az interjú készítői mennyire aggódtak, hogy a beszélgetés közben rájuk szakad-e a plafon – mindenesetre átérezzük, milyen nehezükre eshetett megőrizni szakmai önuralmukat. Mert ha úgy reagálnak Varga szövegére, ahogyan megérdemli, akkor alighanem kútba esik az egész diskurzus.
Pedig igazán kár lett volna érte. Szegényebbek lennénk egy kordokumentummal.
